Totem-Tabu
Totem-Tabu
Pár héttel ezelőtt azzal a betegséggel barátkoztam, amelyet spanyolnak neveznek Budapesten. Most eszembe jut egy és más az alig elviselhető napokról s éjjelekről. A betegség, amely eleinte a pesti hölgyek divatja volt, járványszerűleg lépett fel. Ő volna az a járvány, amely hosszadalmas háborúk után felüti fejét az emberiség hervadt mezőin? Ő volna a megszelídült középkori pestis, a keresztes hadjáratok bélpoklossága, a rémületes vérbaj? Ő az a civilizált, finom betegség, amely egy nagy tudású vegyész módjára halálos biztonsággal mérgezi meg a modern embert? Kesztyűsen, ártatlanul egy futó nátha, könnyed rosszullét ürügyével jön. A láz eleinte csendesen piroslik, mint egy békés alkonyat felhője. A hidegség oly alattomosan borzong végig a lábszárakon, mint az esti szél a bokrokban. A térdhajlásban, hónaljba, csuklóba dermedt kígyók telepednek, amelyek fájdalmat okoznak, ha nyugvásukban megzavarják őket. A torokban csendesen szárad az élet kútja, és a fülben halk, zizegő dobolás keletkezik, mintha hullabogarak kezdenék már zenélésüket. A nyelv pihenni akar, és a derék körül olyan fájdalmak suhannak el, mint a hóhér ölelgetése. Az agyvelőkben piros és kék színeket lát a képzelem, forrni kezd egy csendes kis fazék a bűvész csendes tűzhelyén, forró füstök, lidérclángocskák csapódnak a koponya falához, mintha elhangzott volna valahol egy varázsszó, amelynek nyomán felébrednek az emberi testben rejtőzködő koboldok, gonosz manók; a tudatlan sejtekből, a szolgálatkész izmokból, a renyhe húsokból, sőt a bennünk fehérlő csontokból magukhoz térnek a gonosz kis elátkozottak, amelyek a halálos óránkat várják közönségesen, addig mozdulatlanul meglapulnak, alusznak, hisz bizonyosan eljön az ő idejük.
A legerősebb akarat és önfegyelem is felmondja a szolgálatot arra az általános támadásra, amelyet a teste kezd el az ember ellen. A megvetett, bölcsen lenézett vagy dédelgetett test lázadozik gazdája572 ellen. A hegyek vajúdnak, a völgyek rengenek, a sűrű hajzatokban olyan forróság keletkezik, mint a gyilkos mocsarak környékén, az öntudat fokonkint elereszti a kormánykereket, az ész-kapitány feladja a harcot a láthatatlan ellenségekkel, a láz jön, mint a Tisza áradása. Könyv, műszer és megnyugtató munka ernyedten hull ki az ember kezéből, csak a lázmérő marad helyén, mint elsüllyedt hajónak az árboca.
Az ember beteg, s nem tudja, hogy mi baja van. Egy sebbel, egy töréssel, egy ismert betegséggel valahogyan elbánik az emberi akaraterő. De ezzel az új járvánnyal szemben jóformán tehetetlenül áll az orvosi tudomány. Nem lehet megállapítani, hogy mit akar, s mit csinál a bacilus, amely kétségtelenül a szervezetbe szökött. Nem tudunk ellene védekezni, mert olyan rejtett az útja, hogy csak akkor ismerjük fel a vakondokot, amikor kiásta már a lyukat testünk mezőjén. Egyszer a tüdőre, máskor a vesére, majd a szívre veti a célt. Nyugtalan ördög módjára kalandozza be a szervezetet, és kikopogtatja, hol leggyengébbek az erődítmények. Igaz, hogy napjainkban minden betegséget spanyolnáthának neveznek, öreg tuberkulotikusok hivalkodva halnak meg a korszak divatos betegségében, vén cukorbajosok elkeseredve szidalmazzák a szenyórok és szenyórák országát, kimustrált ütőér-elmeszedettek ez újdonsült náthára fogják bajukat, a beteg ember szereti magát azonosítani beteg embertársaival, mert így könnyebben remél gyógyulást. Az a vidám, regénybeli úriember, akinek húszféle halálos betegsége volt, s aki így szórakozott az életén: az a humoros figura eltűnt, mióta a járvány kibontotta kalózlobogóját. De nincsenek már azok a hamiskás, ravaszkás, jólelkű emberek sem, akik ugyanazt a betegséget hazudtak magukról a nagybeteg ágyánál, hogy emígy vigasztalást nyújtsanak a szenvedőnek. Ma valóban mindenki komolyan beteg. Az ötéves gyötrelmek, a kínszenvedések, éhségek, tisztátalanságok, mosatlan kezek és öntözetlen utcák, szappan nélkül és rosszul mosott ruhák, az emberek örökös vándorlásában felkavarodott szennyek, ocsmány utazások, tömött gyalogjárók, elzüllött kórházak, rossz és élvezhetetlen élelmek, a pótszerek, a hamis zsírok, gonosz tejek, trágyán hízott állati húsok és a mai élet többi becstelenségei megtörték az emberi szervezet békebeli ellenálló képességét. Igaz, hogy valamiképpen meg kell halni, de eddig senkinek sem jutott eszébe, hogy közönséges muszka influenzától – mert hisz ez a spanyolnak nevezett járvány – ilyen573 könnyen beadja a kulcsot. A régi jó influenza, amely a kilencvenes években lett divat Magyarországon, mint a szőlőbogár, csak a nagyon öreg embereket ijesztgette. Mert attól féltek, hogy ágyba kell vele feküdni, és a sok fekvéstől jön a tüdőgyulladás. Egyébként könnyedén és felületesen intéztük el ezt a náthát, amely most, a háború borzalmaiban ily féktelen erővel dobta fel fejét. Hazája most is Ázsia, bizonyosan onnan szökött el a gonosz, mint eddig mindig, hogy a legyengült emberiségnek megmutassa lefitymált erejét. A kimerült emberiségnek elég volt egy szélfuvallat, hogy megmérgeződjék a nyavalyától. A hatalmas, jól táplált, izmos emberiség, amelyet öt év előtt fejszével sem lehetett agyonverni, légy módjára hull az újonnan jött betegségtől.
Mégsem szólalnak meg a harangok és a szívek! Még mindig kevés volt a gyötrelem s a betegség. Vajon mire vár a megőrült emberiség?
Orvosok tanácskoznak mostanában Pesten. Az akadémiai díszteremben porosz, hollandi és magyar ideggyógyászok tartják ötödik nemzetközi pszichoanalitikai kongresszusukat. A tarka nemzetköziséget, a földgömb sokszínűségét nemigen látni e kontinensbeli orvosok gyülekezetén. De mégis itt van a nagy hírű Freud Bécsből, akinek jeles iskolája van Magyarországon is a róla elnevezett freudizmus révén. A pszichoanalízis bécsi vezérének a napokban új könyve hagyta el a sajtót. Totem-Tabu a könyv címe, és az ausztráliai vad néptörzsek életével, törvényével, szokásával foglalkozik. Freud tanár úr az ősemberen át akar eljutni a mai ember belsejéhez, az emberiség gyermekkorához zarándokol el, messzi, ismeretlen szigeteken lakó, az állatvilággal még rokonságot tartó ősemberekhez, hogy megfejtést leljen a modern emberhez. A freudistáknak tulajdonképpen csak ott érdekes az Ember, amikor a világra jön, és a gyermekkori palánták kidugják fejecskéjüket a tudatlan s pallérozatlan lélekben. Ők e legrégibb, szinte a másvilágról hozott sajátságokat és tulajdonságokat keresik a felnőtt emberben is, mert ott akarják meglelni a betegségek csíráját, amelyről még maga az ember sem tud.
Élvezetes órákon hallgattam barátomat (dr. F. S.-t) a Totem-Tabu című könyv nagyszerűségeiről, az ausztráliai vadak struccmadárral, emuval s medvével való atyafiságos viszonylatáról, a gorilla szerelmi életéről, az ősember keletkezéséről, a szentségek és borzalmak, a574 tabuk létrejöttéről. Az egész elmerült messzi világról, amely az emberiség bölcsőjét körülfogta.
Hallgattam és gondolkoztam. Én úgy szenvedek, hogy a fogamat csikorgatom. Én oly boldogtalan vagyok, hogy szemeimet sem szeretem néha kinyitni. Én rabja vagyok náthának, háborúnak, minden kínszenvedésnek. Hogyan lehetne engem meggyógyítani a Totem-Tabuval, amikor csak egy rokonom van a világon, a fájdalom?
A mai napon kezdődő kongresszus tán feleletet ad majd a szenvedők kérdéseire.
(1918)575
