TÁLTOSOK, MEGVÁLTOTTAK VAGY CSERÉLTEK
TÁLTOSOK, MEGVÁLTOTTAK VAGY CSERÉLTEK
A táltosok meg a váltottak áldozatai a babonáknak, szerencsétlen-nyomorék csecsemők, akik vagy hat ujjal, vagy vízfejjel, vagy valamely más testi fogyatkozással születtek. Leginkább azonban a foggal született csecsemőket illetik e megbélyegző névvel. Ezeket a szerencsétleneket még a családjuk is gyűlöli. Apja, anyja rossz szemmel nézi, mert azt tartja róla, hogy a boszorkány gyereke, akit az odacsempészett az igazi helyébe. Elhalnak ezek a gyerekek, hiszen senki a világon nem törődik velük, még a szülők is halálukat kívánják, de néha megesik, hogy egy-egy felcseperedik, ez aztán az egész falu gúnyának és ütlegeinek célpontja. Szegény táltosok, ezek a babona áldozatai. A szomorú az, hogy még máig sem lehetett a népet e babonájából gyökeresen kiábrándítani.
Jegyzet
Ennek a babonának megint csak az asszonyok az okai, akik különben is minden babonának okozói e földi világban.
Életem egy korszakában, midőn éveimet (egy régi udvarházban) fiatal és öreg nők társaságában töltöttem, szomszédasszonyok elbeszéléseit hallgattam, óbudai varrónők száján át értesültem a világ eseményeiről,232 fiatal cselédlányok mondogatták el álmaikat, tapasztalt kenőasszony intett mértékletes életre, nők gyengédsége, danája, mesemondása, furcsa okoskodása hallatszott a korán besötétedő téli délutánban a kályhatűz duruzsolásával együtt, kártyát vetettek, divatlapot forgattak, könyvbe írott recepteket olvasgattak, különös mondanivalójukkal megtöltötték a képzeletemet – ebben az időben igenis hallottam, hogy van váltott gyerek. Az óbudai Duna-parton találják meg minden esztendőben, mégpedig azon a helyen, ahol a hajógyár és kikötő végződik, gyepes dombok, homokos buckák, kisvárosi házak, girbegurba mellékutcák szegélyezik a Dunát. Rendesen egy vén, rozsdás arcú, veres karikás szemű, Darapcsik névre hallgató hajós szedi fel a talált gyereket, miután anyja nem merte csak a folyó partjáig vinni. A Darapcsik gyermekei töltik meg a lelencházakat. Olykor hercegi fehérnemű, koronás pólya, selyem fejkötőcske jelzi, hogy a gyermek a gazdagok bölcsőjében született. Nemegyszer pénzesboríték fekszik a talált csecsemő mellén. (Ezektől a borítékoktól olyan tüzes a hajós arca.) Máskor csak rongyos ruhácska, madárijesztőről való kacat burkolja be a süvöltő, őszi szél elől a gyermek testét. Néha már a Duna szürke hullámai vették hátukra a talált gyermeket, akinek sírása (a hidegtől és a magánytól) keservesen hangzik a néptelen partok felé. Messze még a Lánchíd, ahol a rendőr áll… Ám Darapcsik meghallja még a korcsmában is a gyermeksírást, rövid nyelű evezőjével, mint sánta ember a mankójával, sürgősen kocog a víz hátán az úszó csomag után. A vén hajós a jajgató gyermekkel már körülbelül harminc esztendő óta járja az óbudai partokat. Megtörtént már, hogy suhogó dáma bolyongott alkonyattal az óbudai homokbuckák között, és kétségbeesett tekintettel várta vissza a víz hátáról a vén halászt. Darapcsik nem tud se magyarul, se tótul, valami alig érthető nyelvet beszél, amelyet tán a halaktól tanult. De mindig megérti ezeknek a könnyes szemű, lelkiismeretfurdalástól sápadt ajkú úrihölgyeknek szótlan panaszát. Megnyugtatja őket a maga nyelvén, és tovább csónakázik a titokzatos, nagy vízen.233
