Jenei bácsi ötforintosai
Jenei bácsi ötforintosai
Levél a szerkesztőhöz
Levél a szerkesztőhöz
Azon veszem magam észre, hogy kezdek amolyan régi jó táblabíró formájú magyar ember lenni, aki mindenre csak egy kézlegyintéssel válaszol, ami a jelen időben történik:
– Ez is valami? A múlt időben történtek az igazi dolgok! Ilyenformán a frankhamisítás izgalmai közepette is egy régi, ikszlábú, penészes szakállú, görbedt vállú, kis nyíregyházi fotográfus jut az eszembe, akinek az volt a híre, hogy ért az ötforintos bankók előállításához. Sőt, ha kedve szottyan hozzá: csinál is néhány darabot belőlük. Jenei bácsinak hívták, „fényirodája” volt a Nagykállói utcában, titokzatos, zöld függönyökkel voltak az ablakai beborítva, madárka kiröpülését ígérte a masinája elé állított gyermekeknek, vőlegényt ígért a drágalátos hajadonoknak, kemény bajszú férjet a vérmes özvegyasszonyságoknak, és minden esztendőben becsukták darab időre, amikor a parasztok a debreceni vásárban hamis bankót kaptak az ökreikért. Ilyenkor a kakastollas legények mentek Jenei bácsiért:
– Gyerünk csak, öreg. Megint hamis bankó jár a környéken.
*
Jenei bácsi gyermekkoromból való fotográfiáját ma is őrzöm – de „emlékemben élnek” még más régi uraságok is, akik a hamis bankóval atyafiságban voltak. Mert nem volt az olyan nagy dolog a régi szép Magyarországon. Azt lehetne mondani, hogy minden vidéknek megvolt a maga bankóhamisítója – többnyire a nagyra becsült fényképészek karából –, akik, miután Vácott vagy Illaván kiülték a maguk porcióját: megfelelő tekintélynek örvendeztek szülőhazájukban. Őket látogatták meg sötét estén kalapjukat arcukba húzott parasztuzsorások, akik szerettek volna kezdeni valamit a ládafiában összegyűlt jó bankóikkal. A keresztúri csárdás a pénzes kupecet azért falazta be a kéménybe, hogy majd bugyellárisa tartalmával szövetkezik312 a környékbeli bankóhamisítóval. Tudtak nádtetős, verébhangos szárazmalmokról, magános szélmalmokról, elhagyatott pusztai házakról, ahol egy-egy bankóprésnek kell rejtőzni. Hidd el, kedves Szerkesztő Úr, a régi szép Magyarországon nem volt nagyobb dolog a bankóhamisítás, mint a szűzdohány csempészése. Miért? Mert a magunkét hamisítottuk, és a közhiedelem szerint: legföljebb a mindenkori fináncminiszternek okoztunk vele kárt. Üsse kő Wekerlét! Marad még neki elég jó bankója.
*
Hát még azok a nevezetesebb úriemberek, akik rajzolói tehetségüknél fogva csak úgy úri stikliból pontosan lerajzolták a tíz- vagy ötvenforintosokat! Például Benedek Aladár (Náray Iván), az érdemtelenül elfelejtett jeles magyar poéta, aki baráti fogadás alapján olyan híven lerajzolt egy ötforintosat, hogy a legközelebbi boltban gondolkodás nélkül fölváltották. Thaisz úr, az akkori főkapitány azonban nem méltányolta Aladárunk úri passzióját, és a budai Fortuna-börtönbe csukatta. A poéta azonban itt is föltalálta magát. A börtönből verset írt a szép lelkű Erzsébet királynénak, amire a kegyelmes szív megenyhült: kegyelmet eszközölt ki felséges uránál a passzionátus úriember részére. B. A. emelt fővel hagyta el a Fortunát; azt hiszem, későbben sem hányták szemére ifjúkori csínytevését.
*
Hát ez mind a múlt időben történt. Egy dúsgazdag, a három B-vel (borral, búzával, békességgel) megáldott országban nem sokat számított, ha Jenei bácsi, a mihaszna fotográfus, nagy titokban lefényképezett néhány ötforintosat. Azért voltak Debrecenben meg Miskolcon a nagyvásárok, hogy a csizmadiák, gubások, kalaposok egy-két hamis bankót is kapjanak a sok jó között. És eszeveszett lett volna az a paraszt, aki elindult volna a tinója után, amelynek ára fejében hamis bankót nyomtak a kezébe. Hol volt már akkor a tinó? Túl a Tiszán, túl a Dunán. Hát, mondom, szelíd kisjáték volt a régi bankóhamisítás. Nem is kellett hozzá nagyon elkeseredni, nem kellett egy egész országot fölborítani, nem kellett kegyetlen és tréfára nem hajlamos idegen nemzeteket megharagítani. A vásáros, a boltos, a csárdás előre számolt azzal, hogy a bevételben hamis pénzt is talál. Faluvégi cigány,313 útszéli kovács, városi fényképész mit csinálhatott volna unalmában, ha nem pénzt? De mértékletesek voltunk a pénzcsinálásban is, mint általában minden dolgunkban. Nem bomladíroztunk elérhetetlen álmokért.
(1926)314
