Blaháné meséi

Teljes szövegű keresés

Blaháné meséi
Balatonfüreden, ahol a fürdőtelepi templommal szemközt még ma is állong ama fehér falú, régebbi nemesi kúriára is emlékeztető, földszintes ház, amelyet az idegeneknek Blaháné portája néven mutatnak meg, gyakran meglátogatták a „nemzet csalogányát” ismerősei, akik mindenféle híreket hordtak ide a nagyvilágból, miután Blaháné úgy élt füredi tuszkulánumában, mint egy régi magyar nagyasszony – újságot sem igen olvasott, mert hiszen már annyi mindent írtak róla az újságok, hogy valamely nevezetesebbet nemigen költhettek. Kéry Gyula (e lelkes és tragikus sorsú költő) pláne könyvet is írt Blahánéról. Blaháné körülbelül elérte mindama dicsőségeket, amelyek egy magyar színésznőt a tizenkilencedik században megkoszorúzhattak. Blaháné falusi asszony módjára éldegélt Füreden, kakasokat, tyúkokat nevelt meglehetősen tágas udvarán, menyecskésen felkötött fővel, piros papucsban járt-kelt házában – míg déltájban, amikor a vizitelések ideje elkövetkezne: fekete ruhát öltött, mint a régi magyar világbeli asszonyok.
Blahánénak vizitszobája volt Füreden. Ez a vizitszoba az épület bal szárnyában állott (középen volt a kapu), és éppen olyan vizitszoba volt, amilyen abban az időben másfelé is feltalálható volt Zalában. Csupán családi fotográfiák, kézimunkák, falusias virágvázák, háziszövésű szőnyegek, tarka gyékények ékesítették a szobát, a középen lepkékkel festett ernyőjű petróleumlámpás függött, jóságos muskátliszagok a levegőben, még egy zöld cserépkályha is volt a sarokban, hogy teljessé legyen a magyar miliő. (A színpadi koszorúk, emlékek, szalagok mind ott maradtak Pesten, amikor Blaháné elfoglalta helyét füredi házában, mintha elfelejteni akart volna mindent, ami őt a színpadra emlékeztetné.)
Blaháné jóban volt Jókaiékkal, amíg azok itt laktak, nem messzire a Blaháné kúriájától ama villaszerű épületben, amelyet manapság251 Füred egyik legrégibb épületének mondanak, habár Laborfalvi Rózával már nem nagyon lehetett egyezni. De még nagyobb barátságot tartott a községbeli „falusi úriasszonyokkal”, akik vidéki szokás szerint alkonyatonkint nagykendőkben, viklerekben, kézilámpással meglátogatták a magányos Blahánét, mert nem mindig lehetett mellette Sanyi fia vagy Sári leánya; – a báró úrnak (Splényi rendőrkapitánynak) pedig Pesten volt a foglalkozása.
Ó, ezek a múlt századbeli vidéki esték! Érzelmes hangulataik manapság valóban csak a regénykönyvekben élnek; hőseik és hősnőik oly messzire eltávolodtak, hogy alig lehet őket utolérni; örök időre elballagtak himbálódzó kézilámpásaikkal az őszi éjszakában; a templom fala mellett még hangzik egy-két búcsúzkodó szó, aztán többé nem halljuk sem a postamesterné, se a gyógyszerészné, se a körorvosné hangját, akik Blahánénak a legjobb barátnéi voltak. Ezek az asszonyságok csak akkor jártak le a telepre, ha Blaháné Füreden időzött, egyébként még fürödni is abba a Balatonba jártak, amely jó távol esett a fürdővendégektől. A savanyúvízből is csak kocsival hozattak, mint akármás savanyúvízből, amely csopaki borral keverve nem hiányozhatik az asztalról. Terka, Fruzsinka, Szidi, Hajnal és hasonló nevük volt e falusi asszonyságoknak, akik legfeljebb csak a beszélgető őszi estéken tudták meg, hogy a nyár folyamán hány előkelő úrnők és urak fordultak meg valaha Füreden. Jókait főleg azért szerették, mert az néha a télidőt is Füreden töltötte, ha nagyobb regényírásba fogott. (Itt írta Jókai Mór Az arany ember-t.)
