1
1
Ha Járebnét, a híres pesti jósnőt és kártyavetőnőt kerestük a Kalap utcában: legelőször is szemügyre vett a cinkostárs külsejű házmesterné, aki kis kalapot máslival, madártollal viselt állandóan a fején, amilyen női kalapokkal már csak a régi katonai temetőkben találkozunk, amint makacskodva elhelyezkednek egy-egy régi hadfi sírján, aki persze mozdulni sem tud a különös nyomás ellen.
Ugyanakkor kitekintett valamely udvari ajtón a régi házban lévő vendéglő tulajdonosa is: egy bronteszképű ember, aki mindig olyan szagot terjesztett maga körül, mintha akkor bújt volna ki egy régi söröshordóból. Igen: állottsör szaga volt ennek az embernek, amint ott állott udvari kis cégtáblája alatt, amely a falra volt szögezve, mint valami ügyvédi tábla: Vendéglő a hollóhoz – mondta a cégtábla. De hát az állottsörnek is megvannak a maga ínyencei, mint minden furcsaságnak a világon.
Aztán kanyargós, keskeny lépcsőre vezettek minket, hogy önkéntelenül arra gondoltunk, hogy mily furfangossággal kell innen leszállítani a koporsót, ha valakinek kedve volt ebbe belefeküdni. A lépcsőről egy szabónőműhelybe jutottunk, ahol négy leány, egy öregebb, életuntabb felügyelete alatt, idáig valami felett nagyban kacarászott, bizonyosan az elmúlt vasárnapi délutánon, de jöttünkre nyomban elkomolyodtak, és a kezükben tartott különböző ruhaneműekre fordították minden figyelmüket, hogy még az orrukat sem lehetett többé meglátni nagy elfoglaltságukban. A leányok olyan hévvel dolgoztak, mintha itt varrták volna az egész város összes fehérneműit, és ha el nem készülnek munkájukkal, másnap a városban a gyermekek, az asszonyok és férfiak mind ing nélkül maradnak.
Ismét Járebné nevét említettük, mire a varrónők vezetője, ama búskomor, hervatag kisasszony bizonyos rezignációval emelkedett fel helyéről, a varróasztalkától, mintha titokban azt remélte volna328 idáig, hogy voltaképpen őt keressük, és tucatszámra rendelünk nála ingeket és egyebeket, amelyekre az embernek szüksége lehet.
– Majd megnézem – mondá bizonytalankodva, mintha még mindig abban reménykedett volna, hogy csak tréfálkozunk vele, amikor Járebné után tudakozódunk, és a hölgy, Heléna hercegnő, akinek kíséretében volt szerencsém ez idő tájt elfoglaltságot találni: végeredményben megenyhül a sok finom fehérnemű láttára, és mustrálgatni kezdi majd a gyönyörű ingeket, amelyek oly csodálatosan fehérek voltak, mintha az égből szálltak volna a hópelyhekkel, amelyek ezen a novemberi délutánon először látogatták meg a várost. De Heléna hercegnő meg sem mozdította fátyolát, amely hervadt virágszínű volt, hogy a hercegnő gyönyörű arcvonásait senki sem sejthette ebben a szobában, ahol voltaképpen olyan fülledt szag volt, mint azokban a szobákban, ahol magukra hagyatott nők álmodozni szoktak. A varrótű oly nesztelenül végezte teendőjét, mint a szellő. Az ollócska csak csippentett, mintha egy madár szólalt volna meg kalitkájában. A varrónők lábán papucs volt, mintha estéig amúgy sem szándékoznának a házat elhagyni. És a fehérneműek kezükben úgy világítottak az őszi délutánban, mint távoli hajók vitorlái a kék tengeren. De Heléna megingathatatlan komolysággal ült le egy székre, és néma mozdulatlansággal várakozott a varrónők vezetőjének visszatérésére.
Az elpirult fekete hölgy oly váratlanul jelent meg, mintha valamely faliszekrényből lépett volna elő.
– Méltóztassanak türelemmel lenni. X. őrgrófnő vendége most Járebnénak, aztán egy hollandiai asszonyság következik, aki már harmadszor utazott Pestre, hogy az asszonysággal beszélhessen. Utána nyomban uraságok következnek.
Heléna hercegnő kedvetlen mozdulatot tett, de egyetlen szót sem felelt, mert hercegnőmnek szokása volt takarékoskodni a szavakkal. A rozsdaszín fátyol azonban hevesen megmozdult, mintha egyszer-kétszer gyorsabb lélegzetet vett volna. A hercegnő helyet foglalt a varróműhelyben.329
