A menyasszonyi csokor
A menyasszonyi csokor
Az élet álma és az élet emléke ő. Reszketett, amikor a szűzi holdsugár rakosgatta össze a hajadonok párnáin, és jobban melegített a téli tűznél is az öregasszonyok mesemondásaiban. Beszagosította az utcát, amikor a hintó ölében végiggurult, mosolyra nyitotta a komor házak kapuit, amelyek megteltek ágaskodó kíváncsiakkal, felnyitotta a bánatos ablakokat, amelyek mindig vártak valakit nagy sóhajtozással, elállította a hektikás varrónő szorgalmas varrógépének pergését, kihegyesítette azoknak ujjait, akik eddig nem ismerték az irigységet, megállította a kést a nyulat nyúzó vadkereskedő kezében, elkelette a kenyeret, amelynek ez máskor sohasem volt szokása, álmokat hintett szét a legódonabb templomok környékén, ahol az emberek már nem várnak mást, mint a temetésükre hívó harang megkondulását, könnyet buggyantott fel a társtalan szívekből, amelyek örök lemondást nagy elhatározással fogadtak, megállította futamodásában a vasvillaesőtől sem félő ágenset, régen látott színeket mutogatott a vakoknak, a pipacsutorát a meghökkent agglegények torkára taszította, félrecsapatta a kalapot az egyházfi komoly fején és a kémény tetején, amely a koporsókészítő házából nyúlott ki, megállította pénzszámolásában a tőzsért és a csirkéskofát, felugratta kanapéjáról a jól emésztő kövér embert, bámészkodásra gerjesztette a vándorlegényeket, akik előtt még nagy út állt, megpödörte azokat az öreg bajuszokat, amelyek már csak a fehér lepedő alatt lesznek ismét kipödörve, költeményt ragasztott a házak falára, ahová az árvetési hirdetményeket szokták akasztani, elfeledtette a betegekkel orvosságukat bevenni, a rabok lábán nehezebbé tette a bilincset és sötétebbé a kerteket, ahol az árnyékok és emlékezések húzták meg magukat napközben… A menyasszonyi csokor, amikor az utcán járt, hódítóbb volt a diadalmas hadvezérnél. A menyasszonyi csokor, mikor elhervadt, felejthetetlenebb volt az első csóknál. A menyasszonyi csokor mindig állhatatosan179 összekulcsoltatta azokat a kezeket, amelyek őt megfogták, imát mondatott a szívtulajdonossal akkor is, ha az csak kapzsiság varázsigéit tudta volna odáig.
Azt mondja a virágárusné, hogy kiment a divatból a menyasszonyi csokor. Az emberek azt felelik, hogy nem szükséges ő, amikor lakodalomra is alig telik. A szép, cilinderes, frakkos emberek, a fehér fátyolos nők, a csodálatos virágcsokrok, amelyek a templomok környékén oly megszokott, de soha meg nem unt látványosságok voltak: manapság mind ritkább tünemények. Nem azért, mintha a szerelem és az esküvő kiment volna a szokásból, hanem azért, mert a kénytelen takarékosság, amely reszkető ujjait széttárja mindenütt, ahol magyarok álmatlan fejpárnái nyugosznak, a takarékosság elsősorban a menyasszonyi csokor feleslegességét mondta ki. Maholnap megérjük, hogy már sokméteres uszályt sem varrnak a menyasszonyok ruháira.
*
Pedig a virágházakban most is hintáznak ágaikon azok a fehér rózsák, mirtuszok, amelyek a boldog esküvőhöz szükségesek voltak. Nem igaz, hogy az emberek másként gondolkoznak, mint hajdanában, a nők szentimentalizmusa tán könnyesebb szemű, mint valaha, a szívek érzékenysége tán gyöngédebb, mert hisz az általános szegénységben sokkal lágyabbak a szívek, minden kis tűszúrás középbe talál. Ne mondják, hogy az emberek megokosodtak, és félreraktak sok ceremóniás dolgot, amellyel azelőtt életüket feldíszítették. A kopott kabát alatt dobogó szív éppen az általános nyomorúságban szeretné olykor a régi erkölcsök szertartásaival feledtetni a jelent. Mikor már a halál is mezítláb jár, akkor van legnagyobb keletje az új cipőnek; mikor már suttyomban, háromsoros újsághírben és munkaruhában tesznek egymásnak a jegyző előtt örök fogadalmat a jegyesek: akkor áhítják a szívek leginkább a régi esküvői pompát, a pazarló szertartást és a drága virágokat. Menj, te csúf garasoskodás, amely éppen azokat az ormokat tördesi le az emberek életéből, amely ormokra messziről és csodálkozva tekintünk vissza. Csak hallgassátok a régebbi asszonyokat, mennyi mindent tudnak elmesélni az esküvőjükről, a lakodalmi ebédeikről, a ruhájukról, a csokrukról! Dehogyis egyforma minden esküvő! Minden öltés, gomb, virágszál más és más a különböző esküvőkön. Aminthogy más minden szerelem a földön.
(1923) 180
