Az első magyar gavallér

Teljes szövegű keresés

Az első magyar gavallér
Esterházy Niki, a tatai várúr élete végéig haragot tartott II. Vilmossal, a német császárral; meg is üzente neki, hogy többé nem teszi lábát birodalmába, bár ott tekintélyes földbirtokai és remek kastélyai voltak. Ebből az üzenetből azt is megérthette a német császár, hogy Esterházy Niki nem tartja kívánatos vendégnek II. Vilmost sem Magyarországon.
Min különbözött össze Esterházy a németek császárával? Persze, lóversenyen, ahol Esterházy Miklós valamivel különb uraságnak vélte magát, mint akár a császárt: neki jobb lova volt. „Nem szabad”-nak hívták ezt a remek paripát, amely 1893-ban az osztrák Kancadíjat nyerte meg, amely győzelemnek az alapján nyilvánvaló lehetett mindenki előtt, hogy Esterházy Nikinek van a legjobb kancája a kontinensen. Csak Hohenzollern Vilmos tagadta ezt, váltig azt hangoztatta, hogy az ő graditzi ménesében van egy Geier nevű versenyló, amely különb az Esterházy lovánál. Hoppegartenben, a németek versenypályáján mérte össze a két ló erejét abban a versenyben, amelyet Union-Rennennek mondanak a turf-kalendáriumok. A két versenyló a jelenlévők véleménye szerint holtversenyben érte el a célkarikát.
– Bravó, „Nem szabad”! – kiáltott fel Esterházy Miklós a maga páholyában.
De a császári páholyból is felhangzott II. Vilmos kiáltása: – Bravó, Geier!
Mit tehetett volna a hoppegarteni bíróság a császári kiáltásra? Kihirdette, hogy Geier, a graditzi ménes lova nyerte meg a versenyt, Esterházy lova csak második lett a bírói ítélet szerint.
Esterházy felkelt páholyából, összepakolt, és soha többé nem tette be lábát Németországba.370
Manapság már mind kevesebben vannak abból a nemzedékből, amely valaha Esterházy Nikiért, a tatai várúrért lelkesedett, és amely generációnak a véleménye szerint a maga korának Esterházy Miklós volt legelső magyar gavallérja. A nyolcvanas, kilencvenes éveket éljük a múlt században, a magyarság nem mindig Ferenc Józseftől várja, hogy kedvenceit különböző jelvényekkel díszítse, hanem maga a nemzeti közvélemény adományozza a címeket, rangokat, népszerűségeket. Esterházy – az Esterházyak tatai ágából – már életében félig-meddig legenda volt, könyvet lehetne összeírni azokról a mendemondákról, amelyek Niki grófról az országban keringtek. Nem is volt nóbel társaság Magyarországon, ahol egy-két Esterházy-adomát el ne pukkantottak volna, hogy felderüljön a magyarság kedve, felhevüljön büszkesége, dagadozzon önérzete. Majdnem annyit beszéltek Niki grófról, mint Ferenc Józsefről. Ferenc Józsefnek voltak ellenségei is, de Niki grófnak csak rajongói voltak. Az udvarházak és kastélyok a régi magyar nemesség birtokában még javában helyükön állottak, az apák gavalléros tempókra nevelgették fiaikat, és ha a társaságban elhallgatott a politika szava, a lugasban, ebédlőben, szalonban felmerült a piros frakkos Esterházy alakja, aki Erzsébet királyné és Ferenc József előtt lovagol a káposztásmegyeri rókavadászatokon, és egy Bíbor Gidrán nevű mén hátán átugratja a tíz méter szélességű Rákos-patakot, amit persze senki se tudott utánacsinálni a vadászok közül, a part szakadékos és az ugratás kiszámíthatatlan volt. „Ha ilyen lovat adtak volna II. Lajos király alá: sohasem következik be Mohács!” – mondogatták a magyarok, amikor a Gidrán mén ugrásának a híre széjjelfutamodott a lószerető nemzetségek között.
De nemcsak mindig Rákos-patakot ugratott Niki gróf, hanem országraszóló ünnepélyeket is rendezett tatai várkastélyában, amely ünnepélyekről ugyancsak hosszadalmas mesemondások fejlődtek ki a hosszú téli estéken, mikor még késett az új kalendáriom, és a magyarok a múlt időn merengtek. Volt abban a tatai várkastélyban az udvari bolondtól kezdve a mesebeli lovagig és örökös vendégig minden, ahogyan a magyar fantázia a tündérkastélyokat elképzeli. De hiszen már sokszor megírták azt a középkori pompát a tatai krónikások, amely pompa itt a vár urát szolgálta. Hajdúk, huszárok, őrségek, inasok, léhűtők serege: színház a hozzátartozó komédiás néppel; istállók, ahol helyet kaphatott az ország minden nemes vérű paripája,371 ha gazdája nem tudta volna megfelelő abrakkal ellátni (különösen, ha Buccaneer-től származtak); négyesfogatok, amelyek hosszú sorban kísérték a várurat, ha Bécsbe, Gödöllőre vagy Karlsbadba volt kedve mennie. Egy középkori király se élhetett nagyobb udvartartással, mint Esterházy Niki…
Mikoriban én itt vendégeskedésben megfordultam – mert hiszen alig volt magyar úriember e korban, aki itt egy-két víg napot fel nem jegyezhetett volna az útinaplójába –, akkoriban gavallérok is benépesítették a tatai várat, akik itt élethossziglan kvártélyt, kosztot és zsebpénzt kaptak, anélkül hogy ezért bármily ellenszolgáltatást kellett volna nyújtaniok. Talán csak megszökni nem volt szabad innen, mert szökevény vendégekkel szemben Esterházy Niki nem ismert tréfát. Menthetetlenül kidobta azt az élethossziglan szerződtetett gavallért, aki a tatai határt elhagyta, legfeljebb a városi kávéházba vagy fogadóba mehettek el, ha nagyon elunták magukat a jólétben.
Esterházy Niki egyszer tréfásan Mákvirágok kertjének nevezte ritka gavallérgyűjteményét, amelyet az ország legkülönbözőbb részeiből szedett össze, néha évekig vadászván egy-egy speciesre, amíg azt beiktathatta vára lakói közé.
(Igaz, hogy mikor komplett volt a gyűjtemény: a „folyamodványok” még mindig érkeznek vala az alapítványi helyekre, mert csak meg kell kezdeni az ilyenfajta gyűjtögetést, hogy annak híre futamodjon a Monarchiában. A folyamodókkal szemben is méltányos volt Esterházy, habár a lovagok számát nemigen emelte többre tizenkettőnél. Sajnos, még az ilyen „mákvirágok” se örökéletűek, s így megürültek helyek, amelyekre megindultak a pályázatok, mert hiszen már elkövetkezett ideje annak, hogy a magyar úri osztálynak figyelemmel kellett kísérni az alapítványi helyeket – fiainak a Ludovikában vagy a Teréziánumban –, levitézlett tagjainak pedig Esterházy menedékhelyén. Általában évről évre szaporodott azoknak a magyar uraknak a száma, akik valamely „folyamodvány” nélkül nem léptek volna ki házaikból.)
Hát ebben a Mákvirágok kertjében, amelyről egykor regénykönyvecskét is írtam, volt mindenfajta úriember, amelyet egy nagy monarchia tud produkálni, amely monarchiában váltakozik ugyan a fény az árnnyal, de valahogy még az a helyzet, hogy az árnyékban is tudnak felvidámodni az emberek. Gavallérok, gavallérok, mind gavallérok,372 akiknek múltját nem homályosítja el olyan folt, amely miatt tartózkodni kellene a velük való kézfogástól, de sajnos, erszényük sokkal megviseltebb, hogysem azt valaha is elővonhassák az életben.
Az egyik (a Ritter-házban) olyan hatalmas csontozatú volt, mintha Walter Scott valamelyik regényéből lépett volna ki, karusszel-rendező volt Prágában, amíg lóra tudott ülni: de egyszer lebukott a nyeregből egy lovagjátéknál, s azóta nem mer többé nyeregbe szállani. A másik gavallér mindenét elveszítette a lóversenyen, még a gukkerét is zálogban hagyta Kottingbrunnban, csak a gukker üres táskája maradt meg, szíján azokkal a különböző színű jegyekkel, amelyek a monarchia minden versenypályájára szabad belépést biztosítanak vala a tulajdonosnak. Csak a tatai versenypályára nincs jegye a nyugalmazott gavallérnak, amely versenypályát éppen a házigazda tartott fenn: – mert a gavallér-fogadalom szerint lóversenyre többé nem volt szabad járni az alapítványi úriembernek. Unalmában füzeteket írt, amelyekben a magyarországi lócsalások ügyeit szellőztette, a Gidrán, Nonius és más lócsaládok leszármazási táblázataival. D’Orsay Olivér, a mezőhegyesi ménesparancsnok szerint kiváló szakismerettel valának megírva ezek a füzetek, amelyek a lótudomány terén maradandó nevet biztosítanának írójuknak – amikor emberünk hirtelen felborította eddigi sikereit, és polémiába keveredett önmagával, amikor álnév alatt megtámadta a saját teóriáit, és azt kezdte bizonyítgatni, hogy az angol származású lovak nem érnek semmit, mert már Árpád apánk is egy arabs eredetű paripa hátán foglalta el Magyarországot, és voltaképpen Árpád fejedelmünk hozta Európába azokat a lovakat, amelyekből a Darley Arabianok, a Godolphinek és más lócsaládok eredtek. Mire d’Orsay parancsnok kijelentette, hogy tévedett, mégiscsak futóbolond az Esterházy gróf íródeákja. A harmadik gavallér, bizonyos Gály Lajos, aki fiatal korában a Nemzeti Kaszinó tagja volt: miután mindenét elkártyázta Monte Carlóban, innen az Esterházy-féle Ritter-lakból kezdett levelezést az ország módosabb (és kártyáshajlandóságú) lakosaival, akiknek felajánlotta új játékszisztémáit, amelyeknek felhasználásával rövid időn belül szét lehetne robbantani a Monte Carló-i bankot. Amíg aztán Gály Lajos talált is egy szabadkai úriemberre, aki vállalkozott arra, hogy megszökteti a „foglyot” Tatáról, és financírozza a Monte Carló-i kirándulást. (Persze bevert fejjel373 jöttek haza a modern argonauták a francia kalandból. G. L. többé nem mehetett vissza Esterházyhoz. A pesti kávéházakban végezte be hányatott életét.)
Hát arra a csodabogárra ki emlékezik manapság, aki úgy akarta hasznosítani magát a Ritter-lakban, a tatai gróf szolgálatában, hogy „Pegazus-csöppeket” talált fel, amelyekkel meg kellett itatni verseny előtt a paripát? (Még Esmeralda, Erzsébet királyné paripája is kapott ebből az itókából, mielőtt a falkavadászatok elkezdődtek. A bécsi Derbyt pedig Esterházy-ló nyerte meg abban az esztendőben.) A híres magyar tudósról ki tud, aki nyelvészeti készségét arra használta, hogy különböző paripaneveket talált ki a gróf szolgálatában, amely lónevek a lóapa és lóanya nevének betűiből voltak összekombinálva? Ez a nyelvtudós ezért csinos évjáradékot élvezett a gróf erszényéből.
Egy kalendáriom kevés volna mindazoknak a színészeknek, színésznőknek a felsorolásához, akik Esterházy Niki pénzén tanultak meg komédiázni, énekelni, muzsikálni, akiket a maga színházában nevelgetett a tatai várúr, mielőtt útjukra bocsátotta volna őket a nagyvilágba. Itt nevelkedett Szirovatka, a világhírű művész – itt tanult Strobl, a szobrászművész. A gróf közben ráért arra is, hogy a bécsi Jockey-Clubot megalakítsa, mielőtt a falkanagyi piros frakkban és az ostorral eltemettette volna magát. Még sokáig hőse lesz a magyar romantikus meséknek.
1928374

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages