Előhang
Előhang
Az én gyermekkoromban Nyíregyházán a tiszaeszlári rosszhiszemű vérvádról beszélt mindenki. S lehet, hogy másfelé is szóba került a zsidók nagy pöre, amely azért keletkezett, mert egy keresztény leányka eltűnt Tiszaeszlárról, és meggyilkolásával gonoszul a zsidókat gyanúsították; lehet, hogy másfelé is a világon beszéltek a hajmeresztő gyilkosságról, de Nyíregyházán, ahol a bíróság székelt, és a vádlottak a börtönben ültek: se az esztendőnél tovább tartó vizsgálat alatt, sem az utána következő években nem fordult elő hasonló esemény, amelyet bővebben megbeszélhettek volna az akkori emberek.
A korabeli gyermekek a tiszaeszlári gyilkosság változatait hallgatták a gyermekmesék helyett.
Ott vezették el a börtönőrök naponta a nagyszakállú, kaftános vagy lerongyosodott, félelmetes külsejű vádlottakat a nyíregyházi utcákon a vizsgálóbíróhoz. Egyiknek-másiknak láncot is tettek a kezére, lábára, amíg ki nem derült az igazság és a vád koholtsága.
Voltak közöttük veresek, barnák, őszek. A kalapjuk a szemükre húzva, a lábuk legyengülve a hosszadalmas börtöntől. Rémalakok, akikkel a korabeli nyíregyházi gyermekek álmukban is találkoztak, mikor Robinsonnal vagy Verne regényhőseivel kellett volna álmodniok.
A nagyapám házán címer volt, fiókáit etető pelikán a 24címerben: ügyvéd volt a katonás magatartású öregúr, de ügyvédség helyett jobban szeretett politizálni. A Szabolcs megyei 1848/49-es honvédek elnöke és a függetlenségi párt vezére volt. Sokan megfordultak a házában a nevezetes férfiak közül, akik az eszlári vérvádat erősítették vagy tagadták. Néha olyan volt a háza, mint egy bírósági tárgyalás. Vagy volt gyűlés, ahol zsidók ellen vagy a zsidók mellett tartottak szónoklatokat. Ónody Géza, Verhovay Gyula, Csávolszky Lajos, Eötvös Károly, a nagy zsidóper mozgatói és védői gyakran megfordultak a lármás öregúr házánál, akinek nagy tekintélye volt Nyíregyházán. Miután félig-meddig a nagyapám házánál nevelkedtem: sok mindent hallottam és láttam gyerekfejjel, gyerekszemmel.
Kihallgatták itt nemegyszer a vérvád főtanúját, aki a kulcslyukon látta az eszlári zsidótemplombani gyilkosságot, Scharf Móricot, aki tanítója, Orsovszky Gyula (az én tanítóm is ő volt) és Henter Antal megyei várnagy kíséretében jelent meg az urak előtt. Pulykatojásos képű, vereshajú falusi zsidógyerek volt Scharf Móric, amilyen minden faluban akad, ahol zsidók is laknak. Tizenkét-tizennégy éves forma lehetett. Kihallgatták, kikérdezték, de verést még a nagyapámtól se kapott soha, pedig hirtelenharagú, káromkodókedvű, kemény, katonás ember volt az öregúr az unokáival szemközt.
– A német istenit! – mondta, és a legkedvesebb unokáját is megnadrágolta idősebb Krúdy Gyula. Mert haragjában mindenkit németnek szidott. Még a zsidót is. A németre haragudott leginkább e világon.
A nagyapám házánál sok minden tudnivaló elhangzott az eszlári vérvádról. Ezeknek az emlékeit is megtalálja itt-ott az olvasó e 25feljegyzésekben.
Solymosi Eszter, akit nagyon sokan emlegettek a múlt század utolsó évtizedeiben, szomorú, barna leányka volt, kis szolgáló Tiszaeszlár, Szabolcs megyei községben.
Ha az ismerősei tudták volna, hogy Eszter nevezetesebb lesz valaha, mint egy királyné, mint egy földön járó csillag, amely nyomtalanul eltűnik egy napon: bizonyosan jobban megjegyezték volna Esztert, amíg ezen a világon járt.
Nem történhetett volna, hogy a legtöbb ismerőse, leánypajtása, férfirokona, sőt megzavarodott szülő édesanyja se tudja teljes bizonyossággal megmondani, hogy milyen volt a szeme Solymosi Eszternek: barna vagy kék, amíg élt?
Még azt se tudták bizonyosan, hogyan írják a nevét.
Az első modern legendákban, amelyek feljegyezték a nevét a hitregékbe (az újságokba és egyéb papirosokra), Sójmosnak írják.
Inkább is illett ez a név egy cselédleánykához, akiről nem tudódott ki, pedig kutatták, hogy látott-e álmában mézeskalács-huszárt valaha, ahogyan az első szerelem a falusi leányka szívében jelentkezni szokott. Volt-e szeretője?
Mikor országos nevezetesség lett: akkor Solymosinak kezdik mondani a nevét, mert az akkoriban nagyon divatozó névmagyarosítás szabályai szerint: üdvösebb volt, hogy egy magyaros hangzatú név i betűvel vagy y-nal végződjék. A Sójmosból így lett Solymosi a hírlapírók nyelvén. Később mindenki belenyugodott ebbe, mint annyi mindenbe, ami ezzel a névvel kapcsolatosan Magyarországon történt.
Solymosi Eszternek élettörténete akkor kezdte érdekelni az embereket, mikor a lánykának nyoma veszett; igaz, hogy akkor aztán az egész földkerekségen róla beszéltek, mert az volt a koholt híre, hogy a zsidók vallási szertartás 26szempontjából a húsvéti laskához való liszthez vették a keresztény lányka vérét. Az eszlári zsidótemplomba becsalogatták, megfogták, elvágták a torkát, vérét kieresztették, és tésztában megsütötték. Fanatikus, a határszélről jött, úgynevezett lengyel-zsidók végezték ki Solymosi Esztert, akiknek a gyilkosság után nyomuk veszett. A Tiszán jöttek tutajjal éjszaka, és éjszaka távoztak. Az eszlári zsidóknak az a részük volt a gyilkosságban, hogy valamely felsőbb, talán vallási parancsra szállították az eszlári szüzet a messzeföldről jött saktereknek, akik az egyházi szertartás, azaz a gyilkosság szakszerű elvégzése után nyomtalanul eltűntek. A leányka holttestét elrejtették, hogy nem lehetett megtalálni. A gyilkosságnak tanúja volt az eszlári zsidó egyházfi tizennégy éves fia, bizonyos Scharf Móric, aki a kulcslyuknál állott a templomon kívül.
Ez a hazug híradás volt Solymosi Eszter haláláról, s ez a kitalált híradás állította meg az embernek a szívverését mindenütt a világon, ahol a szívek éreznek, az agyak gondolkoznak, hajadon leánykák növekednek. Ha vallásuk azt követeli tőlük, hogy embert öljenek, mit lehet tenni a zsidók törvénye ellen? A vallásuk ötezer esztendős, azt megváltoztatni nem lehet. A vallás örökké tart, amíg zsidók járnak a földön. Az egyetlen megoldás, hogy ki kell irtani a világból a zsidókat, hogy vallásuk így önmagától elmúljon a földről.
Ezért lett világhíres Solymosi Eszter halála után, amely bekövetkezett akkor, midőn tizenötödik életévét még be se töltötte, és cselédtartó asszonya, egy eszlári asszony parancsolatára házfestékért ment el a falusi boltba 1882. április elsején, délelőtt tíz órakor.
A boltból nem tért vissza a cselédleányka. A parasztasszony háza festetlen 27maradt.
Egy egész világ mozdult meg ötven esztendő előtt, hogy a hazugság ellen szót emeljen, és igazságért üvöltsön. Millió és millió zsidónak omlik ki a vére ártatlanul, ha kiderül, hogy Solymosi Esztert ezen a tavaszi napon az eszlári zsidók tették el láb alól. Nincs irgalom se ezen a földön, se a másvilágon a szűz gyilkosainak. – Ez volt az eszlári pör, amelynek emlékéül ezek a feljegyzések készültek. – Kr. 28Gy.
