4 MÁSFÉL MILLIÓ FORINT EGYETLEN JÁTSZMÁN
4
MÁSFÉL MILLIÓ FORINT EGYETLEN JÁTSZMÁN
MÁSFÉL MILLIÓ FORINT EGYETLEN JÁTSZMÁN
– Tizenkét parti écartét indítványoznék – ismételte többször a „bölények hazájából” jött ifjú Potocki gróf Szemere Miklósnak.
Az említett lengyel ifjú odáig már elég kedveltségre tett szert a klubban, részint barátságos és szolgálatkész magatartása, részint a császári Ház miniszterének gyakran kitüntető pártolása révén, hogysem ajánlatát a komoly Szemere visszautasíthatta volna.
Éjfél elmúlt… Igaz, hogy a lengyel ifjú talán felhevültebb volt a szokottnál is, mert valamely külvárosi vendéglőcskében töltötte estéjét zenészek és énekesnők társaságában, de hát ez nem jelent semmit, miután a klub tagjai amúgy is nagykorú úriemberek, akik cselekedeteikről felelősek.
Szemere a szokott unalommal, szinte érdektelenül nyúlt a kártya után, amelynek engedelmességét néha úgy dresszúra alatt tartotta, mint egy jó kutyáét; máskor hátat fordított neki, mint egy megunt szeretőnek; de ezen az estén mégse vetette meg a francia kártyafigurákat, amelyek mind kedvezőbb csoportosulásban látogattak el kurta ujjai közé, széles tenyerébe.
A kártyák mintha bocsánatot kértek volna a múlt napokban történt, Wiener Club-beli veszteségekért, amikor ott Szemere úr a bankár székében foglalt helyet, és éppen Springer bárónak adogatta a kártyákat, aki oly nevetve nyert, mint az egy jól táplált, jókedvű selyemgyárostól kitelik. Mint turfnyelven mondanák: a vörös-fekete dressznek sikerült is ezen az estén megverni az ezüst testű aranysapkás dresszet. Némelyek némi elkomorodást vettek észre Szemere úron, amikor a játszmát egy fáradt mozdulattal abbahagyta, mintha nem érezne magában elég erőt a kedélyes, söröshordó külsejű selyemgyáros leküzdésére.
(Springer báró a nyereséget szokás szerint megosztotta Mici leánya és a jótékonysági intézmények között; nemigen szeretett kártyanyereséget magánál tartani.)
De most másként alakult a helyzet. A kártyák mintha Szemere úr gondolatait, vágyait, varázsigéit értették volna meg; szinte oly szabályszerűen jöttek, mint egy ringlispíl figurái, és mindig Szemere úrnak kedveztek.
Az ifjú lengyel nemes elkövette azt az oktalanságot, hogy kettőzte321 tétjeit a teljes szerencséjében játszó ellenfelével szemben, aki, mint mondani szokták, szemhunyorítás nélkül fogadta a lengyel úr ajánlatait. Csak beleegyezőleg bólintott, miután nyereség esetén nem volt szokása megretirálni. Komolyan, ünnepélyesen, szinte áhítatosan fogadta a szerencse megnyilatkozásait, mint aki tudatában van, hogy milyen megbecsülendő a szerencse a világi életben.
Az utolsó játszmánál arról volt szó, hogy másfél millió forintnyi differencia terheli-e a lengyel ifjút vagy pedig Szemere Miklós urat.
A játszmát Szemere úr nyerte, mint az a krónikákból ismeretes.
– Életem egyetlen percében se voltam olyan biztos a dolgom felől, mint akkor – mond Szemere úr, amikor évek múltán az eseményről e sorok írójával beszélt.
Csak az a gondolat aggasztotta, hogy Goluchowski úr jóakaratát veszíti el, aki mindvégig ott volt unokaöccse nevezetes kártyajátszmájánál, amellyel az tulajdonképpen a világba lépett.
A magyar politikai életben amúgy is olyan változások történtek, amelyek előidézték, hogy Béccsel, Ferenc Józseffel, Agenor gróffal, egész Ausztriával haragba estünk, az ellenzéki koalíció győzött Magyarországon, a köbölkútiak nagy örömmel választották meg képviselőjüknek Szemere urat, aki már egyszer kivágta a rezet Bécs ellen.
…Aztán, egy év múlva, visszavonták kiutasítását. Nem volt többé „alkalmatlan idegen”, hanem szívesen látott vendég.
1932
