Öreg lumpok, ifjú lumpok
Öreg lumpok, ifjú lumpok
Levél a szerkesztőhöz
Levél a szerkesztőhöz
Mi mulatságosabb: a francia pezsgő vagy a kokain? – kérded, mélyen tisztelt Szerkesztő Barátom.
A válasz csak egyféle lehet még 1929-ben is. A francia pezsgőt nem győzhette le bús olcsójánosi korunkban sem a kémia, habár a patikákban olcsóbban mérik a kábítószereket, mint a báli éjszakákon.
Lehetséges, amint ez már bebizonyosodott: hogy a legnapsugarasabb dombok borától is megcsömörlött a fogyasztó, de viszont arra mérget lehet venni, hogy büntetlenül nem lehet sokáig elmulatozni azokban a csárdákban, ahol a kémikusok mérik a maguk mámorító, búfelejtő portékáikat. Könnyű dolga van a múlt időnek a jelen szenvedélyeinek megalázásában ezen a ponton. Azért talán ne is időzzünk e helyen tovább, mert hiszen az apák bűneire, a sámpányezésekre, a boros lumpolásokra, de még tán a reggeli pálinkázásokra is hitelesítő pecsétet nyomott a történelem. Voltak a magyar életnek hősei, akik hetvenesztendős korukig is sikeresen állottak a sarat a farsangokban, a bálokban, a majálisokban, a névnapokban, a másnapos „durchmarsokban”, még csak a kedélyük sem fanyarodott el. De az új kornak még nincsenek „öreglumpjai”, akik kokainos, morfiumos, patikai borok élvezkedése mellett elkorhelykedtek volna a jubileumukig.
Nem, mélyen tisztelt Szerkesztő Barátom: a legmodernebb regényírók sem tudnak az ópiumszívások, a hasisevők, a kokainszipákolók hőstetteiről, fetrengőbb nyomorultjai ők mámoruknak, mint a pálinkás csavargó, aki előbb-utóbb belefagyott az árokba.
Azt mondják, hogy korunkban többé nincs idejük a mámort keresőknek a hosszadalmas lumpolásra, mert az életnek sokkal több a teendője, mintsem bálokban, kocsmákban, vidám társaságokban lehetne lopni a napot, éjszakát. A mámornak oly gyorsan kell jönnie, mint a röpülőgépnek. Az önfeledkezésnek hirtelenebben kell bekövetkezni430 a villámütésnél. Gyorsabb az élet tempója az Orient-expressznél is, amelyen Szabadkától Budapestig el lehetett fogyasztani néhány üveg pezsgőt, pláne ha cigánybanda is volt az étkezőkocsiban. Ma egy rozzant, pomádészagú, ócska kanapén vagy egy léghuzamos padlásföljáróban heverve meg lehet szerezni az észbontó mámort, amely után a régebbi évjáratúaknak néha napokig kellett bolyongani Budáról Pestre; Falstaff módjára: a mellényzsebbe rejtett cédulákról kellett megnézni a tehetséges kocsmárosnék adresszeit, ahol bármikor ablakot zörgethettek; tudni kellett a „zárórákat”, a cigányzenészek lebujait, a jókedvű dámák kvártélyait, a herbergeket, a lumpok örök patrónusainak, a soha nem alvó csárdásoknak szokásait… Ma, amint mondják, elegendő néhány szippantás a fehér porocskából, amely után csaknem ugyanarra az állomásra érkezhetik az ember, ahol megszabadulhat hétköznapi gondolataitól. A kémia vívmánya, mondják, mint akár a világháborúban, amikor a mérges gázokat feltalálták, mint ahogy a kézzel hajtott verkli helyett a zongoragépet is kitalálták egykoron.
Az új Dante új fejezetet írhatna a pokol vendégeiről, akik pohár nélkül érkeznek meg őket megillető helyükre.
*
De egyébként is gondolkozóba kell esni, hogy vajon meddig húzatjuk a rádióval kedvenc nótáinkat, meddig fejlődik a lumpolás technikája, meddig mulattatnak „Hoffmann meséi”-nek e modern fölvonásai? Az emberi szervezet egy lépéssel se fejlődött tovább Ádámnál és Évánál, ellenben az életrövidítő kunsztokra már fejcsóválva néznek bölcs orvosaink is. Maholnap történelmi zamata lesz annak a kézikönyvnek, amelyben a régi lumpolások lefolyásait, kedveit, kirándulásait, kocsmacserélgetéseit, hangulatvadászait, mondókáit, szertartásait, szabályszerűségeit, mámorosságait, csalódásait, katzenjammereit leírná valaki az utánunk következő, idegenszerű nemzedékeknek. Ha Isten éltet, valaha megírom ezt a lumpkönyvet, mert régen megalapozott hírnevemen szerzetesi életemmel se változtathatok. Igen, mélyen tisztelt Szerkesztő Barátom, meg kell tanítani az új nemzedéket a rosszra, hogy a még rosszabbtól megóvjuk őket. Könyvet kell írni a lumpoknak, mint szakácskönyvet a nőknek, hogy el ne rontsák végleg az életüket. Itt a farsang, és egy bolond báró kokaint szagol.
(1929)431
