Ősz és Tollas János hírlapíró csatája

Teljes szövegű keresés

Ősz és Tollas János hírlapíró csatája
Sárgul a levél a fán, és Tollas János az imént fejezte be hírlapi cikkét a nagybankok árdrágításáról. Révülten nézi tintás ujját, és bár régóta megveti a költészetet mint haszontalan időtöltést, mégiscsak eszébe jut, hogy odakünn őszi nap van, a napsugár inkább fénylik, mint melegít, gyermekkorában pókfonál úszott a liget felől az Andrássy útra, és édes gyümölcsillata volt a Duna-partnak, mint akár a trieszti piacnak. Most arra gondol, hogy éjszakára elhozza a felöltőt a szerkesztőségbe, talán a nyakbavaló kendőt is elő kellene venni az éjjeli köd miatt, és a sárcipők elkezdik mindennapi totyogásukat Budáról Pestre. S otthon cipő kellene a gyerekeknek, négy pár cipő. A mama járhat papucsban. Úgy sem volt évek óta az utcán, legfeljebb a piacon vagy a fűszeresnél. Az újságíróboltba a nagyobbik fiú jár vásárolni; most gyakran látni úri fiatalembereket piaci kosárral a karjukon.
Tollas János nem szeretett Budára gondolni. Budát csupán az általa mélyen megvetett költők dicsőítették. T. J. még sohasem látott szerelmet Budán, amint a költők zengik. Legfeljebb a gróf Zichy utcában tapasztalt kalandos szerelmet. Buda: Tollas úr véleménye szerint egy kis kávéfőző edény, amelyben az ő agyvelejét, virrasztását, élettel való ügyeskedését és megaláztatásait főzik. Négy gyerek állja körül a kékkel megterített asztalt, és a mama, aki 1848-ban viselt utoljára derékfűzőt, azóta a gyermekeket neveli, tálból méri a jó fehér tejecskét, és arról mesél a gyerekeknek, hogy majd minden másképpen lesz a világon, ha a nőknek is szavazati joguk van.
– Majd megmutatom én akkor… Apátok egész életében nem merte kinyitni a száját. A kiadók cipőtalpa volt.
T. J., akit megközelíthetetlen igazság-vérszopónak ismertek a hírlapi cikkei után a Duna jobb partján, odaát Budán csöndesen igazat adott a mamának, és örült, ha rojtos kézelőit ollóval levágták. Már a háború kezdete óta nem dohányzott; apránkint lemondott az éjszakai468 kávéházról, az új ruháról, a futó szerelemről, a konflisról. Csupán az omnibuszon kocsizott, mert szabadjegye volt. Budán ellenben úgy emlegették, mint a legnagyobb pesti korhelyt, aki mindig hajnalban tér haza szegény, nyomorgó családjához.
Tollas János elbóbiskolt a szomorú gondolatok hatása alatt, és különös álmot látott, mint akár a próféták a régmúlt időkben.
Egy nagy kerek teremben találta magát, amely hasonlított ahhoz a teremhez, amelyben a kereskedők arról szoktak tanácskozni, hogy fel kellene emelni a portéka árát. Díszmagyaros asztalosok és frakkos pékek, kipödrött bajszú tőzsérek és piros képű, fehér hajú főnökök tekingettek alá a falak képeiről. Lenn a teremben pedig újságírók hemzsegtek. Az összes pesti újságírók. Ha most levegőbe repülne a ház, egyetlen újság sem jelenne meg holnap Pesten.
T. J. csodálkozva nézett körül. Talán a mennyországba jutott, ahová eljöttek az összes szabadjegyesek. Itt voltak a Lloyd öreg munkatársai, akik olyan kényelmes emberek, hogy legfeljebb temetésre járnak el, ha értük küldik a kocsit. Felvonultak a Journal hitbizományosai, akik tudvalevőleg haláluk napjáig élvezik Bródy Lajos jóságát. A konzervatív B. H., ahol nemrégen inkvizítor-fegyelem tartotta össze az egységet, elküldte képviselőit, és piros forradalmi sapka volt a fejökön. Légrády Testvérek munkásai, akiknek fazekából sohasem hiányzott a tyúk a háború alatt sem, mint az újságíró-legenda mondta, Lenkey felelős szerkesztő vezényletével jelentek meg a zendülők között. Eljött Mezei Ernő is, és egy széklábbal akarta megverni a kiadókat. Az Újság nyugodt politikusai, akik tegnap még a félhivatalos karosszékéből pipáztak a világra; a milliomos Pesti Napló bajnokai talán autón mennek oda, ahová a király is gyalog jár. A Nap fürge és elszánt harcosai: eljöttek a forradalmárok hívására. Kriptaszagú öregek ereszkedtek le a kéményekből, és bomlott nyakkendőjű, bölcs titánok ültek illedelmesen egymás mellett. A régi forradalmárok összekeverednek az újakkal. Dr. M. L. összefont karral állt a lépcsőn, mint Gyenes László a francia forradalom vérpadán. Kabos Edének villogott a szemüvege, mintha alattomos ellenségeket sejtene. Göndör Ferenc, a szocialista, türelmetlenül néz szét nagyszámú hívein. A dombon áll a deres Molnár Ferenc, és talán azon gondolkozik, hogy többet ér a harc, mint a béke a – civil életben.469
Mind itt vannak, akiket már esztendők óta szétsodort egymástól a munkás élet; a legtávolabb szerkesztőségek lakói; ellenségek és barátok; kiült-nadrágosak és ifjú dandyk; tudós hírlapírók és a rendőri gyorskocsi detektív-újságírói; nagyhajú költők és keszeg tárcaírók; okoskodók és reformerek; kritikusok és közgazdák; délig alvók és gyorstalpalók; élet-halál urai, a bölcs szerkesztők és vékonypénzű fiatal munkatársaik; félrecsapott fejű és szívű regényírók és piros szemű éjjeli redaktorok; talán még a haldoklók is eljöttek, mint a régi vidéki választásokon.
Tollas János, aki szerette a komoly gondolatokat, magában így fogalmazta meg tudósítását, amelyet majd megír, ha álmából felébred:
„Körülbelül ezren gyűltek össze a magyar sajtó munkásai a Kereskedelmi és Iparkamara nagy termében, hogy anyagi helyzetük megjavításán tanácskozzanak, illetőleg szavazzanak a forradalmi ötös tanács indítványa felett.
Különös kép tárult szemeink elé. A karzat nézőjének érdekes látványosságban lett volna része. Valamennyien együtt voltak azok a fejek, akik a mai magyar sajtót vezérlik, írják. Akik a mai Magyarország gondolkozását irányítják. Akik az ország jó vagy rossz hangulatát kieszelik. Akik egyetlen nap alatt megállíthatnák a háború szekerét, ha megengedné a cenzúra. Akik a közerkölcsöket nemesítik, az igazságot keresik, a panamát üldözik, a jót magasztalják, és a bűnöst kergetik. Akik népszerűséget osztogatnak, politikust, írót, színésznőt a magosba emelnek, aztán szélnek bocsátanak, mint a gyermek a megunt luftballont. Akik az újság nyomtatott betűi mögött oly érinthetetlenek, megvesztegethetetlenek, tisztességesek, mintha valamennyien gazdag hercegek vagy bolond szentek volnának.
Itt voltak ők együtt, és arról beszélgettek, hogy nem tudnak megélni.
Az indítványokat egyhangúlag elfogadta az impozáns, méltóságos magatartású közgyűlés, és a megjelentek csendesen szétoszlottak!”
Tollas János hírlapíró hiába dörzsölte a szemét. Nem akart felocsúdni álmából. Azaz, hogy nem is aludt, hanem ébren volt. Mindez való volt, győzött az igazság, a többség, az egyhangúság, amelynek gyümölcseit éppen úgy élvezi majd Tollas János cipőtlen gyermeke,470 lompos mamája, kiült nadrágján az új folt, mint annak a panamista, tisztességtelen álújságírónak a tárcája, aki kétszáz koronát kap havi fizetésül, de valamely rejtelmes forrásból vitorlást tart a Balatonon. Az hiányzott még Tollas János álmából, az újságírói paradicsomból, hiányzott a kötélhúzás, amely elválasztja a tisztességes újságírót a tisztességtelentől, a tolvajt a becsületestől. Mert talán a fizetések rendezésénél is sürgősebb volna már végre megjelölni azokat az álújságírókat, akik a Tollas Jánosok cipőtlen gyermekei nevében maguknak zsarolnak, a Tollas Jánosok agyvelején, verejtékén, virrasztásán szereznek maguknak társadalmi elismerést és tisztességet, akik az újságírói becsület nevében vonják elő a revolvert. Ki a pellengérre a tisztességtelen újságírókkal! Akkor lesz valóban hatalmas és országos erejű az újságírók egylete, ha inkvizítori törvényekkel önmaga sújtja le azokat, akik vétettek a hivatás, a tisztesség ellen.
Egyébként sürgöny jött, amely jelentette, hogy Adler Frigyes kegyelmet kapott Bécsben. Tollas Jánosék csapot, papot, gyereket, fizetésrendezést, a csatát az ősszel, az őszi nyomorral elfelejtették. Szaladtak a szerkesztőségbe.
(1917)471

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages