Garami miniszter úr
Garami miniszter úr
A historikusok száz esztendő múlva is azon versengenek, ki tudja pontosabban a forradalmi éj történetét. Az úgynevezett históriai éj fordulópontja az új Magyarországnak, amidőn az utcáról jöttek be a köztársaság hadvezérei és politikusai: új meg újabb nevek kerültek forgalomba ezen az éjszakán, katonák, rendőrök, hírlapírók lépnek elő az őszi éjszakából, hogy beleírják nevüket a történelem homokjába. Ha eszébe jutna valakinek egy magyar kalendáriumot írni, a szentek neveit a forradalmárok neveivel cserélné fel, szükség volna a névtelenek napjára, az aprószentek ünnepére is.
Garami Ernő azonban már régen ismerős név Magyarországon. Amikor a régi urak Jakaboknak hívják a politikusokat, Garami szerkeszti a Népszava című hetilapot. Epebajos vizsgálóbírák és patkós porkolábok az ismerősei. Ragyás rendőrtisztek félelmetes fogvicsorgatással rángatják fel álmából ifjú korában, midőn más ember a kedvesével álmodik. Börtönök falán és a hetilap utolsó sorában olvasható a neve, ahová ő maga, vagy elvtársai írták.
Szinte reménytelennek látszott tizenöt esztendő előtt a szocialista hírlapírás.
Először Vácott hallottam Garamiról, csaknem két évtized előtt, amidőn olyasféle bűnért morzsolgattam az államfogház-büntetést, amely a régi Magyarország gavallér-világában sok hencegésre adott alkalmat. Párbajvétségért hosszadalmasán ültem. Egy földosztó (Várkonyi), egy ipari szocialista (W. J.), egy nemzetiségi izgatásért hűvösre tett jámbor pópa voltak börtöntársaim. Bebel és Marx könyveit olvasgattuk, mert Garami elvtárs ezeket küldözgette be a fogságban sínylődő W. J.-nek. S a börtönben, hófúvásos téli délutánokon a szocialista rajongva beszélt Garamiról:619
– Ha egyszer kiszabadulok – egy év múlva –, egész életemben azt teszem, amit Garami elvtárs rendel. Ha azt mondaná, menjek ismét börtönbe, tanuljak tovább, mert még műveletlen vagyok – újra elfoglalnám a helyemet. Csinálnék valamit, hogy tovább nyugodtan tanulhassak. Nem is lehet teljesen kipallérozódott, kitanult szocialista az, aki nem ült. (Az ipari munkás – én például asztalos vagyok – nem ér rá a tanulásra.) A börtön a mi egyetemünk. Ott ráérünk olvasni, gondolkozni, de még szónokolni is nagyszerűen lehet a magányban.
Ilyenek voltak két évtized előtt a Jakabok, akiknek Garami Ernő volt a látható vezérük. A tanulatlan, romlott vagy csökönyös magyar politikában természetszerűleg mind nagyobb hatalomra tett szert a fiatal, tanulási vágytól égő párt.
A hatalom pedig csak tovább küldte a börtönbe a szocialistákat. Kinek jutott volna eszébe, hogy éppen a vármegye nyirkos tömlöcében, esetleg aljas gonosztevők között készülődnek megváltó hivatásukra a foglyok, izmosodnak az öklök, amelyek a régi Magyarországot széjjelzúzták.
Egyszerű barátaimtól a váci földszintes épületben többet tanultam ama télen, mintha a salamancai főiskolát látogattam volna.
A Népszava még hírlap volt, leginkább május elsején lehetett látni, az utcákon, amikor piros betűkkel nyomták a címét.
A régi rendőrség nagy passzióját lelte abban, hogy a májusi gyűléseket szétverje, a Népszavá-t elkobozza. Okosabb emberek sem látták még ekkor ennek a pártnak a fejlődését, nemcsak a rendőrök. Ha nem születik maga is vakon az a generáció – amelynek két rosszhiszemű ember: Tisza István és Rákosi Jenő volt a vezére –, régen észre kellett volna vennie, a szervezkedések és gyűlések éjszakáit; a csüggedést nem ismerő fáradhatatlanságot, amellyel Monte Cristo ásta If várának sziklafalát; a vértanú elszántságot, amellyel újra és újra kiáll a rendőrlovak patái és a farkas-állkapcsú bírák elé az új párt; a pártadó kenyérszagú filléreit, melyeket szívesebben adott a hivő a pénztárba, mint a templomlátogató a harangozó csengettyűs zacskójába; Garamit, aki mint egy láthatatlan motor hajtott új eszméket, új sejteket, új erőket e város vérkeringésébe, a föld alatt s a föld felett, de megállás nélkül és szívósabban, mint a vízcsepp, amely a márványt kivájja.
Ha csak egyetlen látó és ihletes ember akad a régi Magyarországban,620 bizonyára megérzi a földrengés távoli morajlását. A régi társadalom saját magát ítélte halálra, mert nem jutott eszébe, hogy hasonlóképpen szervezkedjen, mint a szocializmus, amelytől pedig félt, de lebecsült.
Garamit nem nagyon ismerte a régi társadalom, most kezdik arcképét tanulmányozni a képes újságokban. A pártvezéreket népszerűsítő vicclapszerkesztők, akik annyiszor rajzoltatták a grófokat, nem találtak érdekeset az elvonulva, szinte ismeretlenül éldegélő népvezéren.
Egy közelgő világ vezére: aki alig járt kávéházba. A népgyűléseken is ritkán tűnik fel csontos, szikár aszkétás alakja. Leginkább a szerkesztői asztal mellett hallgatja a világ eseményeit. Mindig nyugodt az arca, mint egy hittérítőé. Régi metszeteken, a pápaság világuralma alatt van hasonló arcuk a jezsuita atyáknak, akik ledönthetetlenné építették a vallás, a pápa s a királyság trónusát. Kevesektől ismerve, szinte eltűnve a pesti élet zűrzavarjában, a kevés gázlángú Conti utcában, éjjeli hírlapírók között, pártvezetők társaságában járt-kelt itt Garami, mint az a barna köpenyes szerzetes, akit Luther Mártonnak is hívtak. Utóvégre a gondolat erőteljesítménye az elme feszültsége, a nagyrahivatottság jele ugyanaz Ince pápa és Luther homlokán. A nagy újítók olyanok, mint a föld mélyéből előtörő gejzírek. A véletlennek és a korszaknak van köze ahhoz, hogy mivé fejlődik a föld színén a felpattanó erőforrás.
Ha Garami ötszáz esztendővel előbb születik, a hitújítási törvényszék előtt védelmezte volna talán a maga igazát. Korunkban Pesten küzdött Tisza és a társadalom ellen egy világvallás megbízottjaként, barátcsuha helyett vörös forradalmi sapka volt a jelvénye.
A magyarországi szocializmus történetében a szürke hírlapíró felejthetetlenül beírta nevét.
(1918)621
