Új hold
Új hold
– Kegyed szomorú és hallgatag – mondta hölgyem –, pedig én a tenger és a hold rokona vagyok. – Így szólt, s ezután nemsokára faképnél hagyott, mert még mindig nem tudtam mit sem szólani, bár előkelő rokonságával dicsekedett.
Ezután a holdat néztem – újhold volt, érdekes, sejtelmes, felleges, mint a közelgő tavasza az égitestnek –, valamint a fák között egyhangú nótáját dúdoló éji szél hangjait figyeltem. Az éjjeli természet furcsaságai mindig megigéznek. A nappali pipacsok vajon mit csinálnak most a leereszkedett sötétségben? Szarkalábak, búzavirágok mikor alusznak, hisz reggelre nyílnak, tehát éjszaka dolgoznak? És a búza, rozs és fenyőfák növését miért nem hallani? Talán azért tutul az éji szél a tájon, hogy a növények éjszakai hangjai örökké titokban maradjanak az emberek előtt?
Júniusi éjben, újholddal az égen, szélhírnök felhőrongyokkal a horizonton, vagy messziségben figyelő csillagszemek alatt, elsuhanó hölgyem a távolból visszakiáltja (mintha egy ős-leány énekelne a fák alatt): – Pedig én a hold és a tenger rokona vagyok.
A holdra nézek, felhőn át fémlik, mint egy álombéli leányarc, amelyet eltakar az álomvilág csodálatos füstje, az éj a távolban sóhajt, mintha egy új, nagy fenyőfa vagy tölgy született volna most e pillanatban a föld kérge alól, az esős levegő oly harmatos körülöttem, mint a gyermekszülés után az anyák ajka… júniusi éj, mondd nekem, a hold, a tenger és a nő valóban testvérek e nagy mindenségben, hol mindnyájan rokonok vagyunk, ásványok, halak, gyíkok és emberek?292
Álmoskönyvek és tudósok régi-régi talánya a nő holddal való atyafisága.
Legutóbb, mint egy orvosi újságban olvassuk, a német statisztikusok gyűjtötték össze a háború alatt a nők holdváltozásainak dátumait.
A pontos adatok alapján e szívós németek ceruzával a kezükben kiszámították, hogy milyen nemű leend az újszülött, midőn az egynapos szabadságra otthon járt német katona visszatér a szaloniki frontra.
A németekkel nem lehet tréfálni.
A statisztikusok félelmetes pontossággal dolgoznak. Mintha azért volna a rengeteg német a világon, hogy a ceruzával, az arabs számjeggyel vagy a logaritmussal feljegyezzen minden életnyilvánulást, amely a világon történik.
Már tudják, hogy hány szárnymozdulatot tesz a fecske egy perc alatt, ismerik a földet, a vizet, a levegőt, statisztika van a katona lépteinek számáról, a betegségről, halálról, részegségről, a varga és a takács életkoráról, a gyermekekről, a sermennyiségről, amelyet egy német polgár elfogyaszt, a balesetről, a monte-carlói birodalmi öngyilkosokról… a statisztika, mint egy ijesztő szürke torony álldogál a harcoló német katona háta mögött, és a láthatatlan gépezet feljegyzi, hányszor jut eszébe császárja, felesége, gyermeke… most végre az otthonmaradt nőkre került a sor, orvosok, szülésznők, rendőrségek dolgoztak együtt, amíg a német anyák holdfordulásaiból előállott az az impozáns, megdöbbentő részletességű statisztika, amelynek alapján a tudósok most a születendő gyermek nemét kívánják megállapítani.
Sőt a félelmetes német statisztika tud arról az elenyésző kis percentről a nők között, akik hűtlenségbe keveredtek, mondhatom, büszkék lehetnek a német férfiak az asszonyok hűségére.
Az orvos-újság, amely utolsó számában e háborús statisztikával foglalkozik, a hold fordulásával egyenes kontaktusba hozza az új kis német fiúk és lányok születését.
Újholdkor a statisztika érzékeny mérlege a fiúk tömeges születését jelzi, míg holdfogytával a kisleányok érkeznek Németországba a lelkek országútján. Ha negyedrésze igaz annak, amit a statisztikai táblázat szemléltetőn mutat (pedig a németek e száraz és nagy fontosságú tudományt legjobban értik: körülbelül eldőlt az álmoskönyvek, fanatikus tudósok, javasasszonyok problémája: a világra jövendő gyermek nemét lehet szabályozni.
Ha a végtelen szenvedés, amelyet a háború mért a nemzetekre,293 csupán ezzel az embertani eredménnyel végződne (amelyet állítólag a háborús katonák hazatérése következtében fedezett fel a német tudomány): akkor gyümölcse volna a fájdalomnak, könnynek, vérnek, romba dőlt vagyonnak.
A falanszter közeledésével bizonyosan még elviselhetetlenebb leend a lét, amelyet feledtetni minden időkben a szerelem volt hivatva.
A szerelem, akinek a holdhoz mindig nagy köze volt, különösen a hold leányai révén, gyanútlanul szálladozott az emberek és tengerek felett. Bizonyosan nem sejtette az égi tünemény, hogy szárnycsapásait egy szürke német jegyzőkönyvecskébe írja, midőn gyanútlanul visszaszállott az elhagyott fészekbe.
Repült a szerelem, és a hold jóakarattal kísérte útjában (mintha a tenger dagálya és apálya és a szerelem éjjeli őre volna a hideg csillagtest, míg a verejtékes munka zsarnoka, a napkorong felváltotta andalgó őrhelyén, és kinyújtotta a munkafelügyelő hosszú korbácsát a föld felett), gyanútlanul, tudatlanul, látszólag céltalanul repkedett az égi madár az emberi szívekből ki az éjbe, talán csak a bolondos pipacsok, jószagú búzák, hetyke szarkalábak tudták (magukkal hozván a mindenségből ez öntudatot), hogy miért szereti a szerelem a május és június havát.
De tudta a gyümölcsérlő, illatos ősz is a magáét rozsdavörös tájképeivel, merengő fellegeivel, elhalkult folyóival.
Télnek dunyhás hóesése, betemetett háztetője, hosszú estvéje és elcsendesült élete ismét csak közelebb hozta a lobogó vérű szíveket, hogy a szerelem csikorgó januáriusban is meleg fészket leljen az emberi képzeletben.
Magyarországon, a lakosság túlnyomó részének életmódja folytán az „őszi” és a „téli” gyerekek voltak többségben azon gyarló statisztikák szerint, amelyet a Kis Tükörben közöltek eleink.
A nyári évszak a munka ideje volt hazánkban, megfeszített erők, izmok, az elernyedt gondolatok csupán a mezei munkában lelnek kielégülést.
A szerelem pacsirtái szántanak ugyan a búzaföldek felett, de józan, dolgos népünk, pitymallattal aratásba kezdő, a setétség beálltáig kaszáló magyar legfeljebb arra vigyázott, hogy sarlójával fel ne dúlja294 a pacsirta fészkét, egyébként a verejtékét törölte homlokáról, és gyorsan aludt a kereszt tövében.
Született a gyerek, amint Isten rendelte, őszre vagy tavaszra, és a gondviselés kiszámíthatatlanságában megnyugodva vette népünk a leány-áldást vagy a fiú-gyümölcsöt. Nagy háborúk után, mondják a históriás könyvek, bőségesebb volt a fiútermés, mert a királynak katona kellett a régiek helyére. Békés időben elszaporodnak a nők, aminthogy mostanában elsokasodtak a világon, hogy szegénynek maguknak kellett már a kenyeret megkeresni, nem győzte a férfikar. A gyerek, az istenáldás, a mindenható szerelemben termett, mint a búza Magyarországon. Legfeljebb ott sopánkodnak a fiúgyermekért, ahol csupa lány vagyon. Amíg az anyák késői életükben, nemegyszer ötven esztendős korukban, megérlelik a várva várt gyümölcsöt. Boldog Magyarország, itt sohase panaszkodott senki a gyerektermés ellen. Öt, hat, tíz gyereket nevelt fel egy magyar anya, vegyesen fiút és leányt…
Vajon hogy lesz ezután, miután a németek beleavatkoznak az úristen dolgába?
Az újhold már a fenyőerdőhöz ért, a hátam mögött megszólalt egy madár is, pedig még setét van, és az órámon hármat mutat a foszforos mutató. Csak egyet-kettőt szólott a madár, álmából ébredt fel, mint a rossz gyerek. A júniusi mezők felett halovány fátyol lebeg, mint a víznek, sóhajnak, verejtéknek, álomnak a lepedője, amely alatt üdítő álmát alussza hajnalban a mezőség, miután a búzák, rozsok, vadfüvek, pipacsok egész éjjel a kalandvadász szél hazudozását, udvarlását hallgatták, éjfél után megadták a duruzsolva kért csókot, mire a vándorlegény hajnal előtt útra kelt a tájról. A hold elment. Valahol messze a tengeren itt csend van. A hold leányai aludni tértek.
(1916)295
