A tékozló fiú

Teljes szövegű keresés

A tékozló fiú
Sapkás felvidéki házak és vadászkabátos, csizmás, cilinderes gavallérok: a gyermekévek játékos dobozából való emeletes házak és gömbölyű kővel kirakott utcák, amelyeken hallgatni kénytelen az utazó; diákkori, rövid ruhás, pirospamut-kabátos kisasszonyok bátor tekintete a korzón és nagybolond vadászebek nyújtózkodása; félig tótul, félig magyarul beszélő, felvidéki urak sárga kábátokban, a járásbíróságtól és az adótól, Thököly kastélya a város végén, amelyen a vár falát olyan táblák szegélyezik, mint a zsidótemető sírkövei: egy szepességi város, ahol szemrehányólag fogad a gyors és piros és sárga patak, amiért végleg elhagytam az ifjúságot, amelynek színeit és hangjait soha többé nem érezhetem; elhagytam a hegyeket, amelyek e késői őszi napon csendesen emelgetik ködből való alsószoknyájukat, mint óriás lányok; elhagytam a szépszavú harangokat, amelyek karácsonyi misék bundás, forraltbor-illatú hangulatát mondják most is, és elhagytam iskolatársaimat, akik azóta kopasz polgármesterek, Mikszáth-figurák és az ősapáikhoz idomult, szakállas koponyájú szenátorok lettek, ismét németül beszélnek, és oly bölcsek, hogy egy országot elkormányoznának.
De akkor még más világ volt itt, ábrándos nők és álmodozó ifjak, megelégedett, csendesen kocogó polgárok és házuk öles, északi szelet gúnyoló falaiban bízó családok húzódtak meg a városban, akiktől egy kartávolságnyira volt a kedves múlt, a takácsok széke úgy kattogott, mint akár Mária Terézia korában, a harangok és a férfiak nem mentek még háborúba, pipafüstös, söröző, kolbászos, aprópénzes jólét volt itt, amikor nem hentergett a pénz az utcán, de mindenkinek volt szalonnája, jóravaló téli gúnyája, az adókat pontosan fizették, és hetenkint egyszer-kétszer fel lehetett önteni, ha az embert otthon felbosszantották. A Méze-kertnek már a serszaga is elpárolgott, híres kis kocsmák a földbe bújtak, a hentesek, mészárosok és ruhakereskedők482 kirakatában portéka helyett muskátlicserép illatozik, két női kalapot láttam egy ablakban, amely oly szegény két kalap volt, mint a háború; sok boltot bezártak, mintha a tulajdonos, a serény, vadmacska-karmantyús, vidrasipkás, topogó boltos meghalt volna, csak Freyernél főznek úgy, mintha titokban a királyt várnák, aki a környékbeli erdőségekben, álruhában vadászik: az itt található szamorodni és szépleány, életgazdag húsleves és illatos pecsenye még abból a korszakból való, midőn mindenszentek napján bezárták a kapukat, begyújtottak az öles kemencébe, és a polgár elkezdte téli pihenését és bőséges táplálkozását. A régimódi utazó, aki szánon vagy kocsin tette meg az utat, és pihenőt tartott volt, részint, mert érdemes volt, részint, mert a fuvaros lovai úgysem mentek tovább, harmadszor, mert az utasembernek bőven kell táplálkozni, Freyernél még hörpinthet egyet a régi, mesemondó fuvarosok és a csöndes kedvű, mélázó utazók emlékére. Ah, valamikor ezen a tájon el lehetett felejteni a leggyilkosabb nőket is, akik végleg halottnak vélték a megkésett férfiút. A mohszakállas vendégfogadók, barátságos emberek, szelíden adakozó nők, akik fenyvesrigó módjára halkították a hangukat, az andalgó tornyok, városkapuk maradványai, az ifjúság románcaira emlékeztető ablakok, a szélben libegő lámpások, a meleg, átfűtött házakban eső hangtalan alvások, alkonyati zenélések és a reggeli ködön messzi földről jövő vándornapsugár: ezek mind úgy gyógyítottak, mint a boszorkánymester patikája.
De most gyerünk a szomorú városból, a vakmerő szemű lányok, elkeseredett asszonyok, félig-férfi, félig-öreg emberek városából, a háborúsújtotta felvidékről, ahol a régi víg dolgok helyett arról beszél az asztaltársaság, hogy lesz-e szenük télire, hol vesznek csizmát, bundát, akinek nincs. Toronyzene szól Luther Márton emlékére, kevesen hallgatják a trombitálást. A középkorban is zenével vigasztalták a királyok a háború-szenvedte polgárokat. Most még egy lányt se lehetne elszöktetni a városból, mert rossz a közlekedés.
– Isten önnel, Freyerné asszony. Majd visszajövünk, ha újra dió- és kalácsszaga lesz a városnak, a hó piros a sertések vérétől, és a lutheránus nők arca hasonlítani fog Szűz Máriához.483
Arra megyünk, amerre a zordon, keselyű-szakállú, sas-kedvű lovagok, fel, a hegyek közé, ahol nem panaszkodik minden kő a lábunk alatt, hogy miért nem lettünk városi tanácsosok a felvidéken.
A fenyők, amelyek megmaradtak a harmadévi ciklonból (amely leberetválta a Tátra évszázados szakállát, mint egy varázsló), sohasem mondják, hogy háború van Magyarországon. A hegyek pipázgatnak, mintha már különb dolgokat is láttak volna. Az országutak már elfelejtették, hogy ágyúkat vonszoltak rajtuk, hogy szinte nyögtek belé. A bárányok, tehenek, fehér libák ugyanazt teszik, mint máskor, midőn beköszönt a novemberi eső. Lehajtják a fejüket, és csendesen fáznak. És maga a halhatatlan ősz, a hegyvidék emlékezetes farsangja, amikor minden a legszebb ruhájában jelenik meg a természet körmenetében, ő sem igen veszi tudomásul, hogy az emberek megint bélpoklosok lettek, mint századokkal ezelőtt.
Csodálatos az esős estve, amely olyan végzetesen áll elibénk, mint a gyóntatószék vagy a szomorú betegség. Vajon mi történik ilyenkor a köd függönye mögött az embertelen tájakon, pásztortűz nélküli fennsíkokon és titokteljes erdőségekben? Vajon szenvednek a szakállas fák is a lelkiismeretes magánytól, a kísértetiesen közelgő holdfénytől, a spleenes estétől, a lázas lefekvéstől, a reménytelen óráktól? Vajon örülnek, hogy egy órára, egy éjszakára távol vannak az emberektől, bekötözhetik a sebeket, átgondolhatják a múltat, gyógyítgathatják fájdalmaikat csendes lemondással, köhögésüket forró teával és fázékonyságukat puha állatbőrökkel? Az éj oly csöndes, mint a sír; ugyanilyen kedvvel és elszántsággal lehetne feküdni hatlábnyira az avar alatt, ugyanúgy nem történne semmi körülöttünk, mint a fából épített házban, ahol mindenki korán nyugovóra tér. Az őszi eső dolgozik fáradhatatlanul, mint egy bolond malom. Hangoskodik, mint az érverés – talán egy bandérium nő lett hozzá hűtelen életében? Majd elhalkul, mint az öregedő ember legyintése, aki pókhálós szemével többé nem azzal a gondolattal vizsgálja az ágy mellett heverő csizmaszárakat, hogy az tetszeni fog Mici kisasszonynak, hanem azzal a gonddal, vajon kiállja-e az idő viszontagságait? Hull az eső, mint a temetőn. Távoli Pesten most lépnek ki a színház kapuján hermelines, izzadt nyakszirtű nők. Itt az erdőn átvágtat egy nagy ásítás, az ősz már unja magát egyedülvalóságában, hívogatja kis fehér csizmás pajtásait a hegyekről. Így kellett volna mindig eltölteni az estéimet.484
A nappal – nyílt sisakos novemberi napfény – azt mondja, hogy kár volt egyetlenegyszer is a városba menni, ahol az álöltözetű emberek járnak.
Ott kellett volna maradni, ahol a hegyipatak habot ver a maga mulatságára, mint egy szűzleány danolgat az erdőn. Ahol piros meg kék a kő, a pisztráng hercegi ruhában surran tova, senki sem törődik az út céljával, a kanyarodónál következő élményekkel. A megritkult sárga fa az égre rajzolódik, mint egy csipkelegyező. A patak partján megannyi színes gondolatú és ruházatú fák álldogálnak, akik kiszöktek ide vágyaiknál fogva az erdő sötétzöld mindennapiságából, és itt legkorábban érte őket a hervasztó szél, de a napfény is. Már a nevüket sem tudom, hisz régen volt hozzájuk szerencsém. A sárgák, a pirosak, a kékek, az aprólevelűek, a nyúlánkak, a törpék mind kiválóbbak a fenyőrengeteg közkatona-óriásainál. Azt a nagyon színeset, az öreg mogyorót, tán Jókai Mórnak hívták. Mindegyik mogyoróban egy mese volt. A mogyorók elfogytak, a fa elhervadva néz az elfutó víz után.
Szűzies, nedves, makkos hegyitáj, ahol a fenyőtoboz koppanva hull, mint az öregasszony álma, és kipirul a bokor, mint a vén ember arca. Míg az ifjú nők ott futnak fehér lábukon a hegyi patak hullámján, hogy az ember nem győz utánuk tekingetni.
Ősz. Az erdő hallgat, mint egy jó apa, aki nem tesz szemrehányást a fiának.
(A Tátrában, 1917)485

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages