Batthyány Elemér
Batthyány Elemér
Egy félszázad óta mindenki ismeri Budapesten, holott ő életének nagy részét a Borz utcától a Kossuth utcáig, a Kossuth utcától a Thököly úti lóversenytérig osztotta be. Került minden nyilvános szereplést a gyep bírói páholyán kívül, mégis népszerű és kedvelt alakja annak a városnak, amelynek ifjúságát együtt látta a maga ifjúságával. Férfikorát ugyancsak Budapesten töltötte, jelenlétével mintegy örökös varázslatban tartván a várost a lóverseny iránti rajongásában. Évtizedekig gróf Batthyány Elemér neve jelentette azt, ami ebben a városban színes, mulatságos, eleven volt: a lóversenyt. Pest még szegény város volt ez idő tájt, nemigen voltak nevezetességei. Csak emlékezzünk vissza, akik a múlt században láttuk először Pestet, még mindig csak a Lánchíd, a Nemzeti Múzeum, a Sikló voltak Pest mutogatnivalói, amely dolgok már nagyapáinkat is mulattatták, amikor a tiszai vonattal az „Arany Sas”-ba érkeztek. A lóverseny olyan ékessége volt a városnak, mint a kislánynak az első hosszú ruha. A lóverseny adta meg Budapestnek nagyvárosi jellegét, vonzotta ide az első idegeneket Bécsből, Londonból. Gróf Széchenyi István óta a pesti lóverseny megelevenítője és felnevelője Batthyány Elemér volt.
Mily kis város volt Pest! És mily naggyá növekedett!
A különböző polgármestereknek, házépítőknek, vállalkozóknak nagy részük van Pest nagyra növekedésében, de legalábbis annyi rész illeti meg Batthyány Elemért.
A farsang elmúltával jóformán semmi keresnivalója nem volt Pesten az előkelő társaságnak. A Karácsonyi palotában, vagy a Károlyi gróféknál lezajlott bálokról már elmondogattak mindent. A „bál az udvarnál” vagy az „udvari bál” elmúlt, a királyi család Schönbrunnba vagy Gödöllőre vonult. Pest farsang után bűnbánóan tért vissza megszökött leányként az ósdi, régi, polgári apai ház küszöbére. A régi polgárok belvárosi házaikból mindig ellenséges szemmel303 nézték a város hirtelen fejlődését, váratlan sikerét. Ezek a faggyúgyertya-szagú vén polgárok éppen úgy gyűlölték az új nagy körutakat, a modern bérpalotákat, mint gyűlölték a lóversenyt. A lóverseny is, véleményük szerint, éppen olyan könnyelmű, égbekiáltó pazarlás volt, mint a nők fején az új kalap, vagy a férfiak kezében a kártya.
Farsang után, amikor aludni ment Pest; látszólag az ósdi öregek győzedelmeskedtek a városon, a maguk konzervatív felfogásával. Az egy-két színházon kívül mulatság nem volt Pesten, a kapukat korán bezárták, amikor vége volt a belvárosi korcsmai életnek, a nők hiába gondoltak vissza a téli valcerekre, a társas összejövetelek megszűntek, az ismerősök, barátok legfeljebb úgy találkozhattak egymással, ha vizitbe mentek kék alkonyatokon. Nem is csoda, hogy a kisasszonyok néha esztendőkig menyasszonyok voltak, hogy ritkán láthatták egymást választottjukkal.
Ilyen unalmas volt a tavasz is ezelőtt Pesten, amíg Batthyány Elemér kezébe vette a versenyügyet. Az ő idejében lettek európai hírességűek a pesti tavaszi lóversenyek, amelyeknek eleinte a Pesten maradott arisztokrácia, később a bécsi, külföldi és vidéki előkelő társaság is oly híven felkeresett, mint soha azelőtt.
