1
1
Azokban az években, amelyekben Mária magyar királyné volt Himeny gondolatainak tárgya, szerelmes volt az ötszáz esztendős királynéba, mintha személyesen ismerte volna II. Lajos király feleségét, később özvegyét, aminthogy ebbe a húszesztendős korában elözvegyült és élete végéig (ötvenharmadik esztendőig) férje emlékéhez hűséget tartó királynéba szerelmes volt mindenki, aki őt valaha életében láthatta: azokban az években Himeny (óbudai lakó és semmittevő) andalgó léptekkel járt azokban az utcákban, ahol a királyné budai tartózkodása alatt megfordult, a földkerekség legszebb lábait a kengyelből az utcaburkolat köveire tette, táncolt a visegrádi Salamon tornyában a király lovagjaival, de sohasem nézett a szemükbe, üldögélt az ugyancsak húszesztendős Lajos királlyal az óbudai kovácsműhelyben, egy vén fa alatt, és mindig a király szemébe nézett, amíg lovát a kovács megvasalta.
Ez az ötszáz esztendős királyné töltötte el Himeny nappalát és éjszakáját. Ha udvarában szolgál, Budán, se lehetett volna nagyobb tisztelettel az élő királyné iránt, mint a holt királyné iránt volt.
A királyné képe (K. Sichen festménye után) volt legfőbb dísze Himeny házának. Teljes életnagyságban, hermelinnel szegett brokátruhában, földig érő szoknyában, szűk, állig csukott derékban, nyakában háromszorosan átérő aranyláncon szíve felett csüngő, zárt aranylakattal ábrázolá e kép Máriát. Kesztyűtlen bal kezében rózsafüzért tartott, míg jobbjának közelében imádságoskönyv feküdt, mint az özvegyasszony egyetlen vigasztalója. Apácás, fehér kendő takarta el haját, amely olyan színű volt, mint a barna alkonyat a rozsföldek felett. Fehér kendő a nyakában, hogy bőrének színét soha senki se láthatta. Csak arca mutatkozott teljes egészében. Egy szomorú asszony szomorú arca, amelyen márványmozdulatlansággal fehérlett az özvegység, amelyet attól a naptól fogva vállalt a királyné, amióta a szentendrei szigeten, a király sátrában, II. Lajos mellett aludt a földre vetett köpenyegen. Megvirradt, dobokat vertek, a király nehezen ébredt Mária vállára hajtott ifjú fejével. A királyné hallván a kürtök zengését a sátoron kívül: sóhajtva simogatta ébredésre ifjú hitvese homlokát. És azóta, az utolsó csók emléke óta mozdulatlan maradt arca, amely lehetett volna szív alakú is, mégpedig olyan, mintha két szívből volna a királyné arca.
A szívek az állon válnak el egymástól, de odáig egy testet, egy arcot mutatnak. A jobb oldali arc a holt király szíve, a bal oldali arc az özvegy királyné szíve. Ugyanezért az egyik szemében mindig a bánat, a mozdulatlan gyász, a másvilági emlékezet lakik. Ez a jobb oldali szem alig mozdul vala merengő helyzetében II. Lajos halála után, mintha mindig őreá gondolna. A bal oldali szem azonban figyel, lát, gondolkozik, fürkész, és mindig nyitott azokban a veszedelmekben, amelyek az özvegyasszonyt harminc esztendeig körülveszik, amióta egymagában kell megállni a világon. Ez a szem nem enged még a másvilágról jövő álmoknak sem, mintha sohasem záródna pihenésre, ábrándozásra, nyugalomra. Sötétkék, mint a szilva, és felette a szemöldök szinte a homlok közepéig ívelődik. Egy szemöldök, amely mindig kérdez, ügyel, ébren van, attól a hajnaltól kezdve, amióta II. Lajos Szentendrén, a reggel első világosságánál Magyarország sorsát Mária királynére bízta, s maga elindult Mohács felé. Egy asszonyszemöldök, amelynek többé nincs ideje a vigalomra, a kacajra, a felvidámodásra, mert meghal körülötte minden, ami a mosolyt elhozná a megmerevült arcra.
A királyné ajka csukott, liliom, pedig duzzadtságában, húsosságában, kövérségében csókpárnának látszik. Hej, hogy csókolhatta ez a szerelemre termett száj II. Lajos ajkát! Mily ízeit, varázsait, babonáit, csodálatosságait tudhatta a csókadásnak ez a száj, amíg szerelem és eskü jogánál fogva szabad volt csókolni férfiajakat! Soha női ajak több mesemondással nem volt a csókról, mint Mária királyné ajka, miután a csókolódzást húszesztendős korában végleg megszüntette. Az apácásan fehér arcon mily tüzeket gyújtott egy csóknak a megtörténte? A királyné csókjai, amelyekkel a királyt illette: csak a mennyországban ismétlődnek meg újra. Az ajak összezárult, és nincs földi hatalom, amely lángra lobbanthassa megint ajkait Máriának.
Himeny, aki ötszáz év múlva nézegette a királyné képét: még éjszaka551 is felkerekedett magános házában, ha rájött a szerelem, és nagy sétákat tett a csillaghullásos augusztus végi éjszakában, amikor a királyné ötszáz év előtt örökre elhagyta Budát.
