Álmatlan emberek városa
Álmatlan emberek városa
No, volna most mit hallgatni a Sánta Ördög szájából a salamancai egyetem diákjainak, akármelyik templomtetőre repülne vele az ördög Pesten vagy Budán.
Augusztus van, az ablakok többnyire nyitva vannak éjszaka a házakon, még azok is, amelyek a lakók nyaralása miatt darab időre behunyták szemüket, hogy ne lássák ezt az elszomorodott képű, utálatossá lett várost. A lakók megjöttek mindenfelől, ahol darab ideig felejteni jártak. Elkövetkezett a rettenetes nap, a házbérfizetés napja, és most már elmúlott minden reménységünk, hogy kegyelmet kapjunk. Álmatlan emberek töltik az éjszakát reménytelenség, bizonytalanság közepette.
A családfő nem mer gyermekei arcába tekinteni, ki tudja, nem teszi-e őket hajléktalanokká rövid időn belül. A családanyák, akik máskor bizonyos isteni küldetésüknél fogva eloszlatták a homlokokról a legmélyebben bevésődött ráncokat is, most tehetetlenül hallgatják élettársuk virrasztó forgolódását vagy bánatosan kopogó lépteit. Soha ilyen hosszúak nem voltak az éjszakák, soha ily mázsányi terhességűek a máskor vidám, hamarosan megnyugvó pesti szívek.
A legelszántabb humorista se tud megszólalni ezekben a napokban, az utolsó vicces ember Pesten elrejtőzött, nehogy kölcsönkérjen tőle valaki.
Ebben a sokat szidott és az utóbbi években fenyíték alatt lévő városban nem kell többé az éjszakai rendet fenntartani sem verekedők, sem megvertek között. Az egerek rágicsálnak a vendéglők sarkaiban, a kávéházakban legfeljebb azok üldögélnek, akik trenírozzák magukat a hontalansághoz, a cigány a maga mulattatására vonja dalait, soha ilyen szívből való unalom a szórakozóhelyeken, aranyért se lehet látni nevető embert, az éjszaka hölgyei egy nap alatt megcsúfultak, kiöregedtek, a pincérek legyeket fogdosnak, óraszámra nem207 jön senki a konflisstandra, nem kurjongat a felöntött vidéki a Kerepesi úton, az őrszem elmerengve gondolkozhatik ama elmúlt régi szép időkön, amikor kettesével, hármasával cipelhette a kapitányságra a záróra túlhágóit…
Az idegen bámulva néz körül ebben a hírhedt városban, amelyet felháborodott szemforgatással emlegettek valaha az erkölcsös Európában. Hát hová lett innen ama utcákon hentergő erkölcstelenség, a selyemszoknya uszályával úszó bűn, az elvetemedett nőszemélyek hancúrozása, a fiatalemberekre leselkedő édes veszedelem, a hóbortos öregembereket fosztogató csábítás?
Hol törik le a tánc őrületében a cipősarkukat a könnyelmű nőszemélyek? Hol szórják el mostanában azokat a bankókat, amelyek eredeténél csak tulajdonosuk gyanúsabb?
Hol van az a vásár, amelyet a sztregovai földesúr „londoni”-nak nevezett, de amelyet alapjában véve minden éjszaka Pesten tartottak meg az égő lámpák leányai? Hol vannak azok a kocsmáról kocsmára járó társaságok, amelyek közeledésére ijedten dugta ki hálósapkáját a nyárspolgár az ablakon? Hol vannak a javíthatatlan zenekedvelők, akik az éj késő óráiban zenészeket cipeltek mindenféle ablakok alá, és mindaddig pengették a gitárt, ugratták a nagybőgőt, fújták Dankó Pista vagy Ányos Laci költészetét, amíg odabent fellobbant ama megváltó gyufaszál? Az álomtalan emberek városának nincsenek dalai…
Pest csöndes éjszaka, akár a vidéki kisvárosok, azzal a különbséggel, hogy lidércnyomással küszködik az is, aki valamely furfangos úton-módon elaludni tudott, midőn az óramutató a mindennapi álom országútjának a sorompójához érkezett…
(1924)208