Tavaszi lóverseny Pesten! Ünnepély volt az már abban az időben, amikor az Andrássy utat még Sugár útnak hívták. Európa leggyorsabb lovait hajtották itt az úri kocsisok a lóversenytérről jövet, a sallangos magyar fogatokat felváltották az angol vadászkocsik, a Monarchia gavallérai elhozatták Pestre kedvelt bécsi fiákeresüket, a pesti nép szájtátva állt a gyalogjárón, amikor alkonyattal a kocsikorzó kezdődött a Stefánia út felől. Az előkelő hotelek megteltek vidám bécsiekkel, komoly angolokkal, idegen zsokékkal, piros mellényes trénerekkel, tarkabarka sportemberekkel, akik Európa minden lóversenypályájának a belépőjegyét viselték dísz gyanánt a látcsövük szíjazatán. A főúri paloták ablakain felhúzták a függönyöket, ismét elkezdődött a társasélet, míg a vidéki urak, asszonyságok a „Pannóniá”-ban, „Arany Sas”-ban, „Fehér ló”-ban helyezkedtek el. Bécsi nők mutogatták „sikkes” divatruháikat, míg a pesti szabócégek a helybeli úrinőkön mutatták meg tudományukat. Néha valósággal feltűnést keltett egy-egy új formájú kalap vagy szokatlan szabású szoknya! Tavaszi lóverseny Pesten! Új, idegen illatok érkeztek a városba, a mulatóhelyeken fellépett a nevezetes sánszonett, a lóversenytérről szédületes fogadások híre érkezett a városba, feltűnt a vakmerő Szemere304 Miklós óriási fogadásaival, Horner és Lackenbacher néha üres táskával kocsiztak haza a versenytérről.
Batthyány Elemér fejlesztette a lóversenyt oly ünnepélyes, előkelő nívóra, hogy a pesti ember, még ha mellőzte is a játékot, mindig bizonyos izgalommal lépett a gyepre. Az ő idejében fokozódott fel a hallatlan érdeklődés, amely a lóverseny ügyét kísérte Pesten. A lóverseny irányította a divatot. Király-díj napján, bár nyárias melege volt a napsütésnek: az urak cilinderben és redingot-ban jelentek meg. Ugyanekkor mutatták be a pesti nők azokat az új ruháikat, amelyeket még nem vettek fel odáig. (Később az arisztokrata asszonyok a legújabb divatot már a Kanca-díj napján is bemutatták, miután a Király-díj az egész város ünnepélye lett.)
A lóverseny irányította Pesten sok ezernyi ember gondolkodását. Olyanokét is, akiknek nem volt egyéb közük a versenyüzemhez, mint csak annyi, hogy szorgalmas látogatói voltak a gyepnek. A mágnások után gazdag nagyiparosok is a lótenyésztés felé fordították érdeklődésüket. Batthyány Elemért ellenségei gőgös főúrnak szokták mondani, mégis az ő elnöksége alatt szaporodtak el a turfon a demokrata istállók. Igaz, hogy az istállótulajdonos még Batthyány idejében sem lehetett akárki. Alaposan megvizsgálták múltját, jellemét a jelentkezőknek. Így aztán az istállótulajdonosi cím bizonyos mágnási rangot jelentett a városban. Kiváltságok élvezője volt a népkegyben a legkisebb istállótulajdonos, akinek kocsija után mohó tekintetet vetett a gyalogszerrel közlekedő turfpublikum. Batthyány Elemér emelte oly csodálatos magaslatra a sportemberek tekintélyét, hogy a hivatásos lóversenylátogató tiszteletnek örvendett a társadalom minden körében. Batthyány személyes nimbusza áradt a legkorrektebb istállótulajdonos személyére, valamint a szélhámosaira, aki azon az alapon szerzett magának hitelt, hogy valami köze van a versenyügyhöz. Batthyány volt a turf koronázatlan királya.
Szürke cilindere és szürke redingot-ja végigvonult a bírói páholyok felől versenyek végeztével, és olyanok is köszöntötték őt, akik nem ismerték személyesen. Ó, hány pesti lóversenyjátékos álmodott Batthyányval! Pesten legalábbis annyit foglalkoztak vele gondolataikban az emberek, mint egy divatos primadonnával. Mily irigykedve nézték azokat a polgári származású embereket, akikkel a gróf megállott beszélgetni! Sohase adott senkinek „tippet”, mégis arról ábrándoztak305 Pesten a játékosok, hogy mi volna, ha egyszer Batthyánytól tippet kapnának! Régi barátnőjét (a Magyar utcában) virágadományokkal lepték meg ismeretlen játékosok, mert a gróf néha ebéd után eljárt ide beszélgetni! Kikérdezték a kocsisát, az inasát (ilyen alkalommal veszett el a gróf egy kedvelt felöltője), megfigyelték arcvonásait, beszélgetéseit a bírói páholyban bírótársaival, versenylovainak rengeteg híve volt, pedig csak ritkán győzött a szalmasárga dressz.
Vidám, életteljes várossá nevelte a lóversenytér Budapestet. A lóversenytéren volt szokás találkát adni, a lóversenytéren mutatták be a külföldi színésznőket és a falusi kisasszonyokat, a lóversenytéren fordult meg mindenki, aki Pesten számított valamit. Batthyány Elemér személye olyan előkelő összejövetellé emelte a versenydélutánokat, hogy nem maradhatott el onnan senki, aki szerepelni akart a város társadalmában. A pénztelenebb gavallérok szívesen költötték utolsó öt forintjukat belépőjegyre, hogy a gyepen megjelenhessenek. A férjhez adandó kisasszonyok kedvéért nem ebédelt aznap a család, hogy kétfogatún mehessenek a hölgyek a versenytérre. És a versenydélutánok után mindenütt a városban megbeszélték a társaságok a nap szenzációit. A játékosokat természetesen az eredmények érdekelték, míg mások, akik otthon maradtak: arra voltak kíváncsiak, hogy kik voltak odakünn délután. Az ezerszemű sajtó Batthyány idejében ugyancsak segített a lóversenyzést divatba hozni. A lapok hasábokon át foglalkoztak a lóverseny ügyével. Fürge tollú báli tudósítók naponta a lóverseny-délutánokról írtak bőséges tudósítást. Lefestették a sportladyk öltözékeit, elmondották a lóversenytéri pletykákat, felsorolták a nevezetesebb urakat és hölgyeket. Sőt jöttek piktorok is, akik egész életükben nem festettek mást: mint győzelmes versenyparipákat.
Batthyány Elemér korszakot jelent Budapest történetében. Olyan boldog, büszke volt ez a város, mint egy bálkirálynő. Ifjúság és jókedv járt a lóverseny divatjával. A szabad levegőn töltött délutánok után pezsdülve érkezett az este. A telivérek neveitől visszhangzott az Andrássy út és a külvárosi sikátor. Tudós férfiak ültek éjszaka lámpáik alatt a turfkönyvek tanulmányozásába mélyedten. Gyönyörű kisasszonyok varrták hajnalig a másnapi lóversenyre való ruhát. Öreg asszonyságok imáikba foglalták kedvelt istállóiknak győzedelmét. Lóverseny idején mindenkinek volt pénze, a hordárnak, a pincérnek,306 a grófnak, az uzsorásnak. És a pénzforgatag előbb-utóbb elért azokhoz is, akiknek soha sincs pénzük. Bár sokkal többet dolgoztak az emberek a pesti lóversenyek idejében, mint manapság: a Thököly út felé ezrek és ezrek vándoroltak, ha a zászlót felhúzták a toronyra.
Azt lehetne mondani, hogy a tudatlan Pest, a falusias kislány Batthyány Elemér karján lépett be először a nagyvilágba.
1922307
