Pórfi
Pórfi,
vagy aki köszöntgetni tanította Budapestet
vagy aki köszöntgetni tanította Budapestet
A Váci utcai kalapost is utolérte a pesti kereskedők elkerülhetetlen végzete, kényszeregyezségbe „ment”, vagy hogyan is nevezzük ezt a mostani kereskedőbetegséget, amelyet a Pórfi cég alapítási idejében, a régi Pesten még csak röviden „kridának” neveztek.
Aki majd Budapest divattörténetét, a Váci utca gavallérvilágát mint valami hőskölteményt veszi lantjára, Pórfi kalapjait nem hagyhatja néhány strófányi emlék nélkül. Ő kalapjaival köszöntgetni tanította meg a pesti gavallérokat, mintha csak az úri modort, az eleganciát, a gavallértempót árulta volna a „Velszi Herceghez” címlett boltjában a kalapjaival együtt.
Pórfi-kalappal passzió volt köszönni a Váci utcában.
Mintha csak a kezéhez idomult volna minden kalap, hogy az kellő formában megemeltessék derékszögben a korzó számos kegyelmes urai előtt és félkörben a jó ismerősök, barátok, cimborák előtt, amikor a köszönéshez még szokás volt azt is mondani: Szervusz, Psezina! – De igazában a hölgyek előtt köszöntek a Pórfi-kalapok, mert hiszen bármilyen kitűnő férfiak sétáltak a Váci utcában, elsősorban a hölgyek utcája volt mindig a Váci utca. Dámák élték itt változatos élményeiket a Váci utcai forgatagban: találkozhattak azokkal, akikkel szalonjaikban nem találkoznak; beszélgethettek olyan dolgokról, amelyekről az utca vidám, mindig egy kicsit átmeneti, futó, röpke kalandos életmódjában a legelőkelőbb asszonyságok is cseveghettek; fogadhatták tisztelőik hódolatos vagy pajkos megjegyzéseit; beszélgethettek a város legelevenebb pletykáiról… S mindezekhez élvezhették azokat a köszöntéseket, amelyekkel csak a Váci utcában szolgálnak az urak a korzó hölgyeinek.455
A Váci utcai köszönés (a kalapos cég virágzása idejében) különbözött minden más városrészben szokásos köszönéstől.
Lehet, hogy némelyeknek Tiller Mór, a vörös szakállú konzul- és egyenruha-kereskedő köszönése tetszett a régi Pesten, amidőn ez a tekintélyes, öblös úriember kalapja lengetésével köszönt az egész Andrássy útnak, amikor a Foncičre palota sarkán befordult a Sugár útra. Tiller Mór az Andrássy útnak köszönt… Bartók Lajos, a kecskeképű költő hajdanán minden utcában minden szemrevaló hölgynek köszönt, amiért sok félreértésre adott alkalmat. És voltak már híres köszönők is a városban, akik kalapjuk kitartó megemelgetésével vitték is valamire Budapesten.
De a Váci utcában úgy köszöntek a hölgyeknek a Pórfi kalapjaival, hogy e köszönéseket valóban el lehetett volna tenni emlékbe.
Volt köszönés, amely a hölgy új cipőjének szólott; volt, amely sikerült új kalapjának… A virágocskának, amelyet ruháján viselt, és a szívének, amely odabent a monogram alatt pihegett… A köszönéssel annyi nyelven lehetett beszélni, ahány nyelvet Mezzofanti értett. Érzelmet, vágyat, álmot, hűséget és örökké tartó szerelmet kifejezhetett egy kalapköszönés, de mégis: a régi kalapos cég kalapjai leginkább a „Hölgytiszteletre” voltak alkalmasak, amely „Hölgytisztelet” a tizenkilencedik században övezte a nőket, amikor még a feminista mozgalomról legföljebb Csokonai Dorottyájából tudott a világ. A nők nem akartak mások lenni, mint szeretett és tisztelt lények. Es a férfiak, bár nem viselik vala többé a romantikus francia lovagkor tollas fejfödőit, a Velszi herceg kalapjaival éppen úgy tudnak köszönni a nőknek, mint D’Artagnan. Mint a magyarok közül Andrássy Gyula (az idősebb, aki a Váci utcában járt iskolába, mielőtt külügyminisztere lett volna Ferenc Józsefnek).
Ma már csak ritkábban láthatók azok a régimódi köszönések, amelyek Pórfi kalapjainak virágkorában meghódították a női szíveket. Egy köszönésre az egész életet föl lehetett tenni.
Különösen az a köszönés ment ki a divatból, mely a bécsi-spanyol etikettel dívott darab ideig a Váci utcán, és „Hölgytisztelet” néven a kalapvásárlás alkalmával tanította erre az urakat egy udvarmester külsejű öreg kalapossegéd. Engem még külön tanított a puhakalappal, a keménykalappal és a cilinderrel való extra köszönésekre.
– Tízlépésnyiről kell kezdeni a „Hölgytisztelet”-et. Tízlépésnyiről kell a szemet a hölgyre függeszteni, és lehetőleg úgy megállni a Váci456 utca gyalogjárójának a szélén, hogy a hölgy, ha kedve tartja, elmehessen megszólítás nélkül mellettünk. Ezen idő alatt összetett lábszárral, egymáshoz illesztett sarokkal, fél derékhajlással és földre szegezett tekintettel kell a kalapot jobb kezünkben tartani, a derékig eresztve… De a kalapot nem szabad megpörgetni tartás közben, még kétes hírű táncosnők előtt sem.
Vajon él még az öreg ceremóniamester, aki kalapvásárlás közben így egész életre való útravalóval látja el a vevőit? Nem valószínű. Az emberek ma nem nagy súlyt helyeznek a köszöntgetésre. Ezért is ment „kridába” a kalapos.
(1931)457
