PÉNTEK

Teljes szövegű keresés

PÉNTEK
Egy csomó napra fogták rá a tudatlanok, hogy babonás. Ezek között első helyen áll a péntek.
Vannak olyanok, akik a péntek szerencsétlenségét nagypéntektől számítják, amikor a világ Megváltója a keresztre feszíttetett.
Annyi azonban biztos – származzék a péntek babonája bárhonnan –, hogy a nép nagy respektussal viseltetik iránta.
Például a pénteken kezdett vagy végzett munkán nincs szerencse.
Aki pénteken nevet, vasárnap sír.
Pénteken éhgyomorra prüsszenteni, nagy veszedelem.
Pénteken útra kelni, kész szerencsétlenség.
Aki pénteken fekszik betegágyba, többé fel sem kel.
Pénteken sütött kenyér keletlen marad.
Aki pénteken fűt be először télen, annak leég a háza.
Ha az új esztendő péntekkel kezdődik, az év terméketlen lesz.
Jegyzet
Ne mondjátok, hogy nincsenek szerencsétlen napok! Bizony vannak napok, amikor úgy ébredünk, mintha száz esztendőt vénültünk volna. Ismeretlen fájások lepik meg tagjainkat, névtelen szomorúság költözik a szívünkbe, borúsnak látjuk életünk szemhatárát, és csüggedten hajtjuk bánatba fejünket. Ne mondjátok, hogy nincsenek szerencsétlen napok!
Vannak napok, amikor eszünkben van céltalanul elfecsérelt múltunk; hiábavaló küzdelmeink, csalódásaink, megbántásaink, elárultatásaink. Eszünkbe jutnak nők, akikért annyit szenvedtünk, mint a gályarab; eszünkbe jönnek boldogtalan évek, hogy csodálkozunk: életben maradtunk. Rossz barátok, csalfa nők, gonosz érzések, könnyelmű cselekedetek, örökös adósságok és méltatlanságok emlékei meglepnek, hogy hosszasan üldögélünk az ágyunk szélén, mielőtt mindennapi életünket megkezdhetnénk. Temetőket látunk, ahová mindenkit eltemetünk, akik kedvesek voltak. Érzelmeket látunk, amelyekre252 valaha egész sorsunkat feltettük. Keserűségek, fájdalmak, búk vergődnek fejünk körül, mint vándormadarak.
Az ilyen napokon azután nem sikerül semmi, amihez fogunk.
Úgy érezzük, hogy mindent elveszítettünk az élet kockajátékában. És most már a csüggedt magány, a meg nem értettség, az elhagyottság marad társunk. Soha többé nem lesz vidám napunk, többé nem kacaghatunk gondtalan kedvvel, az éjszaka egy gonosz pók osont szívünkre, és a hervadás pókfonalával behálózta. Betegséget, közeli halált mutat a borongós időjárás ablakunkból. Imádságaink ezentúl csak felnyögő fohászkodások. Hideg lesz minden, ami eddig meleg volt. Szerencsétlennek érezzük magunkat, anélkül hogy tudnánk az okát.
Kinyitjuk a kalendáriumot, és látjuk, péntek van; öreg gazdaasszonyunk nem ülteti el a kotlóstyúkot, mert tojásai megzápulnának, a ruhamosást beszünteti, mert a pénteken mosott ruhától kiütés támad testünkön, görbe szemmel fogadja a pénteki vendéget, mert az rosszban jár… Péntek! Az elmúlást, a céltalanságot, az örök emberi szomorúságot érezzük. A bástyasétányon megöregedett, fanyar barátokkal, gonosz indulatú nőkkel találkozunk. A korcsmában savanyú a bor, étvágyunk elszökik, hideg szél és havaseső fogad, mire bealkonyodik. És a tűz nem akar lángra lobbanni kályhánkban.
Nem volna csoda, ha ily napokon meglátogatna a végrehajtó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem