1
1
Báró Podmaniczky Frigyes még javában írogatja terjedelmes nevét cégjegyzői pontossággal az Északkeleti Vasút irodájában naponta talán százszor is a különböző aktákra, hogy az iratok a törvényes követelményeknek megfeleljenek, amikor Eliz – az örök Elizekből termett gazdasszony – otthon a bérlakásban unatkozni kezd, és egyszer a munkából fáradtan hazatérő Frigyes báróhoz ezeket a szavakat intézte:
– Nem is tudom, hogy miért szenvedek már második esztendeje a báró úr mellett? A báró úr életfelfogása szerint sohase reményelhetem, hogy valaha feleségül vesz. Reggeltől estig fel kell írnom minden krajcárt, amit a háztartásra kiadok. Este hat órától éjfélig harisnyát köthetek a szobámban, mert a báró úr ezen idő alatt egyedül akar lenni, regényt ír. Nem mondaná meg véletlenül, hogy mi a szöszért töltöm báró úr mellett az ifjúságomat, az életemet?
Sok fehér harisnyát megköthetett Eliz a szomszéd szobában, amíg ráeszmélt erre a gondolatra. De amikor kimondta, mindjárt meg is158 bánta szavait. Frigyes báró arca elszomorodott, elborongott, elmélázott: jó szerencse, ha már felelt is gazdasszonyának:
– Eliz, maga tudja tán egyedül, hogy mennyi adósságom van!
De legtöbbször nem válaszolt Frigyes, csak csendesen dörmögte magában: „Minden csak átmenet”, amiért is Eliznek, a piros sarkú papucsot viselő gazdasszonynak egymagában kellett folytatni az elmélkedést:
– Megérteném, ha a saját adósságait fizetné! De másokért fizetni, báró úr? Másokért nyomorogni, rongyoskodni, néha még a szájunktól is elvonni a falatot?… Nem, báró úr, ezt nem értem meg, ha száz esztendeig élek.
Frigyes báró egyszer vagy kétszer próbálta megmagyarázni a gazdasszonyának, hogy a testvéröccse adósságait éppen úgy a magáénak tekinti, mintha ő maga csinálta volna ezeket az adósságokat. De aztán nem sokat törődött a magyarázgatással (ami még jobban elkeserítette Elizt), a ferenciek tornyát is megelőzte az óraütésben, amikor „ideiglenes” írószerszámait: csavarral elzárható úti tintatartóját, térden is használható útinaplóját, írómappáját, lúdtollból faragott pennáját elővette. A Kedvenc című regénynek a befejezéséről volt szó, amelynek írói tiszteletdíját nyomasztó anyagi helyzetére való tekintetből előre felvette. A regényt a férjétől elvált Heckenastnénak ajánlotta, és Heckenast úr éppen könyvkiadással foglalkozott. Igyekeznie kellett Podmaniczky Frigyesnek a Kedvenc című regény befejezésével, mert az elvált Heckenastné (Bajza Lenke) második házasságkötésénél ugyancsak násznagyi kötelezettséget vállalt. Ilyen bonyolult is lehet egy úriember élete, aki előre adja el regényeit, hogy Eliznek pénzt vigyen haza.
De hát hogyan magyarázza meg mindezt a gazdasszonynak, amikor az még az első kérdésre sem kapott kielégítő választ? Hogyan keverhetne egy új női nevet a gazdasszony bonyodalmaiba, amikor Eliz még igazában azt sem hiszi el, hogy Frigyes báró Ármin testvéröccséért fizetné az adósságokat? Miután még nem ütötte el a barátok tornya a hatot, a gazdasszony a pedáns Frigyes mellett nem engedélyezte még a munkát:
– A múltkor azzal vigasztalt báró úr, hogy akit Tisza Kálmán pártfogásába vesz, úgy érezheti magát, mint az édesanyja ölében; nagyobb baj azzal az emberrel nem történhetik.
– Úgy van – felelt a báró jegyzetei között lapozgatva. (Tudniillik az Északkeleti Vasútnál is feljegyezte noteszébe napközi gondolatait.159 Mint akár éjfél után, mikor az ágyából is felkelt, hogy regényírói ötleteit felírja.)
– Én azt veszem észre, hogy Tisza Kálmán mégse törődik eleget a báró úrral.
– Tisza Kálmán megtette a magáét, amikor éhenkórász koromban hivatalba ültetett.
– Hát nincs egy másik Tisza, aki azzal is törődne, hogy mit csinál az a két esztendő óta egy ruhában, egy kalapban sláfrokkot és papucsot viselő Eliz ott a báró úr háza táján? Egy másik Tisza, akinek eszébe jutna a báró úr családi élete is?
