AZ ÁLDOTT, JÓ PESTI KÖZÖNSÉG JÉGHIDEG IDŐBEN NÉZTE VÉGIG AZ ÜGETŐ LOVAK ELSŐ DÉLUTÁNJÁT
AZ ÁLDOTT, JÓ PESTI KÖZÖNSÉG JÉGHIDEG IDŐBEN NÉZTE VÉGIG AZ ÜGETŐ LOVAK ELSŐ DÉLUTÁNJÁT
(Nyolcezer látogató előtt diadalmaskodott Cassolini hajtó a favorit Rendetlen nevű lovával)
– Hiszen, ha Kutschenbach Róbert nyugalmazott százados úr nem volna olyan pedáns ember: majd másképpen végződött volna az a bizonyos tavaszi hendikep, amely a budapesti gyepen a versenylovak divatbajövetelét jelenti – mondogatták turflátogatók, akik jobbára életben maradtak az elmúlt esztendőkből.
Körülbelül mindenki (aki csak véletlenül el nem szökött a rákosi homokba) odakünn volt az Erzsébet királyné úti pályán, bár a gonoszkodó szél sehogyan sem kedvezett a márciusi kabátoknak. Az urak és az úrhölgyek korábban várták a tavaszt, amint öltözködésükről megítélhető volt. Sok olyan téli holmi – apróság, városi bunda, divatos télikabát nem láthatta a tavaszi hendikep izgalmas lefolyását, amely apróságok például még a tavalyi őszi versenyeknél megszokott jelenségek voltak. Úgy látszik, korán tavaszodott, a téli fölszerelések (a hölgyeken és urakon) hamarább befejezték pályafutásukat, mint békeidőben. Március hetedike van, a tavaszi hendikepet futják – ugyan kinek jutna eszébe állatbőrökbe burkolózva megjelenni a versenypályán, bármily dermesztő az északnyugati szél.
Az Erzsébet királyné úton körülbelül ez az áltavasziaskodás a föltűnő Kutschenbach Róbert nyugalmazott százados pedantériáján kívül. A százados, aki az indító emelvényén szokott állani közönségesen, nyilván némi szenvedélyt, némely vérpezsdülést, valamilyen izgalmat óhajtott előidézni úgy a téli szőrben melegedő lovakban, valamint a téli szőrözetüket nagy részben levetkőzött turflátogatókban. Mitől izgul a vérbeli sportsman az Erzsébet királyné úti pályán? Izgul a starttól, amikor tizennégy kétkerekűt lát maga előtt (ami például Badenben mindennapos dolog), izgul a Novak nevű hajtótól – akinek nevét a nem sikerült startok idején iskolamesteres szigorúsággal emlegeti a nyugalmazott százados, mivelhogy ez a bizonyos Novak mindenáron meg akar szökni a lovával, amely kísérlete454 a közönség nagy részében helyesléssel találkozik; izgul ez a közönség még az alattomosan fújdogáló széltől is, amely becsületes tüdőgyulladást jósol a tavaszi hendikep emlékére.
No de mindegy, a télikabátok, bundák és egyéb apróságok megközelítő értékének papírkoronái immár a kalitkás emberek kezei közé vándoroltak, az úgynevezett ,,nagy kasszáknál” (a kétszázezer koronásoknál). Rendetlen nevű ló lett a favorit, amely lovon tavalyiban Sennyei gróf (a mostani igazgató) szép eredményeket ért el játékos kedvében, amely kocsiló mostanában egy Steinmetz nevű úr tulajdona.
A gyalogsági százados is beleun végre, hogy ama szimplex embereket, a versenylovak hajtóit katonás rendre oktassa – elindítja a tizennégy kocsit. A kocsisok a lovak közé vágnak, előzködnek, fújnak, trombitálnak, a kanyarulatnál csaknem kiborítják egyik társukat, a magyarosan higgadt Benkőt, aki pedig nem is egészen reménytelenül hajtott ebben a versenyben. Az ügetősport ismerői mondják, hogy Benkőnek, bár óvatosan hajtott, a külső pályán váratlan karambol nélkül nem az istállóknál kellett volna végezni balsikeres versenyzését. Bár ez kocsiskörökben nem szokásos: – a nagy tudású Cassolini Luigi nevű hajtót mondják mostanában és tavaly is az ügetősport Machiavellijének, ami mindenesetre csak megtisztelő lehet az Il Principe ötszáz esztendős szerzőjére nézve. Mondom, akadtak némelyek az Erzsébet királyné úti versenypálya vékony kabátos látogatói között, akik a Mediciek történetíróját emlegették, amikor a reményteljes Kairó nevű ló összetörött kocsijával megállott. A kitűnő és elszánt Cassolini ezután minden nagyobb megerőltetés nélkül hajtotta be a bírósági páholy elé Steinmetz úr lovát, ahol fotográfusok – ennek a szegény pesti életnek reménykedő aspiránsai – is üdvözölték őt masináikkal, valamint sok tapsot nyert lókereskedői, kávéházi alkalmazotti, cigányzenészeti körökből.
Tulajdonképpen csak annyit akartam följegyezni e mogorva, kellemetlen, sok ismeretlen emberrel, sohasem látott páholylátogatóval népes délutánról, hogy végre kezd megmutatkozni a mai Budapest igazi arculata. Az olcsó helyen zsúfolt, de szomorú nézőtér, az első helyen egy-két régi figura, aki önámítására manapság is az egykor455 békebeli jókedvvel üdvözli egymást az első hivatalos versenynapon. Felkiáltanak, paroláznak, ölelkeznek is, amint ezt megszokták a régi tavaszokon, de ha volna olyan hely, ahol senki nem látná őket: bizonyára könnyeket törülnének a szemükből.
A publikum a régi jó barátságos sár helyett hideg kövön koptatja a cipője talpát. Vaskorlát védi a hajtókat és a lovakat, hogy a publikum meg ne cirógathassa őket.
(1926)456
