HÁLANYILATKOZAT.

Teljes szövegű keresés

HÁLANYILATKOZAT.
(Visonta, belső Somogy). Vannak köztiszteletben álló nemes érzelmü hazánkfiai, kik jótétemények által oszlopot emeltek embertársaik’ szivében, oszlopot, mellyen a’ hálás indulat’ tüze lobog, ’s körüle a’ tisztelet és szeretet’ virágai tenyésznek.
Ezek’ közé méltán számlálhatjuk n.mlgu gróf Széchenyi Lajos ur ő kegyelmességét, helységünk’ kegyes földesurát; ’s uradalmai’ érdemteljes főigazgatóját tek. Muray József urat, mint a’ kik örömest előmozditják a’ nevelés’ szent ügyét, ’s ez által embertársaik’ hasznát és boldogságát. Legyenek e’ tekintetben tanuim a’ Hir- és más lapok (Lásd Jelenkor’ 1841: 40; protest. egyh. és isk. lap’ 1842: 32, ’s ugyanazon évi 35; Hirnök’ 1842: 85 számát ’stb.)
A’ nemes érzelmü gróf a’ tek. főigazgató urnak, a’ valódi emberbarátnak közbenjárultára méltóztatott gyülekezetünket is azok’ közé sorozni, mellyek szerencsések valának nemes szive szülte jótéteményiben részesülni. Ugyanis kegyes volt az előbbi igen kicsiny iskolai belső telek helyett, tágas belső telket, a’ rajta fekvő földesuri uj épülettel együtt – melly iskolai épületnek alkalmatos leend – csekély áron átengedni; ezenkivül a’ lelkipásztor-ház’ épitéséhez megkivántató téglát és cserepet olly módon adni: hogy a’ gyülekezet, csupán a’ tégla- és cserépvetők’ munkája’ díját fizesse le; ’s ekként elfejlethetlen jótéteményt közleni gyülekezetünkkel.
Tudjuk, hogy az erény maga magának jutalom; ’s hogy e’ nemes érzelmü férfiak dicsérő szavakra nem szorultak: de érezzük, hogy a’ hálás indulat örömest kibuzogja magát, ’s hisszük, hogy az elvett jótéteményt emlitni kötelesség. Ugyan azért, midőn a’ nmlgu gróf – ’s a’ tek. főigazgató urnak ezen velünk közlött jótéteményökért a’ t.cz. olvasó közönség előtt hálás indulattal alázatos köszönetet mondanánk: egyszersmind buzgó szívvel ohajtjuk: hogy a’ mindenható ezen köztiszteletre méltó férfiak’ életét, kik – mind tetteik bizonyitják – hiven követik e’ szavakat: ,Hazádnak és az emberiségnek élj!˛ számos évekig szerencsésen terjessze! – Hallgatói’ nevökben közli:
Barla-Szabó János, visontai lelkipásztor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem