(Végszó) Hova lett Solymosi Eszter?
(Végszó)
Hova lett Solymosi Eszter?
Hova lett Solymosi Eszter?
Sok esztendeig gondolkoztak ezen a kérdésen az emberek Magyarországon, még az eszlári vérvádpör befejezése után is.
Ha azt az ötezer forintot, amelyet annak idején Solymosi Eszter előkerítőjének tűztek ki jutalmul (amelyet sohasem adtak ki senkinek), megtízszerezték volna; ha a földön, föld felett és föld alatt csak Solymosi Esztert keresték volna: akkor se vezetett volna ezekben az években eredményre a nyomozás.
Manapság már megnyugszunk a tudósok döntésében, a törvényszék ítéletében, hogy Solymosi Eszter volt az, akinek holttestét a Tisza kivetette hullámaiból Dadánál, a füzesben. Nem is lehetett más. Akár önszántából, akár véletlen szerencsétlenség folytán a Tisza áldozata lett, mint annyian, akik a folyóba temetkeztek.
Sírhalma, temetője nincs Solymosi Eszternek semerre, mert holttestét felboncolták, az orvosi múzeumokban, laboratóriumokban vizsgálták feldarabolt testi tagjait. Józsa András, a Szabolcs vármegyei főorvos például sokáig őrizte Solymosi Eszter spirituszba tett lábát.
De síremléke ott van az érző szívekben, a múlt idők 586kutatóinak emlékeiben, az emberi lelkiismeretben, amely akármilyen vallás szerint imádkozik, végeredményben az igazság vallását tartja legnagyobbra a földi életben. Ott egy sírhant a Solymosi Eszteré, amely sírhant mindig arra fogja inteni az embereket, hogy a vallás miatt ne gyűlöljék egymást, mert végeredményében egy igaz Isten van felettünk.
Ez a legigazabb emléke Solymosi Eszternek, aki rendkívüli szűzi halálával, búbánatos sorsával darabidőre megváltotta az embereket a vérengző gyűlölködésből, az oktalan fogcsikorgatásból, a dühös szenvedésekből.
*
A mendemonda persze nem hallgatott el nyomban az ítélet kihirdetése után. A fantáziák hatalmasan dolgoztak úgy Solymosi Eszter sorsának kitalálása, mint a vádlottak további életmódjának megállapítása körül.
Solymosi Eszterről volt egy legenda, amely szerint Ónody Géza egyik tanyáján rejtegette őt a tárgyalás és a vizsgálat alatt, aztán külföldre vitte.
Ónody Gézának, szegény fejének nemigen volt olyan sok tanyája, hogy ott valakit elrejthetett volna. Később már egyetlen tanyája se volt, csak annyi, ahová sorsüldözött fejét lehajthatta. A politika megemésztette földi vagyonát, egészségét, de még lelke békéjét is. Öregségére a fővárosban éldegélt, képviselői mandátum nélkül, mert az emberek felejtenek, és a harcos, bátor Ónody Géza igen rossz anyagi körülmények közé jutott.
Üldögélt a pesti kávéházakban, és ha az eszlári pörről kérdezték őt: csak legyintett, mintha az egész világot és életet elintézné e 587kézlegyintéssel.
Egy másik mendemonda Solymosi Eszterről azt találta ki, hogy igazi sorsa az lett volna, hogy a Tisza-parton kószálásában vándorcigányok ellopták, mint valami gyermeket, de ellophatták lengyel-zsidó leánykereskedők, akik Galíciába vitték Esztert. Egy szerencsétlen, elmeháborodott magyar származású leányzóról tudtak Galíciában, aki néha Solymosi Eszternek mondta magát. Volt is egy tanú a törvényszék előtt, aki Esztert két kaftános zsidó társaságában látta szekéren az Eszlárt környékező falvakban.
A harmadik mendemonda az volt, hogy Eszter leány szégyenletében ment a Tiszának, miután ártatlanságát elveszítette. Erről a mendemondáról, amely leginkább megfelelt volna a falusi nép fantáziájának, még az orvosok nyilatkozata után is sokat beszéltek.
Teremtek gombamódra a dajkamesék, amikor minden lecsendesedett, és a szerencsétlen rabokat többé nem lehetett látni őreik között a nyíregyházi piacon.
Az öreg Scharfnak kívánsága teljesült: visszakapta a fiát, akit Eötvös Károly közbenjárására kiadott neki a „vármegye”, illetőleg Henter Antal, a várnagy, aki úgy megszerette a fiút, hogy még azután is nevelni akarta, amikor az a bizonyos Pálffy gróf, aki a fiúért hópénzt fizetett, az ítélet kihirdetése után beszüntette a fiúért való fizetséget.
Scharf József azonban hallani sem akart arról, hogy fia távol legyen tőle. Négyszáz forintot kapott kezéhez az eszlári templomszolga a jóemberek gyűjtéséből, amikor a börtönből kiszabadult. Azonkívül meghívása volt a budapesti országos izraelita irodától, hogy Budapesten gondoskodnak róla mindaddig, amíg az életerős férfi valahol elhelyezkedik megint 588az életben, hogy kenyeret tudjon keresni magának és családjának.
Dehogy hagyta volna a fiát idegen kézen a „gazdag” Scharf József. Azért volt neki fontos a kiszabadulás, hogy a fiát megint „visszanevelje” a maga fiának.
És egy apától nem is lehet megtagadni a gyermekét, „aki miatt annyit szenvedett”.
Móric elbúcsúzott Henteréktől, elbúcsúzott bolondos, gyermekkori álmaitól, hogy majd „megyei úr” lesz belőle valaha, az apa nagy szeretettel fogadta vissza fiát, keblére ölelte abban a kis nyíregyházi zsidószálláson, ahol a börtöntől való kiszabadulása után megtelepedett.
Innen már csak egy lépés volt a Pestre való utazás, amit az öreg Scharf, fia és felesége meg is valósított, amikor a Kerepesi úti Fehér Hattyú-fogadóban jelent meg a Scharf család, hogy milyen eredménnyel, azt már tapasztalhatták azok, kik e feljegyzéseket olvasták. Olyan nagy bottal nem vártak még „vendéget”, amint Pesten fogadták Scharf Józsefet.
A gonosz fogadtatás után azonban jött Scharf József második pesti utazása, amelyet már szülőfalujából, Nánásról intézett a főváros felé.
Ekkor már csendesebb körülmények között érkezett meg Scharf József fiával a fővárosba, nem vették őt nyomban észre ama ezernyi idegen között, aki naponkint ellepi a budapesti pályaudvarokat.
Nem is lett bántódása, hanem rövidesen szolgai állást kapott a pesti izraelita hitközségnél, amelyet hűséggel, becsülettel szolgált még huszonöt esztendeig.
Ezalatt Móric fia is mesterséget tanult. Köszörűs lett. Isten tudná, hogy miért választotta ezt az életpályát. Mintha a 589saját életén esett csorbát akarná kiköszörülni végig az egész életen. Egy hollandus úr egyszer Pesten jártában megismerkedett a kalandos múltú fiúval, és azt mondta, hogy ő tudna jobb köszörülnivalót Móric számára a sakterkéseknél. Elvitte magával Amszterdamba, ahol Móric a gyémántköszörűsséget tanulta meg.
A többi vádlottak? A pör többi nevezetességei?
Amint a törvényszék kapui bezárultak mögöttük: egyszerre elmúlt nevezetességük. Éppen olyan névtelen, ismeretlen, szegény emberek lettek, amilyen van millió és millió a földön. A névtelen emberek lakhelye ez a világ, ahol napról napra kell dolgozni mindenkinek, hogy helyét megtarthassa az életben.
A híres eszlári vádlottak is igyekeztek elvegyülni a dolgos emberi rajban, anélkül hogy felemlegették volna szenvedéseiket, viszontagságaikat.
Mint egy rossz álom, múlott el a földről a tiszaeszlári vérvád emléke. Felébredtünk, megdörzsöltük a szemünket, hogy a pokolbeli látományok elmúljanak tekintetünk elől. Nagy felszabadulása volt a lelkeknek ez az ébredés. Nagy felszabadulása volt az a lelkiismeretnek, hogy sehol remegve nem szenved senki az igazságtalanság miatt, amelyet majdnem véghezvittek.
Ma már nagyrészük a temetőkben oszlik az eszlári pör hőseinek.
Ők most már valamennyien tudják, hová lett Solymosi Eszter, aki vöröscsíkos köténykéjéből egykor titkok homokját szórta a világra.
(Óbuda, 5901931)
