TIZENKETTEDIK FEJEZET • Az esős képű lány időváltozást jelent
TIZENKETTEDIK FEJEZET • Az esős képű lány időváltozást jelent
Galgóczi, amikor járni tanult: a templom körül sétálgatott, mégpedig azon a helyen, ahonnan az 1838-i árvíz elvitte a halottakat koporsóstól együtt, a sírgödrök megmaradtak mint emlékek, amelyekbe vigyázatlan embernek bele lehetett pottyanni. Volt olyan tabáni ember, különösen részegeskedése idejében, aki már minden kiürült sírgödörben aludt darab ideig, csak más kerületből való kezdett ordítani, ha éjszakai bódorgásában beletévedt valamely gazdátlan lyukba; ordított, míg a bakterképű emberek érte jöttek a sekrestyéssel, aki ezen a tájon a viaszgyertyákat és a létrát kezelte. Valamikor Galgóczi is belepottyant egyik-másik verembe, de sohasem kiáltott, csak akkor, ha más is zuhant mellé, és idegen korcsmabeli borokat kezdett kiadni magából, különben pedig megvárta a hajnalt.
De most nem esett a gödörbe Galgóczi; habár úgy szédült a templom környékén, hogy fejestől lefelé kívánkozott a földbe, mielőtt lépés közben a lába elérte volna a földet. Ti. a varázslat még mindig nem engedte, hogy Galgóczi biztosan lépjen, lépés közben ne akadozzon, ne remegjen, ne bizonytalankodjon levegőbe emelt lábával, mintha nem tudná, hogy hová kell tenni azt. Ugyancsak a varázslat okozta, hogy még mindig hallott maga körül vagy a háta mögött beszélgető embereket, akiket persze nem láthatott.
Jolán csak esős képpel mutatkozott a sarokról, mint a holtak napja idején felhők mögött bujdosó holdvilág. Ő nem szólott még a botorkáló Galgóczihoz, de annál inkább megszólongatták egyes holtak, akik az árvíz után is itt maradtak. Egy Rottenbiller nevű polgárnak veres kőből való templomfalába illesztett táblája előtt igazolta magát Galgóczi, mégpedig bolondságában emígy:
– Nagyságos polgármester úr, ha igaz, hogy a megtért embernek már ezen a világon is megbocsátanak embertársai, akkor én megmaradok a megtértek között. Jóvátenni ugyan nem tudom összes vétkeimet, mert szegény vagyok, nem vonhatok vissza minden hazugságot, amelyre eddigi életemet alapítottam, de megígérem, hogy a hazugságot beszüntetem, és igaz, tiszta életet élek. Mindig megmaradok a tisztességes úton, és ez annál könnyebben fog menni, miután bort többé nem veszek a számba.
Mit, mit nem felelt Rottenbiller a templom falából? Azt még a642 leskelődők sem hallották, akik pedig lépten-nyomon Galgóczi sarkában voltak, mint a haldoklónak, aki pénzét akarja elásni, mielőtt meghal.
A temetőben Brunszvik kisasszony jelent meg, miután idejét látta, hogy a lábadozó beteg megint fedél alá kerüljön, és a holtakkal, őszi falevelekkel, felhőkkel való beszélgetésnek vége legyen. Brunszvik kisasszony, mint a jóság, megint csak kézen fogta Galgóczit, és elvezette a Fehér Sas téri házba, ahol az iszákosság ellen most már mindenféle jelmondatok voltak a falakra írva, mint az elemi iskolában a tudnivalók. Miután Galgóczi megtért…
Igen ám, de Jolán se hagyta magát végleg elfelejteni. A Zöld Ászban hallott biztatásokra vagy pedig magától (a maga felfogása szerint) lépéseket tett Galgóczi után. Ez pedig abból állott, hogy egy éjszakán, mikor elcsendesedett a Zöld Ász: zokogni kezdett ágyában. Ha meghalt volna Galgóczi, se bőghetett volna jobban utána, de hogy életben maradt, és nem jött feléje: Jolán zokogása panaszteljesebb volt mindenféle asszonyi zokogásnál. Hosszasan és egyfolytában, szinte vonítva tanult meg sírni, amelyet még azok se bírnak sokáig hallgatni, akik patikárusai a női könnyeknek, a papok és a temetésrendezők. Belevette Jolán zokogásába mindazt az üvöltő fájdalmat, amelyet a nők a világ fennállása óta szerelem és kínja miatt éreztek. Fület, velőt, csontot hasogatott ez a zokogás. Dühödt lett tőle a legszelídebb ember, aki hallgatta. Megszakítás nélkül hangzott, mint a vadállat bőgése párja után, mint a rossz kutya vonítása a holdvilág felé, mint valamely állandó bűvölés, amely miatt egy másodpercre sem tud megnyugodni az, aki hallgatja. Jolán makacsul feltette magában, hogy zokogásával sikereket ér el, akkor is, ha beleszakad.
Mikor jól megtanult sírni, éjfélkor odaállott az erkély alá, ahol Galgóczit fehér lepedőben látta, és rákezdett a sírásra, mint valami másvilágról idetévedt szellem, amely hangjával többé nem hagyja megnyugodni Galgóczit, hogy az ne higgye el, amit már hinni kezdett, hogy hónapokig tartó betegségével mindenért megszenvedett ezen a földön. „Nem, még nem lett kvitt minden!” – jelentette ki az éjszakánként felhangzó asszonysírás, ha nem is mondta volna. Mindig akadnak rossz emberek, akik szeretnek más rovására időt tölteni: ezek biztatták Jolánt, amikor a Fehér Sas téren éjszaka átballagtak, hogy csak folytassa a sírást, majd sietve továbbmentek. Rimaszombati643 úr, aki tehetett volna valamit az ügy elsimítására, arra az álláspontra helyezkedett, hogy vele (Rimaszombati úrral) nem történhetik semmi nevezetesebb változás, akár sír, akár nevet Jolán, ő már megtanította volna csókolódzni, de Jolán nem hallgatott az okos szóra. Ha egy nő elkezd a maga fejére hallgatni, abból nem fejlődhet valamely üdvösséges dolog. Utóvégre a szerelem mindig egy ember dolga végeredményben. Azé, aki szerelmes. Aki a Fekete Pétert kihúzta a kártyából! – gondolta Rimaszombati, mint már annyi férfi a világon, amikor a nők majd megszakadtak a fájdalomtól.
