4
4
András napja éppen úgy köszöntött be, mint más esztendőkben. Hagyományosan megkérgesedtek a vizek, fagyos sarat ropogtattak a csizmák, cinkét fogott az utazók orra, és a pincemécses mellett hosszadalmasan álldogált a gazda az újborral telt hordók felett, hogy melyiknél is kezdje az első valamirevaló téli ünnepély alkalmából. A báró – bár szakálla, büszkesége és egy francia nevelőnővel való kalandos házassága miatt Pest megyében „Orleán”-nak nevezték a háta mögött – vett magának annyi fáradságot, hogy a pincétől a padlásig előkészítette a házat a vendégei részére, sőt az udvarház előtt álldogáló vén diófa derekára felcsavarta a bikaláncot, mert nem lehetett tudni, hogy a vendégek között nem akad-e, aki éjféltájban Tisza Kálmánt vagy a kormány más nevezetességét kezdi szidalmazni,561 amit „Orleán” báró nem tűrhetett, mert sok régi zavarok dolgát segített neki elintézni Tisza Kálmán. Többek között homályos pont volt „Orleán” múltjában, hogy hol is töltötte a „kis negyvennyolc” mélabús idejét? Némelyek szerint császári hivatalt vállalt a Dunántúl, mások szerint ugyancsak a Dunántúl, a Bakony erdőségben felújította volna darab időre a szépséges betyáréletet, és Bogár Jakab név alatt bandát alakított. Akármint volt a múlt időkben, „Orleán” báró Tisza Kálmán pártfogása alá helyezte magát, és ökörlánccal mindenkit a fa derekához kötött, aki Tisza Kálmánt szidalmazta. – Így is meg lehetett élni a régi Magyarországon.
Nagyot néz vala tehát „Orleán” báró, amikor András napjának estéjén Kubinyi Kundot lóháton megérkezni látja az orleáni kúriába. Ismerős volt a szürke kanca, amelyen a vendég érkezett, de a lovászfiú, bizonyos Vágner Mátyás arcán lévő veres pulykatojásokban nem csalódhatott. A házikisasszony, az ebédlőasztalt nótázva rendezgető bárónő találta ki a csínyt, villant át a gondolat Orleán agyán, amikor az államfoglyot a nagydiófánál lováról leszállni látta.
Az én eszemen pedig nem jártok túl – gondolta nyomban magában Orleán báró, és két kezét hátrafonva ment Kubinyi m. kir. államfogoly elé.
– Mielőtt belépnél az én törvénytisztelő házamba – kezdte a „betyárból lett pandúr” –, szeretném látni a passzusodat, a bizonyítványodat, vagy nem is tudom, hogy mostanában hogy is hívják azt az írást, amit a fogházból kiszabadult raboknak adnak a kezébe.
Kubinyi Kund elsápadt. Ilyen írás fabrikálásáról elfelejtkezett, mert nem gondolt Orleán báró hűvös józanságára éppen András napján. Szégyenkezve vallotta be, hogy zsebében nincs semmiféle legitimáció a váci börtön igazgatóságától.
– Hát ha így áll a dolog, édes öcsém, az én házamba nem léphetsz be, mert nem akarom, hogy vendégeim között üssenek rajtad a zsandárok.
– Nem szokás manapság csendőrökkel keresni az államfoglyokat, előkerülnek azok maguktól is – védekezett Kubinyi.
– Én, édes öcsém, a törvény tiszteletében élek és halok – mond az egykori bandavezér, mintha maga is hinné, amit a száján kiereszt. – Nem akarok szembekerülni Tisza Kálmánnal a te vendégeskedésed miatt. Hanem, hogy azt se mondhassad, hogy éhkoppon maradtál a házamnál András estéjén: itt van a ház végében egy kukoricakunyhó.562 A csősz szokott aludni benne nyári időben. Ott meghúzhatod magadat az ökörlánccal a két kezeden, a vacsorát meg a hozzátartozókat majd odaküldöm a részedre.
Nagy lehetett a hatalma a bárónőnek, mert a nyitott ebédlőből kihangzó dalolgatására, nótázására – éppen azt a betyáros nótát fújdogálta, hogy „Ne félj, barna babám, nem hagylak – Subám alá takarlak!” – Kubinyi Kund megállott, mintha cöveket vert volna a lába.
– Nem bánom, Orleán bátyám, ha talpig vasra veret, de én ma este innen el nem megyek, mert nem engedi a szívem.
– Arról a szívről pedig ne beszéljen az akasztófáról megszökött haramia! – kiáltott fel Orleán, mert nem szerette a szívükről beszélő embereket. Ugyanezért tán szorosabbra is vette a láncot Kund barátunk két kezén, mint először tervezé (volt, aki később meglazította a bilincset), a kukoricagóréra is a nagyobb lakatok közül választott, de a vacsorában, borban nem engedett hiányosságot a váci szökevénynek. – Éppen olyan vendégem, mint a többi! – dörmögte, amikor a pulykatojásképű lovászfiút megfelelő verés után Kubinyi szolgálatára rendelte.
Emelkedett a kedv az ebédlőben, megérkezett az orleáni cigánybanda is, mint már ilyenkor szokás, egyik pohárköszöntő a másikat kergette, papos és korhelyes, familiáris és víg cimborás köszöntők, mint már ilyenkor szokás, de a legszebb, legkiadósabb András-napi köszöntőt mégiscsak Kubinyi Kund m. kir. államfogoly mondta a kukoricagóré hasítékán át, amelynek meghallgatásához a szabadba vonult az egész vendégsereg, és Podmaniczky Geyza, a legöregebb Pest megyei agarász azt mondta, hogy kár ezért az úriemberért, hogy nem itt született, a dabasi buckák között. A pohárköszöntő szép volt, terjedelmes volt, mert kigondolásához volt elegendő ideje a börtönben a jobb sorsra érdemes szónoknak. A szavalat végén a helybeli cigányok inuk szakadtáig húzták a tust. Szerencsére akadt béldarab a mellényzsebben, amellyel a hangszerek húrjait pótolták az elkövetkező tánczenéhez.563
