Köztársasági emlék

Teljes szövegű keresés

Köztársasági emlék
Az utca telve plakátokkal.
Nincsen olyan ablak a boltokon, nincs olyan utcasarok, amelyen hathétféle hirdetmény ne akarná megállítani a járókelőt. Elkövetkezett az idő, amikor mindenki kiragaszthatja a gondolatát, tervezését, szíve vágyát. Szabadság van. Négy esztendeig visszafojtott óhajtások hangzanak el a gyűléseken. Minden és mindenki szervezkedik. Tegnap azt olvastam az újságban, hogy a szegény hadiszállítók is egyletet alakítanak.
Boldog nagy szabadság! – amelynek félszegségeiről és erényeiről majd egy későbbi korszakban lehet írni. Most csak örüljön mindenki, hogy szabadon mondhatja el, amit négy esztendeig forgatott elméjében. A láncok lehullottak. Kiáltson az ember a gyötrelmes, szegény hallgatás után.
Megyek az utcán, és kedvtelve szemlélem a frissebbnél frissebb hirdetményeket. Hová lett Emmerling? Hová lett a fővárosi hirdetőiroda, amely azelőtt engedélyeket adott? A plakátozó nem kérdezi, boldogan ragaszt, szabad az utca.
Ennek a nagy plakátszabadságnak voltak vértanúi és szenvedői. A köztársaságot nem lehetett éljenezni minden kirakatban. De még csak halkan se igen beszélgetni róla. Az utcai jelvényárusítóknak jobb lett volna meg nem születni. De talán nem is lett volna semmi baja annak, aki a köztársaságot kihirdeti, mert hiszen egyedül mehetett volna tüntetni. Amint szegény Nagy György pesti köz- és váltóügyvéd egyedül tüntetett itt esztendőkig a respublika érdekében.
Ki ez a Nagy György?
A nép elment érte az ügyvédi irodába a József körútra, mint egykor Táncsics Mihályért Budára. Kivitte őt a temetőbe, Kossuth sírjához, s Nagy György megeskette a népet, hogy hűséges marad a köztársasághoz. A halott Kossuth tanúskodott az eskühöz.
Régi könyvekben, a magyar szabadságharc történetében vagy606 Carlyle francia forradalmában olvashatni hasonló jeleneteket, amikor a nép mindig csak esküdött, s esküjét megtartotta.
Az elmúlt forradalmi napoknak ez a nemzeti eskü kölcsönöz némi teátrális megvilágítást. Hajdanában csak a királyok esküdtek olyan ünnepélyességgel, mint a forradalmakban a nép. Nagy Györgynek régi gyakorlata van, hogyan kell kivenni a néptől az esküt. Már tizenöt esztendő előtt esketett vásárhelyi és szentesi magyarokat a respublikára. Igaz, hogy ahányszor rajtacsípték, be akarták érte csukni.
Ha valamikor festményben örökítik a november 16-kát, mint egykor a királyok megkoronáztatását, egyik festőnek való figura a képen a Nagy György alakja. Ez a figura számos ősökkel rendelkezik abban a fantasztikus arcképcsarnokban, amint a magyar történelmet elképzeljük. Lobogó hajával, pásztortűztekintetével, lelkes homlokával ott látható a Dózsa György máglyája körül. De nem esik messzire a rajongó kurucok arcképeitől sem, akik külsejükben is nagy jó urukat, a fejedelmet utánozták. Rokona azonban a márciusi ifjúságnak is; lobogása, rohanása, összeesküvő kedve, magyaros ruházkodása (amelyet egykor viselt), fantasztikus szónoklása, a néppel való titokzatos érintkezése és újságszerkesztése: érthetetlen volt a modern magyar előtt, aki oly messze eltávolodott őseitől, hogy már az összeesküvésért sem tudott rajongani. A Tiszák sivárrá, unottá tették itt a lelkeket. A Magyar Köztársaság című lapnak, amelyet Nagy György szerkesztett, csak néhány „félrevezetett paraszt” volt az előfizetője. Nagy György is inkább „Gyurka” volt, még ha vád alá helyeztette is olykor a királyi ügyész. A hazafiak legyintettek, a másik oldalukra fordultak: ugyan mit bolondozik Nagy Gyurka?
Kutya kemény szenvedéseken és lelkiismereti válságokon kellett ennek az országnak átmenni négy esztendő alatt, hogy mindenki beleegyezzen a forradalomba, amelyet a katonák hoztak magukkal a frontról.
Azt még nem is tudjuk, hogy mi történt velünk. Nagy György alakja kitűnő óramutató ebben a fantasztikus világfelfordulásban. Odaértünk, emberek, Nagy Györgyhöz. Ott vagyunk az elérhetetlenségek,607 a csodák világában (mint Alice az angol regényben), amiről Nagy György prédikált, s amiért kinevettük s elfelejtettük.
Nagy elégtétellel tartozunk ennek a kigúnyolt prófétának, aki egy székely jogász alakjában tévedt át a Királyhágón és szűrös parasztokkal szűrte össze a levet, mert nem akadt nadrágos emberre az országban, aki meghallgatta, megértette volna. Holott most egyszerre az egész intelligencia felcsapott a respublika zászlójára. Vigyázzunk, magyarok, azokra a honfitársainkra, akik ma teli szájjal ordítják a köztársaságot, holott tegnap egészen mást kiabáltak.
Igaz, hogy korán jött Nagy György. Nem volt szokásban az országban a tisztesség. A Kárpáttól az Alsó-Dunáig egy megfertőzött intelligencia, egy mindenben megnyugvó középosztály, egyéni érvényesülésében (még az árulás, a becsület árán is) eszközöket nem válogató magyar úri osztály terjengett az országban. Emlékezzünk csak azokra a figurákra, akikről Mikszáth Kálmán írt politikai karcolataiban, akik szimpatikusak voltak Magyarhonban!
Mi lehetett itt Nagy Gyurka sorsa?
Szerencséje, hogy nem vették komolyan, mert rég eltették volna láb alól. Egy naiv, szelíd, ártatlan gyermeknek tartották a joghallgatót, akinek se pártja, se talaja nincs ebben az országban. Ki gondolt volna arra, hogy a sors néha egy bolondos ifjú szájára adja próféciáit?
Úgy menekült meg Nagy György a régi világ útonállói és sbirrjei elől, a kóbor tótok ruhájában tudott átjönni azon a Magyarországon, ahol mindenkinek tolvajkulcs volt a zsebében.
Elődeivel szigorúbban bántak el. Még nem volt oly romlott Magyarország, hogy a gondolat csendháborítóit szabadon engedték volna járni-kelni. A véres apátúrnak, Martinovics Ignácnak és derék társainak fejét vették. Akasztottak és börtönöztek azóta is Magyarországon. A vértanúk hosszú sora vonul el lassú menetben az emlékezés előtt azon a napon, amikor Nagy György az új magyar köztársaság jegyzője. Egyik a hóna alatt viszi a fejét, a másiknak kötél van a nyakában. Börtönlevegőtől megpenészedett karok emelkednek föl a történelemből, fakult arcok néznek vissza számosan a múltból, amíg eljuthattunk a szabadság napjáig.608
Nem lehet megsemmisíteni a magyar történelmet, s nem lehet végképpen ledönteni a régi királyszobrokat, de itt kell írni, most, mikor szabad, egy új magyar történelmet, benne a vértanúkkal, mai eredményeinknek régi szenvedőiről, a börtönök lakóiról, a rajongó magyarokról, akiket játszva taposott el a hatalom.
Ebben a könyvben mindenki benne legyen, aki szenvedett azért, hogy a mai Magyarország talpra álljon. Seffer László, az újságíró, Weltner Jakab, a boldogtalan kis Pongrátz, a sorsüldözött Inczédy László – akikre csak én emlékezem a közelmúltból, akik titkos összejöveteleken, eldugott józsefvárosi kocsmákban királyt sértettek, és egy jobb jövendőről álmodoztak; rongyosak és szegények voltak, nemegyszer a társadalom megvetettjei, panamista Magyarország száműzöttjei, amíg mámoros szemükkel a jövőbe láttak, és föltámadást hirdettek.
Ebben a könyvben kell megírni Nagy Györgyöt is, aki csaknem egyedül menekült meg a régi Magyarország csendháborítói közül, mert azt hitték róla, hogy bolond.
(1918)609

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages