3
3
Alig tette ki cipőjét Zsanét a folyosóra, alig vetett egy kémlelő pillantást az ágy alá, alig kulcsolta esti imádságra a kezét, amikor már felébredtek azok az éji hangok, amelyek a Kékszalaghoz hasonló fogadó környékén az álommal együtt érkeznek.
Legelőször az ablak felől hallatszott valamely hang, mintha valaki bemászott volna a szomszéd háztetőről, ahonnan a kémény árnyékából eddig Zsanétot leste. A holdvilágban egy árnyék ment tova, nyilván a tyúkól létráján ereszkedett le, mert egy kakas álmában mondott valamit a szomszéd házban tyúkjainak, amelyek között aludt. – Tudtam! – gondolta majdnem elkeseredve Zsanét. – Vidéken mindig meglesi a fogadós vendégeit – és Kraváll úr császárkabátjára gondolt, amely egy érdemtelen leskelődőt mutatott ünnepélyes díszben, holott a potrohos vendéglős a tyúkól tetején leskelődik.
Ámde jöttek újabb hangok is. Valahol, talán éppen a szomszéd szobában, kinyitott valaki egy szekrényajtót, mintha a szekrényben elhelyezkedett, ócska, bizonyára zálogban itt maradott kabátok között akarna átbújni a falon valaki, hogy Zsanét szobájába hatoljon, míg eltévedt valamely régi fuvaroskabátban, és az esőszagú lebernyegből nem tudott többé kijönni. – Tudtam! – gondolta Zsanét – valami holdkóros ember mindig akadt a vidéki fogadókban, ahol megszállottam. – A harmadik hang persze az ajtó előtt keletkezett, ahová mezítláb jött valaki, megállott, rálehelt a fülelő kis cipőkre, lehajolt hozzájuk, és megnézte a cipész nevét a cipő belsejében.
– Nézheted, Korponaitól való – gondolta magában Zsanét. De arra már nem volt elkészülve, ami ezután történt.
Valaki kísértetiesen kopogni kezdett, mintha egy szemfödővel ütögetné az ajtót, mint egy másvilági ember, hogy nagyobb zajt ne okozzon, de mégis jelt adjon magáról. Zsanét kiszállott tehát az ágyból, felvette előkészített köpönyegét, és az utazótáskájából előkereste azt a pár férficsizmát, amelyet vejétől, a szőke hadnagytól kért kölcsön. Lovaglócsizma volt. Sigorszky-féle csizma, amilyent a beretvált arcú dragonyosezredben, az Ernő főhercegről elnevezett ezredben és a Prohászka gyalogezredben is használtak ez idő tájt, nem volt magyaros szabása, mint a ráncos huszárcsizmának, olyan volt a formája, mintha egyetlen darab bőrből szabták volna, és Zsanét548 magával hordozta a csizmát, mert gondos, előrelátó asszony volt. A két csizmát darab ideig elgondolkozva nézegette, aztán rövid habozás után az ajtaja elé, a küszöbre helyezte a csizmapárt.
– Nem tehettem másként – mondta másnap, midőn veje és leánya megérkezett a Kékszalagba, és Zsanét elmesélte éjszakai kalandját. – Régebben a megboldogult papa combig érő lovaglócsizmáit hordtam magammal utazásaimban, de a papa csizmáitól már senki se félt.
(1930)549
