Az utolsó parancsnok

Teljes szövegű keresés

Az utolsó parancsnok
Bizonyára sok minden másképpen történik vala életemben, ha az „öreg Krúdy” beváltja ama gyakran hangoztatott fenyegetését, hogy kalodába zárat, mint ahogy az 1848/49-i öreg honvédeknek is megígérte ugyanezt. A honvédeknek parancsnokuk volt az „öreg Krúdy”, és parancsolt is hébe-hóban, ha a szakadatlan káromkodást abban hagyta darab időre.
(Ez mind ritkábban fordult elő, mert minél öregebb lett, annál inkább belejött a káromkodásba. A magyar közéleti személyeken kívül külföldi potentátokat is belekevert mondanivalóiba. Saját külön, szinte ismeretlen szenteket talált ki magának, akiket valami dohányszitából előhúzogatott, ha megunta a mindennapi szentekkel való foglalkozást. Különösen egy Szent Lővit emlegetett. Lővi botos ispán volt Szabolcs megyében, lókötésekbe, marhalopásokba keveredett, és a nyíregyházi Kisbörtönbe zárták. Néha megkérdeztem nagyatyámat, hogy vajon ezt a Lővit gondolja-e mondanivalóiban, azt a bizonyos Lővit, aki a börtön ablakából szeméremsértő nótákra tanította az ácsorgó diákokat? „Semmi közöd sincs a szentjeimhez – felelt kurtán nagyatyám. – A pénzemért azt szidok, akit akarok.”) Én katonás nevelés szempontjából tartózkodtam akkoriban a nagyatyám oldalán abban a Soroksári úti házban, amelynek az 1848/49-i Honvédek Menháza volt a hivatalos címe. Szüleim ugyanis úgy gondolkoztak, hogy ha az öregúr, mármint nagyatyám: ráncba tud szedni nyolcvan-, kilencven- meg százesztendős hadfiakat, akik mindig azzal dicsekedtek, hány csatában hány ellenséget vágtak le: – majd csak megbirkózik az öregúr az én betyároskodó erkölcseimmel is. És az öregúr valóban többször ígérte unokájának, hogy elevenen megnyúzza.
Negyven öreg honvéd volt akkoriban a „létszám”, amelyről reggelenkint jelentést tett a segédtiszt a parancsnoknak.429
Ezt a segédtisztet Muraközi Ádámnak hívták, hadnagyságig vitte a szabadságharcban, de legalábbis annyi katonai tudománya volt, mint egy osztrák generálisnak – mondogatta nagyatyám, mert (szerinte) mindent Muraközi Ádám, az adjutáns intézett el a Soroksári úton. Nagyatyám előadása szerint egész nap „villanyos-vonaton” ült, amely akkoriban még újdonság volt Pesten. Nagyatyám megértette a kor szellemét, mindig villamoson ült, sőt egyike volt az elsőknek, aki megtanulta, hogyan szokás a robogó villamosról leugrani. Néhányszor megsebezte a lábát ugrás közben, sőt egyszer térdkalácsát is elrepesztette, azonban ezért sem a villamost okozta, hanem egy kacér dámát, aki állítólag a gyalogjáróról fontoskodva intett neki, mintha valamely jelentős mondanivalója volna. Nagyatyám habozás nélkül engedelmeskedett a női kívánságnak, leugrott, és repedt térdét gyógyítgatván: valóban Muraközi Ádámra bízta darab időre a parancsnokságot.
Muraközi katonás rendet tartott a menházban, azt sajnálta legjobban, hogy a honvédelmi miniszter, Fejérváry Géza sehogy se akart beleegyezni, hogy az öreg honvédek oldalfegyvert is viselhessenek. „Amúgy is eleget verekednek a botjaikkal a ferencvárosi lakodalmakon és búcsúkon” – írta a miniszter a honvédek kérvényére –, már többször kellemetlensége volt emiatt, amikor a pesti policáj kénytelen volt egyenruhás honvédeket az őrszobára kísérni.
– Éppen az a baj, hogy a rendőr nem tiszteli az öreg honvédeket éppen úgy, mint Ferenc József egyéb katonáját, akihez „coki” nyúlnia – replikázott Muraközi Ádám, mert nagyszerűen értett a kérvények írásához, fiskális vitatkozásokhoz, a miniszter ostromlásához.
Egyszer Fejérváry Géza megsokallta az öreg honvédek nevében benyújtott kérvényeket. Muraközi segédtiszt a legénység teljes létszámával, azaz negyven öreg honvéd aláírásával ugyanis azt kérelmezte, hogy a fegyelem fenntartása végett engedjék meg a menházban a régi katonai botbüntetést, vagy pedig a még régibb kalodarendszer bevezetését, amely kalodába a nyakánál fogva zárták be a bűnöst – különben az atyaúristen se bír el a mind szilajabbá váló honvédekkel. A honvédelmi miniszter hívatta nagyatyámat, és kezébe vette a különös kérvényt:
– Parancsnok úr, azon csodálkozom leginkább, hogy minden legénye pompásan le tudja írni a nevét, ami katonáéknál nem szokásos.
– Megtanítjuk őket a név aláírására, amikor a tanfolyamba vesszük430 őket – felelt szemhunyorítás nélkül a parancsnok. – A sors kiszámíthatatlan. Hátha valamelyik öreg honvédnek eszébe jutna egyszer végrendelkezni.
A miniszternek ez ellen nem lehetett kifogása.
– Ámde azt már csak nem hallottam soha, hogy maguk a bűnösök kérjék a megbüntetésüket.
– Pedig nagyon érthető. Muraközi, ez a ritka segédtiszt a lelkükre beszélt a legényeknek, felébresztette bennük a lelkiismeret-furdalást azokért a részegeskedéssel végződő kimenőkért, verekedésekkel egybekötött duhajkodásokért, sőt a nőknek tett néhány ígéretekért is, amelyeknek bőviben vannak legényeim, ha lakodalmakra, halotti torokra szabadulnak. Meg akarják mutatni, hogy még férfiak, szeretnék elszöktetni a menyasszonyt, vagy nyomban feleségül venni az özvegyet. Muraközi addig beszélt, amíg a bűnösök ráeszméltek undok cselekedeteikre, és kérték megbüntetésüket.
Fejérváry azonban összevont szemöldökkel hallgatott, és így szólt:
– Ez eddig rendben volna. De más részről azt is hallom, hogy az ön segédtisztje, az a bizonyos Muraközi, e vallásos nevelés mellett még egyébre is tanítgatja az öreg honvédeket. Mégpedig hosszadalmas leckéket tart a káromkodásokról. A régen holt szentektől kezdve a még életben lévő tekintélyekig mindenkit belefoglal a káromkodásba, így nem kíméli Ferenc József személyét sem.
– Majd szólok Muraközinek – monda most hirtelen nagyatyám, miután észrevette, hogy a beszélgetés komoly fordulatot vett.
– Azt üzenem a segédtisztnek, hogy fogja be a száját – szólt a miniszter, és a kihallgatás hivatalos része ezzel véget ért. Természetesen, mint régi katonákhoz illik: a szolgálati dolgok letárgyalása után még csomó barátságos szót is váltottak, amely szavakban sokszor előfordultak azok a különféle betegségek, amelyekkel kénytelenek voltak ismeretséget kötni.
– Kanalas orvosságot még nem szedek, de bevallom, minden reggel tetőtől talpig megdörzsöltetem magam Szabó doktorral. Nagyszerű ember, csak kuplékat szeret énekelni, amelyeket a bumszti kocsmákban tanul éjszakánként – mond a miniszter. – Ha szükséged lesz rá, majd elküldöm hozzád Szabó doktort.
De nagyatyám nem rajongott a doktorokért.
– Ha már „kenésről” volt szó: a kenőasszonyra szavazok, mégpedig annak is a fiataljára, akinek ujja hegye hasonló a galamb begyéhez.431 Ez jó a főfájás, a hasító fájdalom, a köszvény, de még a nőies bánat ellen is.
– Nőies bánat! – dörmögte Fejérváry Géza, akinek ugyancsak szolgáltak keserűséggel is asszonyok. Nem imponált nekik Ferenc József barátja…
– Megállj, Muraközi! – szólt fogcsikorgatva nagyapám, mert büszke volt harminckét fogára.
És mint afféle öreg katonához illik: mindenféle büntetéseken törte a fejét, amely büntetésekkel a segédtisztjét sújtandja… Bevallom, hogy Muraközi urat személyesen nem volt szerencsém megismerhetni, bár hosszabb időt töltöttem nagyatyám környezetében, amikor az 1848/49-i öreg honvédeket nevelgette a Soroksári úton. Hol volt Muraközi, a mindenható, mindentudó segédtiszt ezen idő alatt? Nagyatyám sohasem beszélt erről, csak olykor fellobbant:
– Vasra veretem Muraközit – kiabált ismét egy őszi napon, amikor Fejérváry Gézától jött meg elborult arccal. – Énnekem panaszolta Muraközit s viselt dolgait. Újabb kérvényt írt a miniszternek az a pernahajder segédtiszt. Most meg a honvédek kosztja ellen panaszkodott. Azt mondja, hogy a katonai szakácsok nem tudnak kedvükre főzni az öreg honvédeknek, asszonyszemélyeket kell a konyhán alkalmazni, akik mindenben eltalálják a honvédek gusztusát. És már ajánlott is a miniszter figyelmébe néhány ferencvárosi asszonyságot, akiknek életkora összesen sem tesz ki száz esztendőt, pedig négyen volnának az említett szakácsnők. A miniszter azt üzente, hogy nem bánja a szakácsnőket, de csak olyanokat lehet alkalmazni, akik már az 1848/49-i táborozásoknál is kitüntették magukat. Hát most megrakhatnám vénasszonyokkal a laktanyát, ha kedvem volna hozzá! Akasztófára való Muraközi!
Máskor Muraközi azt a csínytevést követte el, hogy különböző ferencvárosi kocsmárosokat ajánlott Fejérváry Géza figyelmébe, amely kocsmárosok tartalmasabb bort mérnek, mint az állami vincellérek, akiknek pincéiből az öreg honvédek a bort faszolták. A miniszter erre azzal fenyegetőzött, hogy betiltja a kaszárnyába való borozgatást, menjenek az öreg honvédek a kocsmárosaikhoz, ha ott jobban érzik magukat. De a kontót nem fizeti a miniszter.
A legnagyobb bajt akkor csinálta ez a minden lében kanál Muraközi,432 amikor a honvédek dohányát tette panasz tárgyává Fejérváry Gézánál. Hosszú tanulmányt írt a miniszterhez arról, miszerint a mostani dohány megrövidíti a nagy idők tanúinak életét. A nemzet ugyanis széles Magyarországból minden szivarvéget a Soroksári úti öreg honvédek részére gyűjtött, a szivarcsücsköt, amelyet szerkezettel, késsel vagy foggal a szivar rágyújtása előtt eltávolítottak: szokás, sőt utóbb hazafias kötelesség volt az öreg honvédek részére félrerakni, összegyűjteni és karácsonyi ajándékképpen elküldeni. Muraközi, ez a békétlenkedő, elaborátumában azt magyarázta Fejérváry Gézának, hogy a szivarvég egészségtelen, részint a benne rejtőző nikotin miatt, részben pedig az enyv miatt, amely enyvet a szivarragasztáshoz használnak.
– Csak azt tudnám, honnan vette ezt a fertelmes klapanciát Muraközi – kiáltott a nagyapám, amikor a miniszter azt a tanácsot írta a kérvény hátára, hogy az öreg honvédek főzzék ki üstben a szivarvégekből az enyvtartalmat, aztán dohányvágó szerkezetet utalványozott a Honvéd Menháznak. „Aki pedig szivarozni akar, menjen a korzóra sétálni, mert ott szokás szivarozni” – írta Fejérváry.
De a rejtelmes Muraközi, az örök lázadó tovább szította a tüzet.
Most azt találta ki, hogy a menház legényei között sok az álhonvéd, aki sohase látta a csatákat, nem szagolta a szabadság puskaporát, elbújt a nagy időkben, és most jogosulatlanul viseli a barna, piros zsinóros atillát, valamint a bojtos kék sapkát. Rendelje el tehát a miniszter, hogy levizsgáztassák az öreg honvédeket a katonai tudományokból, az egzecírozásból, a fegyverforgatásból, mert maholnap minden öreg emberből, kasza-kapa kerülőből 1848/49-i honvéd lesz, ami nagyon sértő azokra az igazi honvédekre, akik valóban végigküzdötték a szabadság hadjáratát. Így aztán nem csodálható, hogy a közös hadsereg tisztjei nem mindig szalutálnak az öreg honvédeknek, annyiba veszik őket, mint a fináncokat.
– Igazolni kell a honvédeket – indítványozta az elégedetlen Muraközi –, mert maholnap több lesz az áruló közöttünk, mint a valódi oroszlán. Ferenc József kémjeivel, az osztrák spionokkal, a muszkavezetőkkel együtt tovább nem szolgálunk!
Fejérváry most már komolyan megharagudott. Sürgősen hívatta a nagyapámat.433
– Hány honvédje van még, parancsnok úr?
– Jelenleg csak húsz – felelt a parancsnok –, de ha az orosz nátha tovább tart, jövőre legfeljebb csak a fele marad meg a létszámnak.
– No hát ennyi embernek nem kell külön segédtisztet tartani. Penzióba küldeném a segédtisztjét, parancsnok úr.
– Bizony magam is azt gondolom, hogy elég volt már a katonáskodásból – mond a nagyapám, és nyomban átadta a miniszternek a parancsnokságról való lemondását.
Így aztán sohase derült ki, hogy voltaképpen ki is volt az a rejtélyes Muraközi, aki késő vénségére sem fért a bőrében. A parancsnok és segédtisztje nélkül maradt öreg honvédeknek azután valóban egy asszonyság lett a gondozója, ápolója, szakácsnője. Ugyanaz az asszonyság, aki már Branyiszkónál is megmutatta, hogy tudja a honvédek gusztusát.
1928434

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages