A tőzsde hölgyéhez
A tőzsde hölgyéhez
Láttam önt kétfogatú kocsijáról leszállani a Szabadság téren, és nem vigyázott, hogy dereka kiegyenesedjen, lábai egymás után érjék a kocsi hágcsóját, miközben a szoknyának művészi ráncosodása legyen, pedig a mozigép előtt egyébre se vigyáz: leugrott a két talpával, mint egy hordár, a bakon ülő kocsis hiába várta a borravalóul adott bájmosolyt, ön elsietett a tőzsde felé, a téren hullámzó tömegben csakhamar elvegyült vadgalambszínű toalettje. És kis, rózsaszínű füle, amelybe a múlt században bókokat suttogtak, vagy amelyhez még régebben verset írtak: kihegyesedett, mint a rókáé, amint az árfolyamokról hallott. Remegő ajakkal, sírós szemmel, orrával szipákolva ment előre a tömegben a bolt ablakáig, ahol fekete táblán fehér krétával jegyzik az örömöt és a bánatot, a tőzsdei kurzusokat. Vajon mit írhatnék az ön emlékkönyvébe, ha még divatban volna az emlékkönyv?
Láttam önt rózsaszínű, rövid szoknyácskában állni a tőzsde lépcsőjén, ifjú volt, mint egy tizenöt esztendős leányka, fehér harisnyáin a tegnapi bérmálás áhítata sugárzott, kalapkája mellett nefelejcsek, és a görbe lábú, fogatlan, vén tőzsdehordárral tárgyalt, hogy X.-et vagy Y.-t szólítsa ki a teremből. Ez az öreg hordár más időkben bizonyosan alamuszi mosollyal vette volna parancsát, most komor volt, mint egy hivatalnok, hiszen ő is tudja, hogy e lépcsőkön nem szerelemről, de üzletről van szó.
Láttam önt öregebb barátnőjével (aki valahonnan mindig előkerül az élet válságos pillanatában) a téren álldogálni és oly megtörve, elgyengülten, az összeroskadáshoz közel támaszkodni barátnője karjára, amint az elmúlt években a szerelemben elhagyott vagy reménytelen hölgyeket ábrázoltuk a templom mellé, amelyben a lovag esküvőjét tartotta. Ruházata nem volt egészen rendben, mert például kimaradtak félcipőcskéjéból azok a bőrfülecskék, amelyeknél fogva az86 antilopsarut a lábra vonni szokták; ezek az el nem dugott cipőfülek megmozdultak minden lépésnél, és senki se volt, aki figyelmeztette volna a toaletthibára, harisnyáján kis lyukat fedeztem fel, amelyet elfelejtett reggel bestoppolni; arcán sem látszott a reggeli fürdő, szürke volt az álomtalan éjtől, és hiányzott jó illata hajának, amely a gondos fésülködés után észlelhető, ön korán kelt, ide sietett, hogy egy cvikkeres, gyomorbeteg kedélyű, megvető arckifejezésű ifjútól (aki a tőzsde belsejéből jött) unott szavakat halljon, amilyen unalommal az ápolók a nyűgös beteggel beszélnek. Vajon miről beszélt a rosszképű siheder? Papirosokról, amelyeket ön vett vagy eladott, öregebb barátnője a rossz hírek hallatára kelletlenül maradt társaságában. Nemsokára elhagyja önt.
Láttam furcsa öregasszony alakjában, mintha Budáról, valamely régi városrészből vagy ódon divatlapból jött volna, tarkabarkán, madárijesztő kalapban, viklerben és szoknyában, amelyen olyan fodrozatok vannak, mint Erzsébet királyné ruháján, amelyet menyecske korában viselt. És ön már olyan öreg arcú, hogy szoknya nélkül akár férfiszámba is mehetett volna. Vajon kit keresett a nyüzsgő tömegben, szép, melankolikus délelőttön is, ahelyett hogy koszorút vinne a major sírhalmára a régi katonai temetőbe? Vajon mely szél fújta ide a kávéillatú, fehér macskás házikóból, ahol gyászflórral bevont férfiarcképek között legfeljebb az elmúlt éjszaka álmairól szokott csevegni látogatóival? Régi szerelmes levelektől és ócska színlapoktól duzzadt tán az a kapott bőrtáska a kezében, amelyekkel tán öreg színésznő módjára a könyvkiadóhoz siet? – Szinte fájt hallanom, hogy ön nem az őrnagyot kereste itt, hanem Leót, az ügynököt, és táskája lengyel bankótól duzzadt, amelyet nem Worynyeczky herceg, a szabadsághős hozott át a határon, hanem tegnap vásárolt spekulációra Leótól.
Láttam önt még sok másféle öltözetben és kalapban a pesti tőzsde környékén. Jött a Józsefvárosból, de bizonyosan nem hallgatott előbb misét a jezsuitáknál; jött a Belvárosból, ahol az első kisasszonyra bízta ez időre jól menő kalaposüzletét; jött a táncpalotából, ahol lábszárai ügyességével keresi esténkint kenyerét; jött faluról, kendőben, zacskóban őrzött bankóval, miután a vásárcsarnokban korán reggel eladta batyuja tartalmát. Jött, és tőzsdeügynököt keresett. Akármilyen alakban láttam önt azóta Pesten, többé nem tudom elhinni, hogy más férfiak érdekelnék önt a tőzsde fürge ügynökein kívül. A tőzsdeügynök87 a mai élet diadalmas Don Juanja; a régi pesti szerelmek táncos színészei, a még régebbi élet bozontos, félvad poétái, a mindenkori délceg katonák és fodrászfejű gavallérok mind megbuktak a borotvált arcú, ifjú tőzsdeügynök mellett. Ő a mostani hölgyvilág csillaga.
(1921)88
