Vozáry
Vozáry
Egy áradó márciusi napsütésben, habfehér virágú fa közelében eszembe jutott Vozáry, a tavaszcsináló mérnök.
Személyesen nincsen szerencsém ismerhetni őt, de az utóbbi tavaszi hetekben mindenütt hallottam nevét. Turfon, színházban, társaságban, esti sétán és déli napsütésben a Stefánia útján.
Pesten szeretik a furcsa, rejtelmes embereket. A legtöbben Vozáryt olyanformán képzelik, mint egy középkori bűvészt, aki a budai oldalon varázsvesszejével szétűzi a Pest fölé tolongó esőfellegeket az ég négy tája felé. Mások fantasztikus mérnöknek vélik, aki gépei között kék zubbonyban, az amerikai mérnökök biztonságával munkálkodik, és erős feszültségű áramokat, villamos sugarakat lövell a pesti égboltozatra, hogy délben minden dáma a lehulló esőzés veszedelme nélkül megmutathassa új kalapját, tavaszi ruháját a városban; a szerelmesek Vozáry találmányában bizakodva kiránduljanak a hűvösvölgyi erdőbe; a temetések délutánonkint zavar nélkül végbemenjenek a pesti és budai részekben; déli és délelőtti napfényben játsszon Budapest tavaszt; a kislányok megkapják áprilisi szeplőiket az orrukra; a cipőcskéket ne érje sár, és a gonddal, csínnal, varrónők álmatlanságával elkészült új női ruhák veszedelem nélkül illatozzanak szerte a városban, a körutakon és Andrássy nemes útján.
Az öreg Vozáry – legtöbben mégiscsak ezt hiszik – egy régi világbeli lovag, aki találmányával a pesti nőknek felhőtlen tavaszi napokat óhajt biztosítani; fiatal korában bizonyosan rajongott a szépnemért, és öregségére villamos sugarakkal árasztja el az égboltozatot, a várost, a szíveket, a gondolatokat… És a rejtelmes, tavaszcsináló férfiúról a pesti társalgási nyelv számos tréfás fordulatot produkált.
– Vozáry haragszik Pestre – mondták az elmúlt napokban, midőn esőzés volt a városban.255
A Höfer-jelentéseken kívül új és sokak által figyelemmel kísért tudósítás jelenik meg esténkint az újságban. Vozáry időjárási jelentései. Lehetséges, hogy a nőket ez is érdekli, mint a harctér eseményei.
Amennyit én tudok Vozáryról (félig hallottam, félig elképzeltem), a magyar tudósok azon félreismert seregéhez tartozik, akit a divat és a korszellem egy darab ideig felszínen tart. Csodákat várnak az új találmányoktól, aztán, miután a csodák sohasem következnek be, elfelejtik őt. Esztendők, néha évtizedek múltával tökéletes, kipróbált, átdolgozott formában jelenik meg az elfelejtett találmány. S talán egy német mérnök nevét teszi majd világhírűvé. A magyar garabonciás diákra ekkor már senki sem emlékezik.
A két Bolyai óta minden magyar tudós eleinte a nevetségességgel vagy félreismeréssel küzdött. (Itt csak a professzorok fiai születnek egyetemi tanárnak, amint a budapesti orvosegyetemen két-három doktorcsalád dominál. „Beházasodás útján” – ismerik e furcsa szót az apróhirdetésekből? – lesznek a professzorok, az akadémikusok; eladó leányok szoknyája alatt található a tanári kalap és az akadémiai tagság.)
A legtöbb magyar tudós szinte ellenséges, idegenkedő, kárörvendő világot talál maga körül, midőn Magyarországon először széttekint. A gyufa feltalálója, Irinyi szegényen és elhagyatottan halt meg, sohasem vették semmibe hazájában. Körösi Csorna, a nagy utazó, vagabundfigura volt. Puskás Tivadart, a telefon tökéletesítőjét, általában szélhámosnak tartották Budapesten, és csodálatos, hogy be nem zárták. Földvári, budapesti kémikus, midőn Párizsba utazott, a pályaudvaron a francia akadémia tagjai (talán jelentősebb dolog ez a magyar akadémikusságnál!) várták, közöttük Curie, akinek nevéhez felesleges jelzőt tenni. Itthon, Budapesten csak annyit tudnak Földvári kémikusról, hogy éjjel mereven, furcsán üldögél a vendéglőben vagy a kávéházban, sokat eszik, és tömérdek szódavizet iszik. Ki tudja, a szűk tudományos társaságon kívül, hogy Európa egyik legnagyobb matematikus tudósa, Fejér Lipót, a budapesti egyetemen tanít, de Párizsban, a Sorbonne-ban Fejér Lipót elméleteit külön órán fejtegetik a professzorok? Vámbéry Ármint leginkább az angol király barátságáról ismerte a közönség, míg Fodor mérnök felé csak akkor fordult256 a közfigyelem, midőn Edisonnal együtt automobilozott Magyarországon.
Korántsem akarom a kísérletező tavaszcsinálót, Vozáry nyugalmazott főmérnök urat a magyar tudományosság e csillagaihoz hasonlítani. Hisz Vozáry nevét mostanában nagyobb érdeklődéssel ejtik ki Budapesten, mint például a régen elhunyt Bolyai Farkasét. Az ismert varietéigazgató, Daisy, bizonyosan szerződtetné az orfeumába, hisz ő most oly divatban van, mint Haverda Mária, a verekedő Lujza, vagy a nagyváradi Preiszné. Vozáry mérnök úr nem panaszkodhatik az érdeklődés hiánya miatt, a nagyváros nevetgélő és léha publikuma olyan sűrűn emlegeti nevét, mint Fedák Sáriét. Csak annyi baj van, hogy senki se veszi komolyan a mérnök kezdetleges találmányát. Régente elaludtak a tudományos kísérleteket; a tudós az egykori fametsző szerint könyvei vagy lombikjai között üldögél, macska dorombol a vállán, és virraszt, amikor a rendes emberek alusznak. Ez volt régen a közfelfogás a tudósokról, talán csak a rejtelmes Hatvani professzor volt kivétel, akinek bűbájosságát félték is. Most a Vozáry-féle tudós egy nagyon felvilágosodott, szerfölött cinikus és az élet komolyságaitól félő közönséggel találja magát körülvéve. A jó hírlapíró fiúk, akik kötelességtudásból és hírszerzési ambícióból felkeresik az öreg Vozáryt, maguk is kedves emberek, az élettel s halállal komáznak, nagyobb dolgok sem imponálnak nekik, mint a fellegek. Tréfásan vagy álkomolysággal jelentik lapjuknak a tavaszcsináló mérnök cselekedeteit – míg a tudósok hallgatnak. (Igaz, hogy egy tudós dicsérete a másik tudósról nehezebben történik, mint a teve megjelenése, amely a tű fokán átbúvik.)
Napról napra – az időjárás Vozárynak kedvez – többen érdeklődnek a tavaszcsináló mester után. Érdemes őt feljegyezni, mint a Montgolfier testvérek léggömbjét, az első gőzhajót vagy azt a sok furcsa találmányost, aki a repülőgéppel foglalkozott, megbolondult, tornyokról, háztetőkről lezuhant, amíg az első igazi repülőgép kattogni kezdett a felhők alatt. Marconi levegősürgönyei oly hihetetlenek voltak, mint a magyar Lénárt professzor X-sugarai, amelyeket manapság már Röntgen név alatt ismerünk. Lehetséges, hogy a mérnöki tudomány, amelynek figyelme a földünket körülvevő légkörre koncentrálódott, valamikor Vozáry tudományát is tökéletesíti Jules Verne harminc esztendő előtt írt már a tengeralattjáró gőzösről és a repülőgépről. Mégsem lehet azt mondani, hogy ő ezeket feltalálta.257 Lehetséges, hogy Vozáry fantasztikuma egy ujjmutatás csupán, kezdő feltalálók, ambiciózus mérnökök számára. De nem volna meglepő, ha az öregúr valóban el tudná űzni az esőfelhőket a budai hegyekről. Kísérletezése mindenesetre inkább megérdemli a komoly tiszteletet, mint a felületes, gunyoros ítéletet. Magyar tudós szokásos küzdelme a Vozáry élete.
Régebbi években, hírlapírói mesterségem és egy jeles, originális magyar nagyúr barátsága révén többször kerültem érintkezésbe feltalálókkal, mint más polgárok. Félbolondok és okosak, számítók és fantasztikusak, ravaszok és együgyűek jöttek a szemhatárra, akik titokzatos leveleket, gyűrött írásokat, kabalisztikus számjegyekkel teleírott könyveket helyeztek az íróasztalra. Sz. M. pártfogó híre messzi vidékről a „Pannónia” szállodába csalogatta a találmányosokat. Tanító jött az új Ábécével; hajnövesztő zsírt hozott a vidéki szolgabíró, amellyel a boldogult Eduárd király és a kopasz Miklós cár fejét óhajtotta bekenni, végül megelégedett az öreg honvéddel, akinek kilencvenesztendős korában ígért hajzatot; repülőgépesek és örökmozdonyosok, új lópatkó feltalálók és indiai orvosok, férfiöregséget legyőző szerekkel kísérletezők és titokzatos labdák feltalálói, amelyeknek dobálása az ifjúságot, a rugalmasságot visszatéríti. Hasbeszélők, jósok, versenyló hipnotizőrök, messze földről jött tengerészek, szibériai utazók az ősmagyarok füveivel, indus fakírok és falusi garabonciások, japán birkózók és magnetikus médiumok… Ők mentek át a színpadon a messzi években, midőn Sz. M. még kedvelője volt a csodabogaraknak és furcsaságoknak. Addig fogalmam sem lehetett arról, hogy mennyi szélhámos, félbolond és hivő töri a fejét meglepetéseken Magyarországon!
Az újszerű felfedezéseket mindig csak egy paraszthajszál választja el a bűvészkedéstől. Az időjárás az emberek gyermeki öntudata óta felettünk, kívülünk, akaratunkat felülmúló véletlen volt. Misztikum, mint az álom, mint a tavasz vagy az ősz. S amíg lehajtott fejjel üldögélek a márciusi napsütésben a Városliget sétaútján, az öreg Vozárynak szívemből igazat adok. Ez idő tájt, ébredő tavaszban a háborún kívül csupán az időjárás érdekelheti legfőképpen az embereket. A háborút a katonáink csinálják; nagyon megnyugtató és kielégítő érzés volna, ha a szép tavasz véghezvitelét egy öreg, kedves tudós magára vállalná Budán.
(1916)
