Ferenc József barátnője
Ferenc József barátnője
„Ott állt a bécsi detektív – szalonkabátban és kaucsuk-gallérban –, kürtőkalapját kezében tartva, és fehér bőrkesztyűjével törölgette kopasz homlokáról a verejtéket, mert rendszerint valamely régen kipróbált, öreg titkosrendőrt választottak ki a hatóságok Ferenc József őrizetére, amikor titokban akarta meglátogatni barátnőjét – mondják nekem Bécs egyik külvárosában (Schönbrunn és Lainz között) egy hegynek kanyarodó utcácskában, amelyben olyan piros, zöld és kék kerítéses földszintes házikók sorakoznak egymás mellé, hogy az emlékezetnek a régi magyar felvidéki városkák jutnak az eszébe, amely városkákban valaha minden valamirevaló úriembernek kis háza volt, ahol öregségére kényelmesen meghúzódhatott.
Schratt Katalin háza pláne olyanforma, hogy bízvást elférne ajtócskája mellett egy olyanforma pad, amelyet valaha kulccsal zártak le a vidéki plébánosok, hogy ne ülhessen rá bármely járókelő. Földszintes, szürkére festett saroképület, amelyen talán egy tucatnyi fehér, poros zsalugáter is van. Persze nyáridőben mindig gondosan lezárva, mert a háziak életmódja az öles kőfallal kerített udvaron belül folydogált a maga polgári mindennapiasságával. Üveges folyosó, nádfonatú bútorokkal és sásból font tarka szőnyegekkel fogadta itt a vendéget esős időben, míg enyhe napokon, amikor a napsugár régi nagy fák lombjai között bujkált, az udvarház kertjében folyt le az élet, amely kertben minden feltalálható volt, ami a magyar úriházak kertjében abban az időben divatos volt. (Az öreg király barátnőjének a férje magyar ember volt, ittebei Kiss a neve, és némely akkori heraldikusok a honfoglaló családok közé számítják az ittebei Kisseket.) Volt tehát Schratt Katalin kertjében kőrisfalugas, fehér karón rózsaszínű és kék üveggömb, kerekeskút a hozzá való szomorúfűzfával, apró,39 színes kavics a gyalogutakon, hogy a gyakori esőzésnek hamar nyoma vesszen. És a kert végében filagória, amelynek tetőjén, lomboktól eltakarva, mindig az utca felé fordulva álldogált az öreg detektív, és Ferenc József fiákerét leste, mikor fordul be az Schönbrunn felől a hegynek kanyargó utcácskába.
Amíg egyszer F. J. észrevette a háztetőn álló detektívet, megkérdezte tőle, hogy mit akar itt? A detektívnek persze ezzel vége volt.
Hát ebben a házban, ebben a kertben, e polgári egyszerűségben töltötte Ferenc József azokat az óráit, amelyek néha megmosolyogtatták arcát, amely öregségére olyan merev lett, mint az ezüstforintosokon. Itt nem nyitotta rá az ajtót sem Paar, se Bolfras, hogy uralkodói napi teendőit eszébe juttassa, ha ugyan általában kellett volna is bármire figyelmeztetni Ferenc Józsefet, még legelfoglaltabb napjaiban is. (Minden potentátnak van valami titkárféléje, aki számontartja az életmód apróságait, valamint nagyobb teendőit. Ferenc József a napi posta elvégzése után sohase fordult „udvari titkárokhoz”, hogy miféle tennivalója van még. Tudta előre, mint az az ember, aki már este átgondolja a másnapot. Az „udvari titkárság” megmaradt egyszerű címnek Ferenc József házában.)
Itt nem volt más tennivalója Ferenc Józsefnek, mint a Burg-színház művésznőjének ötletességében, vidámságában, soha meg nem unt csevegésében és mesemondásában gyönyörködni. Bár Schratt Katalin talán a legdiszkrétebb mindazon történelmi úrhölgyek között, akik valaha fejedelmek barátnői voltak, soha egyetlen szóval se beszélt senkinek Ferenc József látogatásairól, de a mendemonda mégiscsak azt tudja, hogy Ferenc József állandó komolyságát ez az egyetlen művésznő tudta darab időre enyhíteni. Shakespeare-i hős volt Ferenc József a véres tragédiák szellemalakjai között, amelyek élete folyamán körülvették – mégis, amikor elfoglalta helyét a művésznő „kúriájában” a nádfonatú szék ölében, a főhadsegédei mellett még Kerzl doktorról is megfeledkezett, aki tudvalevőleg eltiltotta Ferenc Józsefnek a fekete virzsínia-szivarok, valamint a Moët et Chandon Imperial Sec nevű francia pezsgő élvezetét. (A derék dohánygyári igazgatók a virzsínia-szivarokat „hamisították” Ferenc József részére, enyhébb dohánylevelekből sodortatván azokat, így a művésznő mindig lelkiismeret-furdalás nélkül készíthetett egy doboz „tiltott” szivart a király40 karosszéke mellé, és őfelsége katonablúza zsebében néha magával is vitt néhányat a tiltott szivarokból. Moët et Chandon pezsgőgyáros urakat azonban nem lehetett rávenni, hogy erős borukon változtassanak, még a leghatalmasabb Ferenc József kedvéért sem.) A művésznő tehát frissen csapolt schwechati „Lager-Bier”-rel kínálta meg Ferenc Józsefet; hogyan csinálta ezt, az az ő titka, mert én a háza környékén jártamban egyetlen valamirevaló kocsmát sem találtam.) Ebben a kertben vagy üveges verandán hallgatta meg Ferenc József azokat a megfelelő dialektusban előadott anekdotákat, élceket, pletykákat, amelyeket a nagyon eszes művésznő alkalmasaknak talált arra nézve, hogy Ferenc József komorló kedvét felderítsék. Ebből a kertesvárból szivárgott ki annak az élcnek a híre, hogy Eduárd angol király (az egykori dévaj walesi herceg) királykorában annyira megjavult, hogy csak polgári céllövöldékbe jár mulatozni. Itt hangzott el az anekdota Wekerle magyar miniszterelnök pazar ígéreteiről, aki legutóbb egy állást kereső díjnoknak azt ígérte, hogy ha a díjnokok közt nem tud neki állást adni, még mindig megteheti esztergomi kanonoknak. Itt vonultak fel a bécsi pletykák, amelyek végtelenül érdekelték Ferenc Józsefet. (A művésznő becsületére legyen mondva, soha olyan pletykával nem hozakodott elő Ferenc Józsefnek, amellyel bárkinek ártott volna.) Természetesen azokról az úriemberekről szeretett legjobban hallani Ferenc József, akiket személyesen ismert. Így igen nagy sikere volt Schratt Katalinnak azzal az előadásával, mikor Ferenc József egyik szárnysegédét utánozta, aki mindig olyanformán beszélt, mintha gombócot nyelt volna, amely a torkán akadt. A bécsi szellemességet, amely áradt vala az osztrák Madame Sans Gene szavaiból, éppen úgy méltányolta Ferenc József, mint akár Wenckheim báró paprikás-borsos magyar anekdotáit, amelyeket a gödöllői vadászatokon szokott meghallgatni hajdanában.
És a sorstragédiákat, komor árnyakat, vérző szíveket és merev szertartásmestereket felejtető művésznő pergő vagy simogató szavaival kéznél volt a nyári tartózkodási helyen, Ischlben is, ahol a nyaralója Ferenc József villája mögött feküdt, és attól csak egy kerti ajtócska választotta el; amikor megkezdődtek a bús esőzések Ischlben, Ferenc József gyakran szegezte kezét az ajtócska kilincsére.41
A minden időben számolgató magyar urak nem is feledkeztek meg a gondolataikban a hietzingi udvarház s az ischli nyaraló asszonylakójáról, amikor fellengős terveiket, légváraikat építgették magukban, amint az minden időben szokásuk volt a magyaroknak. Pláne, mikor híre futamodott annak is, hogy Schratt Katalin Ferenc József kedvéért megtanult pikkettírozni a Bécsben időző Szemere Miklóstól, akit a legjobb pikétkártyásnak mondának Közép-Európában. Miért kellett Schratt Katalinnak kártyázni megtanulni? A magyar fantáziák nyomban készen voltak a felelettel. Azért, mert Ferenc Józsefet is meg akarja tanítani kártyázni, aki bizony a durákon, márjáson és egyéb családi kártyajátékokon kívül (amiképp Mária Valéria gyermekeitől tanult nagyapa korában a wallseei karácsonyi szünidőben) más kártyajátékhoz nem értett. Schratt Katalin asszony tehát kártyázni is tanította a királyt, hogy komor kedvén segítsen. Persze Magyarországon, ahol mindig nagyon méltányolták a jó kártyásokat: sok szerencsét kívántak Schratt Katalinnak a Népek Atyjával, Európa leggazdagabb urával való kártyapartijához; éppen azért nem értették meg sokan, hogyan történhetett meg az, hogy a Burg-színház művésznője egyszer anyagi zavarokba keveredett. „Talán Ferenc József nyerte el a készpénzét a barátnőjének?” kérdezgették azok a fantáziák, amelyek mindig szeretnek a lehetetlenségekre gondolni. (Boldog világ volt még akkoriban Európában, a fantáziák kedvükre dolgozhattak.)
De az bizonyos volt, hogy „Ferenc József barátnője” anyagi zavarokkal küzd, mert a hitelező a legindiszkrétebb fajzat a világon. Már az összeget is tudni vélték, amellyel Schratt Katalinon segíteni lehetne, hogy bajaiból kievickéljen: mert hiszen egy nagy falu az egész világ, ahol a nevezetesebb emberek dolgait megbeszélik a szomszédasszonyok. Csak Ferenc József nem tudott barátnője pénzbajáról, mert nem akadt olyan merész ember, aki ezt elmondhatta volna „Európa legelső gavallérjának”. Ferenc József komorságait enyhíttetni továbbra is nyugodtan járkált Hietzingben vagy Ischlben a barátnője látogatására, és ez a nagyszerű színművésznő egyetlen szemrebbenéssel sem árulta el, hogy miféle gondok teszik álmatlanokká az éjszakáit.
De ott ült a pesti „Pannónia”-fogadóbeli lakásán a színművésznő kártyamestere, az a bizonyos Szemere Miklós, akit ez idő tájt éppen a bécsi Jockey-Clubban való kártyázása miatt tilt ki Bécsből a rendőri prefektúra – éppen Ferenc József parancsára, amikor a magyar gavallér42 elnyeri a galíciai kormányzó testvéröccsének pénzét. Honnan tudta meg Szemere, hogy kártyanövendéke, Sch. Katalin pénzzavarokkal küzd? Elég az hozzá, hogy megtudta, és az egykori kártyapartner nyomban nyitott erszénnyel sietett a művésznő segítségére. Miután se a bécsi Rothschild, se más pénzember nem merészelt F. J. miatt kölcsönt ajánlani a király barátnőjének, megtette ezt Szemere Miklós, aki amúgy is ki volt tiltva Bécsből „örökre”, mint azt már a rendőrhatóságok mondani szokták. A művésznő elfogadta a felajánlott segítséget, mert hiszen bizonyos lehetett, hogy Sz. M. nem mondja el azt senkinek, hogy valaha is Ferenc József fülébe jusson a pénzügyi tranzakció. F. J. tovább pikettírozott szabad délutánjain barátnőjével, és mint a fantáziák mondják, a babonás Szemere-pénz megváltoztatta Schratt Katalin állandó balszerencséjét felséges partnerével szemben. F. J. nagy csodálkozással vette észre, hogy a játékban veszíteni is lehet, ugyanezért okos ember módjára beszüntette a mindennapi kártyajátékot. (De ez már talán csak igazán a legendák közé tartozik.)
…De megint csak Szemere úr avatkozott Sch. K. életébe, akinek sehogy sem tetszett, hogy Ferenc József talán elveszíti kedvét a kártyajátéktól, mert hiszen akkor őkelme sohasem számíthat bűnbocsánatra, ha F. J. végképpen leteszi kezéből a kártyát. (Tudvalevőleg azok haragusznak leginkább a kártyásokra, akik a saját bőrükön próbálták ki a kártyajáték haszontalanságát.) Tiszteletteljes üzenetet küldött a művésznőnek, hogy szíveskedjék továbbra is vesztő maradni a királyi játékban, ő, Sz. M. szívesen fedezi a veszteségeit. És kérése támogatására a legszebb porcelánkészletet küldte a művésznőnek.
F. J., aki mindent meg szokott nézni maga körül, egy hietzingi uzsonnán, ott a művésznő lugasában észrevette a ritka szép porcelánedényeket, amelyekkel az asztalt felterítették.
– A régi porcelán már nem jó? – kérdezte F. J., mint afféle takarékos ember.
– Ajándékba kaptam a porcelánt. Az a bolond Szemere lepett meg vele, aki mindig ott ült valahol a Jockey-Club széksorában, mikor játszottam a színpadon, vörösre tapsolta a kezét – felelt a művésznő.
192743
