A magyar előfizető
A magyar előfizető
Az újságok mindennap farkast kiáltanak. Holnap vagy holnapután nem lesz papiros… Előfizető, ez a szép rendes, kedves ember, hiába várja a postát. A szemüveg céltalanul vonul fel a homlokra, miután tennivalója nincs. A kéz, amely simogatva, gondos hajtogatásra készen várja a nyomdaszagú papirost, szórakozottan dobol az asztalon. És a gondolat borongva száll a messziségbe a tanyákról ki, vidéki városokból, a nagy Magyarországból: vajon mi történt a világban, a szomszédban, Pesten, Berlinben és Breszt-Litovszkban? Nincs aki feleljen rá, a hű barát, a mindennapi vigasztaló, mulattató és okosító: az újság bajba jutott, megrekedt, mint a hófúvásban a postaszán.
Nincs kedvesebb ember, mint a magyar olvasó. Nemhiába nevezték őt nyájasnak a múlt században, mikor még testhezálló nadrágban és zrínyiben járt, galambdúc volt a házikóján és hosszú szárú pipa a szájában, elandalgott az egyveleg hírein, összeráncolt homlokkal olvasta a követek beszédét, negyven esztendeig volt hű prenumeránsa az Egyetértés-nek, és a fiú folytatta az apja előfizetését és politikáját, a magyar olvasó mindig híven kitart az újságja mellett, amíg valami hazugságon vagy köpenyegfordításon rajtacsípi. Régi nagy újságok, amelyek szinte nemzedékeket szolgáltak ki postával, új ideállal és szórakoztató olvasmánnyal; amelyek oly sajátságai lettek az előfizetőknek, mint a kabátjuk: szinte egyszerre haltak meg, amidőn hűtlenek lettek az eszméhez, a programhoz. Mert az előfizető csak látszólag olyan jámbor nyárspolgár, mint amilyennek látszik. Csöndes házikójában nemcsak az időjárásra figyel magyar szokás szerint, hanem vizsga szemmel őrködik újságja hitvallásán, amelyet magáénak fogadott. Sok újság volt a múltban, amely megpróbálta a színváltoztatást Magyarországon. Érdekek, kormányok, befolyások fordították a köpenyeget. Ámde valamennyi megjárta. Ha a politikusaitól nem48 is várt mindig hűséget a magyar ember, az újságjától feltétlen megkövetelte a körömszakadásig való kitartást, mert arra előfizetett.
A szerkesztők és kiadók mindig újításokon, haladásokon törik a fejüket, mint az elvarázsoltak, akiknek egynapi nyugalmuk sincs, míg a telegráfdrótok búgásában, friss tollak percegésében, a pattanásig feszült idegességben nyugodalmasan, csöndesen üldögél az olvasó. Vetélykedő hírlapírók harcában, a modern sajtó versengésében, a telefontáncban, gyorsvonatos mozdonyok módjára dolgozó gépek zajgásában, rikkancs-üvöltésben és újságszállító automobilok tülkölésében: az olvasó flegmatikusan várja a mindennap biztosan megérkező újságot, mint akárcsak apáink a régi Egyetértés-t. Felnyitja, elolvassa, elgondolkozik, búsan biccent a háborúnak, érdeklődve keresi a békét, megkóstolja a híreket, nyugodtabb órára félreteszi kedves írója munkáját, megnézi az illusztrációt – aztán tovább folytatja a maga megszabott életét. Az újság nem mondja, hogy összedőlt a világ. Minden a maga helyén van. Az élet mehet tovább a megszokott mederben.
De ha egyszer elmaradna az újság!…
Higgyék el, hogy nem volna többé senkinek nyugalma Magyarországon.
(1920)49
