1. ELEK GUSZTI ÉS TÁRSAI
1.
ELEK GUSZTI ÉS TÁRSAI
ELEK GUSZTI ÉS TÁRSAI
– Kard, ki kard! – ez volt a szolgálati nyelv vezényszavai között a legünnepélyesebb, amikor a huszárok kirántották kardjukat.
Hinnéd, mintha sasmadarak csapnák össze kemény szárnyukat, amikor a földről felemelkednek, hogy a felhők közé száguldjanak, vagy a legmagasabb hegyoromra, ahonnan a szívfájdalmas haza tündéri képe mutatkozik sasok és huszárok előtt.
Mindig megdobbant a szívem valamely történelmi, szinte századok előtti gondolattól (amikor még csak kard volt a magyarok fegyvere), amikor ez a vezényszó elhangzott, mint a vihart jelentő villámlás, amelyre nyomban felel a kivont kardok mennydörgése.
– Kard, ki kard! – hangzott a gyakorlótér mezején, vagy az öreg József főhercegről nevezett kaszárnya udvarán, akiről tán a legtöbb kaszárnyát nevezték el Magyarországon; így az 5-ös honvédhuszárokét is Szabolcsban, amelyben nyírségi fiúk szolgáltak, részben a nyíregyházi osztálynál, részben a Kassán állomásozó ezredtörzsnél.
Egy darabig nem lehetett megmondani, hogy hol is jobb? A nagyvárosian fénylő felvidéki Párizsban: Kassán, ahol regimentjével „feküdt” a katonaság, ugyanazért a tisztikart mindig kivételesen megbecsülték, különösen a messziről jött honvédhuszárokat, akiknek a bácskai származású, napsütötte arcú, ideálisan gavallér tempójú Tallián Andor (Bandi, mint a világ nevezte volt) az ezredesük? Kassán, ahol színház és korzó volt, jó vendéglőben, úri helyen vonta az Eperjesről jött cigánybanda a honvédhuszártisztek törzsasztalának a nótákat, de egyébként is ama jelentős „katonavárosok” közé tartozott, ahol hadtestparancsnokság székelt, a katonatiszt volt a legmegbecsültebb úriember a lakosság előtt, mert hiszen belőle élt.
Hol volt jobb? Talán a poros, akácfás, vadregényes Nyíregyházán, ahol leoldott, hónuk alá szorított karddal, vászonzubbonyban, sőt vállzsinórjuk alatt a nyíregyházi lányok virágocskáival feldíszítve403 járhattak-kelhettek a tisztek, kevesebb volt a fegyelem és szigor, a tízkrajcáros talyiga volt a közlekedési eszköz, a polgárházaknál, a „Casinó”-ban, az „Európá”-ban, a Sóstón és a „Betyár” kávéházban a tisztek voltak a legszívesebben fogadott látogatók? Hódolt nekik a város, pláne abban az időben, amikor a „közösök” kaszárnyája még nem épült fel.
Itt szolgált hajdanában az ország legjobb céllövője, pazonyi Elek Gusztáv (Guszti), majd Miska öccse, akiről oldalakat lehetne írni a vándorszínészet történetében, hogyan mulattatta a régi színkörbe vetődött primadonnákat, milyen vármegyére szóló ünnepélyeket rendezett a tiszteletükre, majd hogyan őriztette őket a lakásukon, huszárjárőrrel, kifent bajszú, mord őrmesterrel, aki legalábbis leharapta volna az orrát annak, aki a színésznő közelébe merészelt volna férkőzni! Pazonyi Elek Mihály kapitány úrnak meg van örökítve a neve a Kóbor Múzsa mondáiban, nem korgott a színészek gyomra, amikor ő volt az 5-ik honvédhuszárezred nyíregyházi osztályának parancsnoka.
Itt tűnt fel Csicsery Géza kapitány, aki eleinte csak arról volt nevezetes, hogy kedvence (rokona) Forinyák tábornoknak, a honvédség parancsnokának.
Majd merész lovaglásaival tűnt fel az elmaradhatatlan agarászatokon, amikor a lovon született szabolcsi nemesség mellett a honvédhuszártiszteknek is ki kellett tenni magukért. Csicsery Géza igyekezetében nemegyszer lábát törte (leesvén a lóról), a Sima-pusztán lejátszódó versengésnél, így akarva, nem akarva, már csak a versenyek után szokásos agarász-bálokra szorítkozott működésével. Igaz, hogy hatalmasan végezte feladatát többi tiszttársával együtt még a szomszédos vármegyékből is (Zemplénből, Biharból, Szolnokból, Hevesből) összegyülekezett hölgyek mulattatására.
Petrezselymet nem volt szokás árulni agarász-bálon; de még az idősebb asszonyságok is megelégedetten mentek haza a késő őszidőtől már füstölgő falusi kúriákba, hogy egy esztendeig gondolkozzanak azon, ami velük a nyíregyházi bálon történt.
De volt még valamely terület, ahol Csicsery Géza törött lábbal is kitüntethette magát – ez pedig az akkoriban nagyon elharapódzott ferblijáték volt. Ferblizni éppen úgy kellett tudni a honvédhuszártisztnek, mint akár táncolni, nőket szórakoztatni, cigányt nevelni, lóval bánni. A ferbli férfiak mulatsága volt. A Nyírségben úgy404 játszották, hogy cigánybanda kellett hozzá – többnyire a Benczy Gyula bandája, amely ilyenkor napokig nem hunyta le szemét, de nem tette le a szárazfát sem, amikor előbb a „Gredig” kávéház cukrászdában, később a cukrászda felett lévő „Casinó”-ban, majd a „Betyár” extraszobájában, legvégül a Sóstó-fürdő lombjai alatt dolgozni kezdtek a régi, híres ferblijátékosok. (Legvégül mindnyájan jeges törülközőt viseltek a homlokukon, ugyanezért nevezték őket „beduinoknak”. Ilyen főbeduin volt Csicsery Géza, aki most már törött lábával végleg megtalálta azt a tevékenységet, amelyet a katonai szolgálaton kívül kedvére űzhet. Messzi vidékről eljöttek a jó kártyások, amikor például vásár vagy főispánbeiktatás volt. De az agarász-bál után se széledtek el mindjárt, amikor olyan szépen együtt voltak.)
