CSOKONAI SZÍNHÁZA
CSOKONAI SZÍNHÁZA
Debrecenben, ahol Petőfi Sándor óta majdnem minden magyar író megfordult, Jókai az Esti lap-ot szerkesztette, Herman Ottó a Hortobágyon kacsázott, Rudnyánszky Gyula hírlapíró volt, Ady Endre diák volt, prédikátorok, kántorok, poéták és poétázók városában a nagytekintetű városi tanács múltjához és tudományához mért határozatot iktatott írásba. Kimondotta – valószínűleg egy nagyszájú, tudatlan és képzelődő férfiú akaratára –, hogy a régi színház, amely a Kossuth utcában mint az alig elmúlt, szép ifjú élet állong, cíviseket elmulattat, színházigazgatókat meggazdagít; falán, tetőjén, rivaldáján, páholysorán a koronázás utáni Magyarország olcsó, képzelem nélküli divatja, de kényelmes, széles, még a diákok helyén is bőséges tér van a tapsra vagy verekedésre; a páholyok azon régi patríciuscsaládok számára épültek, akik a cselédségükkel együtt jelentek meg A kérők előadásán; a súgó hangját pontosan hallani az első sorokban, és igen mulatságos, hogy a néző előre tudja, mit szaval Derblay, a vasgyáros; és a színészek és színésznők?... Magyarország régi évkönyveit lapozzuk fel, hogy hasonló kedves, mulatságos, tehetséges emberekre találjunk, akik mindenkor játszottak a debreceni színpadon... a színház, mint egy „szebb álom hazánkról”, álldogált helyén – jelentette Debrecent, amely Csorba polgármester idejében Ferenc József császárt fogadta; jelentette a városi hajdút, aki azt felelte a fiatal uralkodónak: „Vittünk mi már nagyobb urat is. Negyvennyolcban. Kossuth Lajost”; jelentette a sáros, pallós, disznózsíros város kultúra iránt való vágyakozását, midőn a cívisek minden estvéli komédia után áhítoztak, s egyetlen nap alatt előjegyezték páholyaikat és zsöllyéiket a színházi titkárnál; szimbóluma volt a debreceni színház azon magyar „félmúlt” időnek, midőn Csokonait, Petőfit és a többieket kárpótolni óhajtották a város polgárai, hogy egy kőből való épületet emeltek a magyar Múzsának, amelyet a vándorszínészet meglehetősen gyümölcsöztetően képviselt Debrecenben11 és máshol is; komédiaház épült, Konti operettnek, Gasparonénak, Kékszakállú hercegnek, Uff királynak, Tiszainénak, a pufók primadonnának, Margó Zelmának, a csinos szubrettnek, Galyassi Paulának, a tehetséges operaénekesnőnek, Nyilasi Matyinak és a többieknek, a hisztrióknak és színésznőknek, akik lovaglónadrágban vagy tarlatán-szoknyácskákban táncoltak, játszottak, mulattattak: – erről a színházról állapította meg a debreceni tanács, hogy ezentúl: Debrecen Városa Csokonai Színháza legyen a hivatalos elnevezése.
Vajon mi köze van Csokonai Vitéz Mihálynak e színházhoz?
Fájdalom, elkeseredettség, ifjúkori csalódások és fiatal korban bekövetkezett halál: ezt jelenti Debrecen Csokonai életében.
Boldog-boldogtalan költői éveit távol töltötte Debrecentől. Egy öreg édesanya sírdogált érte magányosan. A cívisek a pallóra köpnek a Csapó utcán, mikor a kicsapott diák nevét hallják. S így elmúlik száz esztendő.
Vajon „mi a mennykő ütött” a cívisekbe, hogy már a színházuk elnevezését is összekapcsolják ez elzüllött férfiú nevével?
A szobor, amelyet országos adakozás állított Csokonairól (Izsó legjobb munkája), csak a diákok és egyéb ifjú népek szívét dobogtatta egy fél századon át. E korhely kántor nyugodtan pihent a rögök alatt. Helybeli irodalombarátok emlegették néhanapján a nevét a Csokonai körben. A költő maga az irodalomé volt, a magyarságé, a legjobb lelkeké. Miután olyan nyomorúságban és bajban élt szülővárosában, hogy csaknem leköpdösték az utcán.
Ámbátor tiszteletre méltó dolog, midőn a költőt halála után száz esztendővel megbecsülik azok, akik életében szegénysége és furcsa szokásai miatt megvetették.
Bizonyos Vitéz – debreceni diák – ez idő tájt, sőt mostanában is – a legjobb verseket írta. Nemzeti büszkeség a neve. A költészete gyönyör, mint a nőkkel való csókolózás.
Színdarabot sohasem írt a debreceni színháznak. A helybeli iskolából kicsapták. Majdnem éhen halt a városban.
Vajon mit akarnak most Debrecenben, hogy a nevéről nevezték el a színházat?
Szegény, bolondos, elégedetlen, vándor szellem, most hivatalos írásokban12 védi nevével, emlékezetével, tiszteletreméltóságával a Múzsák templomát, a mai költők szentegyházát, ahol trikó nélkül is táncol színésznő, ha a szerep ezt rendeli!
Rongyos csizmában járt... Egy hölgybe volt szerelmes, aki sohasem szerette őt.
(1915)13