Mivel töltötték estéiket a falusi asszonyságok Blaháné körött, mielőtt még szóba kerülhetett volna a függőlámpa felgyújtása? Bizony rendszerint pletykáztak ők – ama édesded, hosszas, terjengős pletykákat mondogatván el, amely pletykák már félig-meddig mesemondásoknak tetszenek, mert az írói fantázia sem találhat ki különb dolgokat, mint amilyen a valóságos élet. Boldog esték, amikor még azt is megtudhatjuk, hogy Purgly Pálnak, a közeli földbirtokosnak természetesen göndörödik-e a gácsérbajsza vagy pedig a sütővastól? Szívfájdalom nélküli órák, amikor Tihany felől áthallatszik a Balatonon az esti harangszó, és ezen a réven szóba kerülnek a főtisztelendő urak, akik mindig széles batáron és kövér lovakkal járnak át kolostorukból Füredre, és csodálatosan hosszúéletűek. Zizegő esték, amikor ősz felé a szélcsendben is olyan hangjuk van a vén gesztenyefáknak mintha252 bujkálna közöttük valami: szellő vagy permetező eső, pedig csak a vén fa búcsúzgat a leveleitől, s ez okozza ama őszies zizegést.
(Miután egykor e sorok írója is gyakran üldögélt Blaháné füredi vizitszobájában, sok mindenről tájékozódást nyert a füredi eseményekről, amelyeket sohasem tudhatott volna meg, ha mint egyszerű fürdővendég sétáltatja esernyőjét a platánok alatt.)
Ám e csendes estéknek, ez emlékkönyvbe való, manapság már többé elérhetetlen hangulatú estéknek mégiscsak Blaháné volt a központja – bármilyen ügyesen hímezte a szavakat például a gyógyszerészné, vagy akárminő lelkendezéssel fogott elbeszéléseibe a jegyzőné, aki valaha bálkirályné volt az Anna-bálon, de férjhezmenetele után jóformán nem is mutatkozott a fürdőtelepen, Blaháné mesemondásai voltak csak az igaziak, amikor hárászkendőt dobott vállára, és az aranypiros szövésű, magas hátú karosszékben megtelepedett, mint fészkében a madár, és elővett egy kis kézimunkakosarat, amelyet a csuklójára akasztott, mintha ebből a kosárkából szedegetné elő történeteit. (Jó barátnői azt mondják Blahánéról, hogy a színpadon csak olyan szoknyában tudott játszani, amelyet a maga két kezével kötött meg a derekán. Ha az öltöztetőnő kötötte meg a szoknyáját, mindig lámpaláza volt.)
Blaháné nagyon ritkán mesélgetett önmagáról e jámbor vidéki körben, pedig talán éppen ezért gyűléseztek alkonyatonkint az asszonyságok oly hűségesen a nemzet csalogánya körül, hogy majd elmondogat valami olyasmit is a maga életéből, amelyet sem újságban, se könyvben nem írtak meg róla. Ki érne rá elolvasni mindazt, amit Blahánéról összeírtak – talán még ő maga se olvashatta el mindazokat a verseket se, amelyeket csaknem két magyar nemzedék költő gavallérjai írogattak hozzá, róla, neki. Szakadt a vers, mint a nyári zápor: egy-egy új szerepe után. Hiába faragtak új hollótollat a régebbi írók, hiába nyomtak friss acélpennát tollszárukba az újabb írók: Blahánéról már nem lehetett új csillagjelzőt lelopnia a statisztika firmamentumáról. Egy új Firduszinak kellett volna jönni, aki ismeretlen virágokat fakaszt Lujza lábai előtt.
Blaháné elővette a kézimunkakosárkát, és a kosárkából mindig csak kipottyant valamely mesegombolyag, amelynek tiszta legombolyításához felemelték Blaháné barátnői a két kezüket, megigazították a kontyukat, és összefonogatták a meseszálakat.
Blaháné meséi ott a füredi kúriában alig mentek messzebb a Balaton253 partjánál, mert a nagy vizet nem szerette a nemzet csalogánya azóta, mióta a Balaton olyan gorombán megtáncoltatta a jachtját, hogy a művésznőnek ijedtségében segítség után kellett kiáltoznia. (Szerencsére kéznél volt későbbi férje, Splényi báró, aki habozás nélkül a bajba jutott csalogány segítségére sietett. Nem is ment a Balatonra többé Blaháné.)
Ő füredi kúriájából nem látta a karnagyokat, a népszínházi publikumokat, a féktelen tapsolókat, a színházpadlásról leereszkedő vagy a zenekarból felemelkedő virágkoszorúkat – ő Füreden falusi báróné volt, aki a magához való társaságban csendes, asszonyos szórakozással tölti idejét. Bizony nagyot nézett volna, ha valaki Török bíróné asszonyomnak, vagy Serpolette-nek szólítaná – vagy akár Reindl Lujzának (ez volt a családi neve), akár Kölesi Lujzának (ez volt a színésznői neve) – vagy akár Sári bírónak: – a füredi házban felejtve lámpaláz és csokréta, feledve Finum Rózsi és színházigazgató, Blaháné falusi úriasszonyság volt, aki a mesemondásaiba még csak olyan szót se kevert, amely szónak masztix-szaga volna.
Mesélt a régi Füredről, amikor még kocsikon volt szokás ide megérkezni – az egyik út a Bakonyon vezetett át, és az idősebb gavallérok felporozták a pisztolyaikat, mint a betyárok idejében. Hogy tudta ő ezt a Füredet, amelyen valóban olyan komolyan vették az Anna-bálokat, mint országos eseményeket, amelyek jelentős nyomokat hagytak a férfi és női nemzedékek életében! Hogy tudta Mitskei, Matskási, Mislei, Purgly, Bizay, Esterházy és mások történetét, akik csak egy elröppent női mosolyt is fakasztottak valaha furcsa, tizenkilencedik századbeli kalandorságukkal, groteszkségükkel! (Igaz, hogy minden magyar különc megfordult valaha Füreden, és hagyott maga után valami emléket, ha mást nem, egy anekdotát.) Egy olyan magyar úri társadalomnak a vizitkártyái hullajdoztak ki Blaháné kézimunkakosarából, amely magyar társadalomra ma már alig emlékszik valaki. Hiszen igaz, hogy ezek a kedves gavallérok, akik az ország különböző részeiből nyaranta mindig előjöttek, és néha a helybeli cigánybandákat is elhozták magukkal (mintha Füreden nem lett volna cigány), csak azért igyekeztek ide a Nyírségből, a Bácskából, a hevesi meg felvidéki birtokaikról, hogy Blahánénak hódolataikat bemutassák, de hát Blaháné mégsem állhatta az éjről éjre megismétlődő254 szerenádokat, amikor az ország legkülönbözőbb cigánybandái méregették össze tudományukat a kúria ablakai alatt. Talán még Füredet is el kell vala hagyni Blahánénak, ha nem lép közbe egy erélyes járási főszolgabíró, aki egyszerre és mindenkorra eltiltotta az éjjeli muzsikálást a templom környékén – ahol Blaháné is lakott. Az ország különböző vidékeiről összeverődött gavallérok persze most már azon vetélkedtek: ki küldje el leghamarabb párbajsegédeit a kemény főbíró nyakára, gyorskocsin jöttek Pestről a leghíresebb szekundánsok, öklelő bajszú tűzmesterek feszítették mellüket a savanyúvizes kút körül, a postaszekér tucatszámra hozta a megrendelt pisztolyokat.
De a főbíró nem engedett, és Blaháné éjszakánként nyugodtan tudott aludni.
Blaháné meséi… A tizenkilencedik század békésebb, szemrevalóbb fele, a kiegyezés utáni Magyarország története bontakozott ki az ő mesemondásaiban ott a füredi régi kúriában. Mégis az volt az igazi ambíciója, hogy Füreden a körorvosnéval, gyógyszerésznéval hosszú alkonyatokon elbeszélgessen falusi dolgokról, és ne robbanjon be a házába valamely nevezetesebb látogató, aki miatt a ház mindennapi rendjét meg kell bontani. Még a kakasainak se adott különösebb neveket, mint tette azt például Laborfalvi Róza, aki a kakasait mindig az ország legnevezetesebb férfiairól nevezte el, mert nem szerette a nevezetes embereket, akik véleménye szerint Jókai elől szedik el a hírnevet. A kakasai is csak a füredi hírességekről voltak elnevezve, jámbor szomszédokról, akik bizonyára nagy megtiszteltetésnek vették, ha Blaháné kakasai az ő nevüket viselték – Blaháné elmondogatta meséit a kora őszi alkonyatokon, és mind mélabúsabb lett kedve, amint az első platánlevelet verdesé le helyükről a mormoló esőzés. Vissza kellett térni Pestre, az ünnepélyekre, a színházakba, a dicsőségekbe, a nagyközönség tapsviharzásaiba, holott ő mindvégig a füredi házban szeretett volna megmaradni, hogy barátnőivel estéről estére megbeszélje a helybeli eseményeket. Az őszi síp megszólalt, Blaháné elutazott.
1927255

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages