Bukfenc

Teljes szövegű keresés

Bukfenc
Ez a könyv az ifjúság himnusza.
Mondhatnak bármit a rövidlátók, akik csak a nyomtatott betűket ismerik, de nem olvassák el tunyaságból vagy ostobaságból a sorok közé font szarkalábakat, amelyek a könyvek repkényei, mint a várfalakon a történelem örökzöldjei. Ebben a könyvben az ifjúság romlatlansága, egyedül üdvözítő tavasza és mindenekfölötti létjogosultsága van dicsőítve. Aminthogy nem is nagyon érdemes élni azután, amint az ifjúság elmúlott.
Mi az ifjúság?
Amikor éljük: nem is tudjuk.
Amint elmúlt: a templom köveihez verjük érette a homlokunkat.
Az egyedüli jó, amit az élet nyújthat. A szent, amelynek minden szabad a bátor, amely mindent megbír.
Sokszor hallott szavak ezek, mint a tavasz unalma; és mégis, tavasz nélkül érdektelen volna az esztendő.
Az a virágos patak, amely a zsendülő életen átfut, mint egy remegő álom; az a hajnali virág módjára nyílogató életöröm, amely az iskolába szorított leányok és fiúk vérében árad: az a szerelemáhítás, amely oly természettől kapott ajándéka az ifjúságnak, mint töretlen szeme és üde lábszára; a csóknak gyönyörű vágya, az életnek az életkortól megjelölt megkezdése: – korunkban mindenféle társadalmi szokásokkal és törvényekkel van visszafojtva, mint a palackba a szellem.
Miért nem szabad akkor kezdeni a szerelmet, amikor a természet erre jelt ad? A hold és a tenger elég észrevehető formában közlik a női ágon lévőkkel, hogy immár kiléptek a tudatlan gyermekkorból. A fiúk is megizmosodnak, mint megannyi fiatal bikák, férfiak lesznek, akiknek szabad meghalni a hazáért, de a szerelmet törvényes formájában még nem ismerhetik.
Talán éppen azért jutott eszembe ez a regény, mert korunkban, 1917-ben,299 oly eltünedezőben van a fiú nemen levő ifjúság, hogy ijedten kell felkiáltani: mi történik majd a bánatos csillagon született nőnemű ifjúsággal?
Ha itt-ott búsítók is a következő lapok, nem szabad sohasem elfelejteni, hogy azért íródtak, hogy setétségen, jégen, havon át tisztábban ébredjen fel a szent és igaz szerelem, amelyet a természet adott az emberekbe.
K. Gy.300

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages