A KÉZ

Teljes szövegű keresés

A KÉZ
Ezt egy Aranykéz utcai öreg hölgy (jósnő) mondogatta el:
Közönségesen már az első kézfogásnál megismerhetjük emberünket. Beteg, lusta emberek álmos kézfogása, idegesek száraz, nyugtalan kézérintése, végül az erősek és bátrak akaratteljes kézszorítása mindenki előtt ismerős. A vadászok, a sportolók, a hegymászók, a kemény ágyban alvók, a csónakázók, a vívók első kézfogásaikkal félrevezethetnek. Jellemüket azonban nem sokáig titkolhatják, amint a kéz alapos vizsgálására kerül a sor.
A biztos, jellemes kéz tapintása sima és puha. Míg szorítása rövid és határozott. Az ilyen kezű férfiak jó férjek, hű családapák, kitartó szeretők. Szeretik védelmezni a gyöngét, áldozatot tudnak hozni, gyakran az önfeláldozásig hűségesek.
A kéz, amely kézfogásnál erőtelenül, szorítás nélkül, bágyadtan, tunyán, szinte csak futólag érintkezik a mások kezével: a puhalelkű emberek keze. Ezek az emberek hamar megszerelmesednek, de éppen olyan gyorsan felejtenek. Érdeklődésük szalmaláng; hevülékenységük eliramlik. Barátságuk csak addig tart, amíg közelünkben vannak. Nőnek, jellemes komoly nőnek nagy szerencsétlenséget hozhat a puhakezű férfi.
A nagyon erős fogású, szinte kellemetlenül kemény ujjú kezek az intelligencia hiányára vallanak.
A puhakezűek között külön kell felemlíteni a lapos ujjasokat, ők az emberiség restjei. A heverők és az élvhajhászók, a hétalvók és szerelmi gyönyörök mívelői az ő soraikból kerülnek ki. Éppen úgy szeretik gyomrukat, mint a nőket. Szeretnek az árnyékban üldögélni, és elkésnek mindig. Hamar elhíznak. A nők hajlanak a csábító szóra. A férfiak buják. Igen rossz jel, ha a puha kézen az ujjak rövidebbek a kézfejnél.
Ámde a hegyes ujjak sem jeleznek mindig elsőrangú tüneményt. Kiváltképpen kell figyelni a hegyesujjú nőket, akiknek kis gödröcskék is vannak ujjaik tövében, a bőr lágy, fehér, sima, a hüvelykujj rövid és tövében húsos, úgynevezett csirkecomb. Az ilyen kezű nők hajlanak a regényességre, szeretnek tükör előtt ülni, ábrándozni. És ha eleven férfit látnak, azzal nyomban kacérkodnak. Könnyen meghódíthatók, és szerelmükben állatiasak.269 Szeretnek a férfiak nyakán lovagolni. A gyönyört mindenek fölé helyezik, és pillanatnyilag még áldozatot is tudnak hozni, hogy egy férfit lebilincseljenek. Ezeknek a nőknek tekintetében is látható már az alattomos, forró vágy, amely egész lényüket betölti. Szemük rendesen sötét, mint az ópium füstje. Hajuk hajlik a göndörödésre. Ha veresek és dúshajúak: óvakodj tengerzöld szemüktől, mert akkor nagyon eszesek is érzékiségükön kívül. Ezek a csirkecombos hüvelykujjak féltésükben képesek kitolni a férfiak szemét. Gyakran dolgosak, takarékosak e kezek, de a szerelemért minden veszéllyel szembeszállnak.
Óvakodjanak a férfiak a nagyon kifejlett hüvelykujjú nőktől is. Ezek a nők megkötözik a férfiak akaratát. Zsarnoki módon uralkodnak azon, akit párjuknak választanak. Céljuk elérésében ravaszabbak a rókánál. Hideg kiszámítással, előrelátással, napról napra kovácsolt tervekkel igyekeznek végképpen magukba bolondítani a férfiakat. Minden órájukat annak szentelik, hogy magukhoz vonzzák a kiszemelt férfit. Új ruhát, új kalapot, új cipőt vesznek, adósságba verik magukat, hogy meghódítsák azt, akit kiválasztottak. Mikor aztán céljukat elérték: a férfi gyakran életével fizeti meg hiszékenységét. A tömlöcöket ezek a nők töltik meg áldozataikkal. A nagy hüvelykujjú nők miatt könnyeznek a kíntól a férfiak a magányos helyeken. Sok bánatot okoznak, és késő korukig értik a hódítás praktikáját. Nem vigyázhatnak eléggé reájuk a férjeik, a kulcslyukon át is szerelmi viszonyt szőnek, mert enélkül nem élhetnek. Férjeik féltékenységét mindig ébren tartják, mintha csak a szenvedés okozása egyik szerelmi fogásuk volna, amellyel elkerülik férjeik ellustulását, elhanyagolását. A házi dolgaikban ellenben gondatlanok. Szeretik, ha más rak helyettük tüzet.
– Milyen a jó asszony keze? – kérdeztem.
A jósnő így felelt:
– A jó asszony kezét csak a sokat szenvedett, próbált, megállapodott férfiak ismerik fel, olyan nehezen található, mint a ritka ékkő.
A jó asszony kezének egyik ismertetőjele: az arányosság. Se nem sovány, se nem kövér, inkább hosszúkás és keskeny. Hívják: királynőkéznek is, mert valóban ő a kezek királynője. Ujjai hegyben végződnek, bőre fehér és sima, körmei természettől rózsaszínűek, és a hüvelykujj második íze éppen olyan karcsú és hosszú, mint a derék vonalának formája. De leginkább felismerhető a jó asszony keze azokról a dombocskákról, amelyek a tenyérben a hüvelyk- és mutatóujj alatt lelhetők. Ha270 ezek a dombocskák határozottan kiemelkednek, tapinthatók és láthatók, akkor nem csalódhatunk nagyot asszonyunkban, A dombostenyerű nők olyanok, amilyennek Isten őket a földre küldte: angyalok. Ők a férfiak hűséges élettársai, az ő ölükben megpihenni jó, és szerelmük megvigasztal a hosszú élet fájdalmas bajaiért, ők azok a természetfölötti lények, akik meggyógyítják a betegeket, felvidítják a búsulókat, erőt öntenek a gyengékbe, önfeláldozással viselik sorsukat, házukat, gyermekeiket nem adják a világ hiúságaiért, fedelük alatt rejtve élnek, ritkán láthatók az utcán, bálban vagy mulatságban. A férfiak életét olyan jóízűvé teszik, amilyen jó ízt adnak kenyerüknek. Kezük arra van hivatva, hogy áldást hozzon, és könnyet felszárítson. A férfiak vállát, ha megsimogatják a jó asszony kezei: az megerősödik. A halánték kis törpéit, akik ott a mindennapi gond barázdáit vonják, lesöpri a kéz. Az otthonuk levegőjében érzik már tisztaságuk és jóságuk. Még betegségükben is ügyelnek szemérmükre, és hangosan ritkán beszélnek. Arcuk nem mindig szép, de annál nemesebb a lelkük. Arra születtek, hogy a férfit valóban boldoggá tegyék és megjutalmazzák küzdelmeiért. Ritkán érzékiek, nagy kivétel, hogy meginognak hűségükben, az egész életük önfeláldozás. Többnyire tiszta szívből vallásosak, kicsit félnek és hisznek babonás dolgokban, amelyek ellen védekeznek. Értenek a takarékossághoz, és nem félnek, hogy kezük idő előtt megráncosodik a napi teendőktől. – Felismerhető még kezük arról is, hogy tapintásukra elszáll a fájás a férfiak homlokáról.
A költők kezéről más helyen lesz szó.271

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages