3. A PESTI KÜLDÖTTSÉG ELINDUL

Teljes szövegű keresés

3. A PESTI KÜLDÖTTSÉG ELINDUL
Vasárnap reggel hét órakor született Erzsébet, a bécsi és pesti újságok már régen megjelentek születése órájában, de mire valók lettek volna a monarchia hivatalos szerkesztői, ha még ilyenkor sincsenek kéznél? Úgy az osztrák, mint a magyar (Budapesti Közlöny) hivatalos lap különkiadásokkal árasztotta el a két főváros utcáit. Az újságokra egyaránt szükség van a forradalmak, valamint a fejedelmek megszületésénél.
Az öreg szerkesztők ki is tettek magukért az ékes szavakkal, amelyekkel a trónörökös pár első gyermekét a publikumnak bejelentették. Az ünnepélyes szavak a királyság eme korszakában még aranykorukat élték.
„Őszinte érzelmekkel vesz részt a nemzet az ünnepelt felséges pár életének újabb boldogságában; osztozik az ország az ő lelkesedve szeretett királya és királynéja azon hálaadásában, hogy Isten megengedte érniök életük teljében unokájuk születését. Adja Isten, hogy a fenséges újszülött számos évek során lehessen élvezetében azon kincsnek, amelyet a népek szeretetében anyai ágon is örökölt” – írja a bécsi kollégája után a hivatalos lap szerkesztője, és Tisza Kálmán felöltője zsebébe dugnak egy példányt az újságból, mielőtt a keresztelőre elindulna. Hátha akad valaki ott, Bécs-országban, akinek felolvashatja a magyar hivatalos lap véleményét?
Tisza Kálmánon kívül is gyülekeznek Bécsben a negyvenmilliós monarchia területéről mindazok az úriemberek, akiknek a jelentősebb állami eseményeknél hivatalból is részt kell venni. A vasúttársaságok összes szalonkocsijaikat forgalomba állítják: a birodalom hadtestparancsnokainak szolgálatára; még csak úgynevezett vegyesvonatot se láthatni Bécs felé haladtában, amelyhez egy-egy szalonkocsi ne volna csatolva. Három udvari különvonat áll gőz alatt a bécsi állomáson, amely a keresztelői vendégeket Laxenburgba szállítja. – Erzsébet-falváról jön az első szomorú hír, hogy az ottani ágyúzásnál egy mozsárágyú felborult, tartalmát a közönség közé vágta, és egy adótiszt arcán megsebesült, akit a pesti Rókus-kórházba kellett szállítani. (Meggyógyul, és feljebb emelkedik a ranglistán.)
Ráth Károly, a pesti polgármester és társai hódoló feliratokat is hoznak magukkal Budapestről.
Piros bársonyba van kötve, amelyet I. Ferenc Józsefnek, a nagyapává493 lett uralkodónak nyújtanak át; kék bársonyba a trónörökösé; a polgármester azonkívül beszédre is készül, amelyet valahol valamerre valakihez intézni akar az „emberi kor legvégső határáig” való jó kívánsággal, mint ahogy szokása volt. A feliratokat egy fővárosi tanító írta ékes rondírással, rövidesen igazgató lesz belőle, mint aki hozzájárult a boldogságos eseményekhez.
Sokan kísérték a vaspályához a messzi útra menő pesti polgármestert és társaságát. Éppen villamossági kiállítás is volt Bécsben ez idő tájt. A küldöttség tagjai ígérték, hogy a kiállítást is megtekintik. Talán még villamosvasutat is hoznak kirándulásukból?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem