5
5
Már-már úgy látszott, hogy a pozsonyi nők klenódiumai mindörökre hatalmukba kerítik báró Podmaniczky Frigyest, és soha többé nem lesz alkalma arra nézve, hogy megismerkedhessen a koronázóváros ligetén túl is található női varázsszerekkel, amikor szerencsére Széchényi János úr odavetett megjegyzésein kívül még egy segítőtársra talált a küzdelemben Frigyesünk, amely küzdelmet tapasztalatlanságában, fiatalságában, kiszolgáltatottságában szinte reménytelenül vívta a női klenódiumok ellen.
Ez a segítőtárs pedig senki más nem volt, mint éppen a „számadási könyvecske”, amelyet úti felszereléséből éppoly kevéssé hagyott el Frigyes, mint naplóját, amelyben tanulságos életét megörökítette.
A „számadási könyvecske” elővételére azért volt szükség, mert a Dunáról már lement a jég, szabad lett a hajózás útja Pest felé, ami jóval kényelmesebb a delizsánszon vagy a gyorsparaszttal való utazásnál. A követek szállingózni kezdtek a diétáról, amikor az első gőzhajó feltünedezett a Dunán a pozsonyi kikötőben. Bár még hideg volt a víz, de felborulás esetén puhábbra pottyan az ember, mint a nyergesújfalusi szekérből. (Vagy akár Pálinkás szekeréből, aki Gyöngyösig is elvinné az utast.)
Podmaniczky Frigyes „számadási könyvecskéje” ezen az első tavaszon, amelyet a „nagyvilágban” töltött, azzal a meglepetéssel szolgált, hogy Figdor pontosan küldött hópénzein (és meg nem tagadott előlegein) kívül is cc. ötszáz forintnyi hiányosság mutatkozott a kiadások és bevételek között. Ez az ötszáz forint olyan nagy összeg volt, hogy Frigyesünk ijedtében nemcsak a „gibicelést” hagyta abba, hanem egyéb titkos és nyilvános szenvedélyeit is. (A titkosak közül az udvari tanácsosné illatszerei, virágküldeményei és cukrászati meglepetései is szerepeltek.103 A nyilvános szenvedélyek között a „Veres ökör”-beli borozgatás volt az, amit Frigyesnek hibájául lehetett volna felróni. Ugyanezért Széchényi János gróf jó darab ideig csak némán, szomszédság nélkül üldögélt az elnéptelenedő követi asztalnál.)
Pedig tán jobban tette volna Frigyes, ha akár a tapasztalt tanácsosné, akár a bölcs Széchényi János gróf előtt tárja fel váratlan helyzetét, mint éppen a vándorszínésznői rangban levő és kis látókörű énekesnő előtt, aki természetesen a maga módjához mért ötletet adhatott a bajbajutott úrfinak: „El kell adni valamit a holmik közül!” – mondá az énekesnő, mert szerinte az volt a dolgok rendje, hogy az ember néha megváljon akár kedves ruhatárától is.
Erre mégsem került a sor, mert Frigyes új tanyáján, a sétatéri Hollinger kávéházban, amely nívó és publikum dolgában megfelelt a pesti Zrínyi kávéháznak: szerencsés ismerősre tett szert éppen a kávés személyében.
A kávés nagy pipagyűjtő volt, mint általában a kávésok ez időben, amikor a kávéházba még pipázni volt szokás járni, és egy-egy szép pipapéldányért hónapokig tartó alkudozás folyt. Ilyen pipabörzéje volt éppen Hollinger úrnak, aki a legnagyobb passzióval vette, cserélte, gyűjtötte a pipákat, amiért kávéháza országos nevezetességű lett a mindenkori ifjúsági verekedéseken kívül.
Podmaniczky Frigyesnek kicsiny, de jeles pipagyűjteménye volt, amikor első lépteit tette a nagyvilágba, mert jó családból való fiatalember létére nem képzelhette el otthonát a magányosságban lengetett pipa és a tűnődésekre alkalmas füstkarikák nélkül, amelyek mindig a legalkalmasabbak voltak arra nézve, hogy az ember bizonyos boldogságot és megelégedettséget érezzen a négy fal között, ha már egyébként csalódnia kellett is a nagyvilágban. Frigyesünk ugyanezért a tölcsér alakú bőrzsákba, amellyel Pestről Pozsonyba indult: török csibukot pakolt a megfelelő pipaszárakkal, pipatisztító műszerekkel együtt, mert mindig nagyon gondos volt a tisztaságra. A szárak zsákból kiálló borostyánvégeit a por és piszok ellen külön szarvasbőr zacskókkal óvta. Persze nem hiányzott a teljes felszerelésből az acél, kova, tapló sem, valamint a muskotály, verpeléti és török dohányok.
– Mennyit ád érte Hollinger úr: „wie es steht und geht”? – mutatott rá Frigyesünk pipáira, midőn a kávést lakására hívta.104
A kávés rövid gondolkozás után kétszáznyolcvan forintot ajánlott fel, és Frigyes eladta gyűjteményét, nem gondolva arra, hogy a jövendőben mivel védekezik a szomorú gondolatok ellen, amelyek magányosságában az embert meglepik. Lám! Vörösmarty Mihály is azóta oly boldogtalan, mióta orvosa tanácsára leszokott a köhögtető hosszú szárakról, és a még köhögtetőbb rövid szivarokat tömi szájába. Egy lelkileg megelégedett ember nem lehet el pipa nélkül. De Frigyes akkor a kétszáznyolcvan forintnyi segítséget látta, amellyel könnyíthet súlyosodó helyzetén.
Pozsony kisváros volt, Hollinger nem dugta el a Podmaniczky-féle pipákat, ugyanezért még a minden iránt közömbös Széchényi János gróf is meghallotta egyszer a vásár hírét ott a „Veres ökör”-ben. Ugyanakkor átszólt a szomszédos tiszti asztalhoz, ahonnan Bánffy János báró főhadnagyot kérette magához:
– Te, Jancsi – kezdte Széchényi –, te ugyancsak a sorgyalogságnál szolgálsz, akár viseli az ezreded Sándor cár nevét, akár nem. De azt a kutyabarátságot megtehetnéd, hogy utánanéznél annak az énekesnőnek, ami nektek katonatiszteknek könnyebben megy, mint nekünk, az ország követeinek.
– Aztán mit csináljak az énekesnővel, ha megcsíptem? – kérdezte Bánffy Jancsi főhadnagy.
– Kivallatod őt a fiatal barátomról, Podmaniczkyról, akit már napok óta nem láttam, csak a hírét hallottam.
– Nem szeretek az ilyen nőies dolgokba avatkozni, mert az ezredesünk komolyan veszi az ilyen nőies dolgokat – felelt a főhadnagy. – De majd felkeresem magát Frigyes bárót, hogy hátrakössem a sarkát az elkövetett hibákért, amelyekről egész Pozsonyban beszélnek. Az apja pipatóriumát adogatja el, hogy az énekesnőnek mindig legyen elég tapsonca, ha a magas cét kivágja a színházban.
Így történt, hogy Bánffy Jancsi nagy kardcsörgetéssel beállított egy este a „Vén kisasszony” pozsonyi házába, ahol Festetich Leó gróf már alkonyattal aludt, az emeleten az énekesnő várta bizonyára feldúlt bei-élettel és „romokba döntött szentéllyel”, hogy mikor tér vissza férje a vándorszínészetből. Frigyes báró pedig egy földszinti szobában szorongva nézelődött, hogy mit adhatna el még holmijából, hogy a szükséges ötszáz forintot előteremtse.
Mikor mindezeket a dolgokat szemügyre vette, Jancsi főhadnagy105 nagyot nevetett, és vígan a fiatal báró vállára csapott, hogy az a herkulesi termetű férfiú tenyere alatt megroppant:
– Holnap reggel jöjj hozzám a laktanyába, aztán majd rendbe hozunk mindent – mondta a tiszt, aki, bár a gyalogságnál szolgált, több esze volt, mint Frigyes báró eddigi tanácsadóinak: egy kalap alá véve. – El ne felejts magaddal hozni egy háromszáz forintról három hónapra kitöltött váltót. Azért majd adatok neked kétszázötven forintot Sámuellel, az én zsidómmal.
