Aranygyapjú
Aranygyapjú
Ezt a történetet Bécsben hallottam, mégpedig akkoriban, amikor Rudolfról, az öngyilkos királyfiról mindenkinek volt valamely mondanivalója.
A trónörökös egy napon azt vette észre, hogy az aranygyapjúrendjel, amelyet mindig nyakában szokott viselni: eltűnt a ruházatáról. Olyan nagy dolog volt ez, mintha valaki fejét, rangját, nevét veszítette el volna hirtelenében. Új aranygyapjút nem lehet szerezni, mert az udvari kincses kamrában őrzik az aranygyapjúkat, és Ferenc József engedelme nélkül nem adhatnak ki a rendjelekből. Rudolfnak a legkisebb kilátása sem volt arra nézve, hogy Ferenc József beleegyeznék egy új aranygyapjas rendjel kiadatásába. Az aranygyapjas rendjel nélkül nem főherceg a főherceg, nem királyfi a királyfi. Az a piros selyemszalagon függő aranybárány a viselője nyakában azt jelenti, hogy az illető „rokona” a királynak. Az aranygyapjas rendet a spanyolországi Habsburgok kezdték – valóban csak önmaguk és közeli rokonaik számára.
Történetünk idejében a magyarok közül csupán gróf Zichy Nándornak, a néppárt megalapítójának és a legkonzervatívabb főúrnak volt aranygyapjas rendjele. Ő volt a Habsburgok „unokatestvére” Magyarországon a rendjele révén. A császári és királyi kihallgatások során nyomban a vérbeli főhercegek után következett. A rend alapítója, III. Fülöp burgundi herceg minden időre beírta nevét a történelembe az aranygyapjúval. A holt lovagoknak legelőször az aranygyapjas rendjeleket veszik le a nyakukból – külön udvari futár megy érte –, hogy a rendjel egyetlen napig se legyen illetéktelen kezekben. Az aranygyapjas lovagokat aranygyapjú nélkül temetik el. A rend évkönyvében fel szokták tüntetni minden aranygyapjas rendjel múltját: ki viselte valaha az ékszernek is drága rendjelet. A trónörökös elveszített rendjeléről az volt írva a rend törzskönyvébe, hogy azt58 valaha I. Ferdinánd, az első Habsburg magyar király viselte, és bátyjától a római császártól és spanyol királytól kapta ajándékba. Tehát ez az aranygyapjú (a Rudolfé) csaknem ötszáz esztendős volt.
A trónörökös végiggondolta mindazokat a helyeket: női szalonokat és külvárosi csárdákat, sétatereket és látogatásokat, ahol az utóbbi időben megfordult. Sehogy se jutott eszébe: hol veszíthette el aranygyapjas rendjelét.
És az aranygyapjú nélkül nem merészelte elhagyni Laxenburgot, ahol abban az időben Stefániával lakott. A nagy sárga kastély – szemközt az ódon templommal, amelyben vasárnaponkint a királyfi családja társaságában a szent misét végighallgatta, amiről Ferenc Józsefnek jelentést tettek – a kastély és szinte bejárhatatlannak látszó kertje, amelyen hűs csermely futamodott keresztül –, jó búvóhelynek látszott darab időre a rendjelét veszített királyfi részére. Ámde mindvégig nem üldögélhetett a Mária Terézia császárné korabeli kastélyban, amelyet éppen Stefániával való házasságkötésekor kapott ajándékba Ferenc Józseftől. Előbb-utóbb meg kell jelenni egyszer atyja előtt – ez pedig a lehetetlenséggel volt határos. F. J. az első szempillantásra észrevenné a rendjel hiányát. Az ilyen dologban pedig nem ismert tréfát az uralkodó.
Baltazzi Arisztidet kellett tehát megint csak segítségül hívni, akiről már megírtuk emlékiratainkban, hogy a királyfinak legbizalmasabb embere volt. Pénzügyi és szerelmi dolgaiban tanácsadója volt ez a gróf, gavallér és lókupec a Monarchia trónvárományosának. Baltazzi abbahagyta ásítozását a Jockey-Club goblénja alatt, és Laxenburgba lovagolt. Meghallgatván a királyfi baját, felvetette azt az eszmét, hogy a rendőrség megkerülésével a bécsi újságokba kellene hirdetni az aranygyapjú elvesztését. F. J. úgysem olvas más újságot, mint azt a kis bécsi képes újságot, amelyet a kofák, fiákeresek, hordárok és cselédek lapjának szoktak mondani, és Extrablatt-nak neveznek. Ez az egyetlen újság, amelyet nagyképűség nélkül, valóban a népnek írnak a bécsi redaktorok, akik már abban az időben is kürtőkalapban jártak. Ebben a lapban nem kellene kihirdetni a rendjel eltűnését.
Rudolfnak nem tetszett az ötlet. Általában félt az újságoktól, amelyek burkolt formában gyakran megírták kalandjait, sőt olcsó59 regényeket is közöltek szerelmeiről, persze rejtekben. Baltazzinak mást kellett kitalálni.
– Nincs hát egyéb hátra, mint a rendőrségnél feljelentést kell tenni, mégpedig valamely magyar aranygyapjas lovag nevében, hogy Bécsben jártában elveszítette rendjelét – mond Baltazzi, ez a görög ügynök, aki Rudolf szolgálatában olyan elszánt volt, mint egy középkori testőr.
Így került aztán a legkonzervatívabb, legkomolyabb, legtekintélyesebb Zichy Nándor gróf neve egy furcsa kalandba – mert hiszen ő volt akkoriban az egyetlen magyar aranygyapjas.
Baltazzi feljelentésére a bécsi policáj diadalmasan jelentette, hogy az aranygyapjas rendjel már napok óta ott fekszik a rendőrfőnök fiókjában. Egy magyar fiatalember, bizonyos B. Rezső akarta eladni az aranygyapjas jelvényt egy külvárosi ékszerésznek, aki egyébként notórius orgazda volt, de az aranygyapjas rend jelvényét mégse merte megvásárolni. Inkább bevitette a fiatalembert a policájjal, mert hiszen néha az orgazdáknak, éppen furcsa mesterségüknél fogva: szolgálatokat kell tenni a rendőrségnek.
No, hát most nézzünk szeme közé annak a bizonyos magyar fiatalembernek, hogyan jutott hozzá a királyfi aranygyapjúja, gondolta Baltazzi, miután Zichy Nándor nevében a közismert bécsi gavallérnak kiszolgáltatta a rendőrfőnök a ritka rendjelet. Baltazzi zsebre vágta a kincset, és börtönében meglátogatta B. Rezsőt. (Regényes idők voltak még ezek az idők. A királyfi „barátjának”, a cigányképű Baltazzinak ahhoz is volt hatalma, hogy börtönajtókat nyittasson ki.)
B. Rezső szótlanul fogadta Baltazzi látogatását. A rendőrségi börtönben akkor is olyan homály volt, mint akár St. Hermandad idejében, de a jószemű lócsiszár a börtönsötétben is felismerni vélte a magyar fiatalembert. Valahol már látta ezt a figurát. A fiatalember például meglepően hasonlított Rudolfhoz, a „koronaherceghez” (mint Baltazzi nevezé állandóan gazdáját), szakáll környékezte fiatalos, ábrándos arcát, haja hullámos, dús, „habsburgi szőke”, amely szőkeséget némelyek vörösesnek is mondanak.
Miután B. Rezső a rendőrség előtt semmiképpen nem akarta bevallani, hogy miként jutott az aranygyapjas rendjelhez (amelyet60 azért akart eladni, hogy a „Matschaker-Hof-ban levő szállodai számláját rendezhesse), a ravasz Baltazzi atyai hangon kezdett az ifjúval beszélni:
– Fiam, maga itt ülhet addig, mint If várában a Dumas aggastyánja, ha nekem se mondja meg az igazat. Hogyan jutott ön Zichy Nándor gróf aranygyapjas rendjeléhez?
– Az a rendjel nem Zichy Nándoré – felelt a börtönlakó. – Ön, Baltazzi úr, nagyon jól tudja, hogy kié a rendjel. Ne ámítsuk tehát egymást.
A görög gavallér meglehetősen zavarba jött a fiatalember váratlan feleletére. És most már figyelmesebben vette szemügyre a börtönlakót, miután hirtelen eszébe ötlött, hogy ezt az arcot már látta abban a bécsi belvárosi utcában, ahol unokahúga, Vecsera Mary bárónő lakott az édesanyjával. Látta a kapu körül ólálkodni, látta az ablak alatt sétálgatni, látta éjjel is és nappal is, mint egy betörőt, aki előbb jól megnézi a házat, ahol bűntényt akar elkövetni – vagy pedig, mint egy reménytelen szerelmest, aki nem tud eltávolodni attól a helytől, ahol szerelme lakik.
– Talán csak nem Mary húgom juttatta önhöz a királyfi rendjelét? – kiáltott most hirtelen Baltazzi Arisztid, ki előtt hirtelen megvilágosodott valami rejtelem.
B. Rezső, a magyar fiatalember hetekig habozott börtönében, amíg elszánta magát arra, hogy Baltazzi úrnak elmondja az igazságot. Utóvégre halálosan szerelmes volt Baltazzi úr unokahúgába, Vecsera Máriába, és a nagybácsi mind nyájasabb, mind biztatóbb szavakkal közeledett feléje. Ellátta élelemmel, kényelemmel, pénzzel, barátsággal a börtönben. Egyszer még egy selyemvánkoskát is hozott magával azzal az ürüggyel, hogy azt Mary unokahúga küldi a fiatalembernek, mert részvéttel van szenvedései iránt. B. Rezső férfiassága mindinkább ingadozni kezdett a ravasz hellén ivadék puhításai alatt. Amit nem bírt belőle kivenni a rendőrségi fogház kemény fekhelye és brutális bánásmódja: a vallomást a rendjel eltulajdonításának körülményei felől: azt apránkint kiszedegette belőle a nyájaskodó ügynök. És ekkor a fogház csendjében a következő vallomás hangzott el: B. Rezső állás nélküli magyar fiatalember, aki állítólag gépészeti tanulmányok végett időzött Bécsben, és a magyarok rendes megszálló helyén, a „Matschaker-Hof”-ban bérelt szobát, és ott átutazgató honfitársai apró segedelmeiből éldegélt: ismeretségben állott Vecsera61 Mary bárónővel, akihez gyakran járt látogatóba Rudolf „koronaherceg”, amikor Laxenburgból belopódzott Bécsbe. A magyar fiatalember olyanformán ismerkedett meg a tizenhat éves bárókisasszonnyal, hogy annak elcsalta a kutyáját, amely rendszerint az utcai ablakban szokott üldögélni, jónevelésű mopszli létére. Később a magyar fiatalember a becsületes megtaláló szerepét játszotta, aki visszahozta a kutyát a bánkódó bárókisasszonynak. Így kezdődött B. Rezső és Vecsera Mary bárónő ismeretsége. Az ismeretségből közös vonzalom keletkezett, amelyet csupán B. Rezső szörnyű féltékenysége zavart. A magyar fiatalember féltékeny volt a trónörökösre – mégpedig átkozottan, ördöngösen, boldogtalanul féltékeny, hogy a húst marta le képéről fájdalmában. Esztelen önzésében arra vette rá Vecsera bárónőt, hogy igaz szerelmét és hűségét bebizonyítsa azzal, hogy Rudolf nyakából lopja le az aranygyapjas rendjelet, és az aranygyapjút adja át neki. A bárókisasszony habozás nélkül engedelmeskedett, mint egy tizenhat esztendős szerelmes leánykához illik. Rudolf legközelebbi látogatásakor nyisszant egy kis kézimunka ollócska, és a piros szalagon függő rendjel Vecsera bárónő kézimunka kosárkájába került. Innen pedig az esztelen B. Rezsőhöz egy fenszterpromenád alkalmával…
A legenda az aranygyapjúról nem folytatódik tovább. Baltazzi közölte a királyfival a történteket? Vagy elhallgatta legbizalmasabb gazdája előtt Mary unokahúga szerelmét? A fantáziára van bízva. A történelem csak annyit tud, hogy nemsokára, télen bekövetkezett az a kettős öngyilkosság, amelyet mayerlingi dráma néven emlegetnek a világ összes romantikusai. B. Rezső csak a trónörökös halála után szabadult börtönéből. Késő öregséget ért el egy magyar felvidéki városkában, tanácsosi rangban halt meg, és a bányász-zenekar kísérte el utolsó útjára.
192762
