A budai bakter

Teljes szövegű keresés

A budai bakter
Egyszer éjjel Budán sétálgattam, egy régi, szűk utcácskában.
Felülről – mert harmincnégy lépcső vezetett lefelé az utcában – kopogás hallatszott. Bizony nem volna csoda, ha ezen a helyen, a sírcsöndes éjben, kísértetek sétálgatnának. Werbőczi félvállú alakja hogy nem lapít el itt a házak mellett, annak az az oka, hogy sírját nagy kövei lenyomtatták. Őszi szélben Török Bálint sóhajtása jön haza a skutari temetőből, és a török világ fátyolos asszonyai, akik egykor a György téri kirakó vásárban az ármányos örmény tükröcskéit megvették, mind meghaltak volna?
Az utca végéről közeledett a kopogás. Csizmától eredt és alabárd nyelétől. Az éjjeliőr járt itt. Mint széles szárnyú denevér árnyéka, közeledett bő köpenyegében a keskeny utcában, hová méla és reszkető világosságot szórt az égi hajó. Miért, hogy nyár derekán is köpenyeget hordanak az éjjeli bárdosok? Tán azért, mert atyjuktól, nagyatyjuktól is így látták? Budán, a Gutenakt családban apáról fiúra szállt az éjjeliőri hivatal.
A levéltár írásai tudnak egy Gutenakt Tóbiásról, aki József császár idejében élt, és különös szerencséje volt abban, hogy a találkára menő férjes asszonyoknak alabárdjával belekapaszkodott a szoknyájába. Az asszony így el nem menekülhetett, és Gutenakt a tömlöcbe kísérte. Szegény, vén fiú egyszer a hites feleségével tette meg ezt a csúfságot.
Vajon járnak-e még éjente találkára a férjes asszonyok? Ó, hiába vagytok oly csendesek és némák, ti bezárt házak! A fatáblák mögött ma is olyan szívek dobognak, mint az öreg Gutenakt idejében.
Az alabárdos már mellém ért, és köszönt.
Öreg legény volt, lehajtott fejjel kullogott az utca közepén. Látszék azon, hogy itt sétál, a régimódi, becsületes emberek fajtájából való. Hisz nyugodtan alhatna őkelme valamelyik kapu árnyékában, senki sem háborgatná. De ő inkább az utca közepén megy, vigyáz az alvó házakra, alvó emberekre. Vajon mit gondol magában az ilyen öreg, magányos108 legény, ha régi utcákon, százesztendős köveken, világos nyári éjszaka tovaballag? Vannak-e titkai a csendességből? Hallotta-e az égből a csókok csattanását? Tudja-e, hogy ő maga szomorú, nevetséges és bús emléke a múltnak, s maholnap, ha csizmáját szegre akasztották, senki sem fog emlékezni rá? Vagy tán gyereke van otthon, vagy pajkos unokája, akit nappal a virrasztástól vörös szemeivel nézeget, megszid és szeret?
Utánamentem.
Az öreg lehajtott fővel botorkált, és a fanyelű bárdot, mint valami igen nehéz terhet, cipelte a vállán.
Ment, mendegélt, alszik-e menés közben, vagy gondolkozik? Jó az Isten, hogy megengedi, hogy az ilyen öregembernek is legyenek vágyai, reményei és boldogságai!
Az alabárdos elöl ment, én utána. Csudálatos sikátorokon, keskeny utcákon mentünk keresztül. Senkivel se találkoztunk, senkit se láttunk. Mintha meghaltak volna itt az emberek, és a hold egy halott városra világítana a magasból.
Ahogy figyeltem az öreget, egyszerre úgy vettem észre, hogy nem is olyan lassú, cammogó a lépése, inkább friss és fiatalos. No lám! Nem is olyan öreg! És olyan különösen ment most már, hogy ha alabárdos nem lett volna, azt kellett volna hinnem, hogy asszony. Egy furcsa és hegyes tetejű ház előtt hirtelen megállott az éjjeliőr. A házon világos ablak volt. Az éjjeliőr a világos ablakra nézett, majd hirtelen a ház kapujához lépett, és benyomta az ajtót. Eltűnt, mintha csak jelenés lett volna.
Sokáig álltam mozdulatlan. Vajon hová ment az öreg? Mit jelent ez a kivilágított ablak az éjszakában? Titokzatos, mély csönd borult a házra.
Továbbmentem, és mindenfélékre gondoltam. Regényekre, elfelejtett történetekre. Egyszerre egy térre értem, és láttam, hogy a hegyek felett gyengén pirosodik az ég alján. Hajnalodott.
Hazafelé indultam.
Egy utcasarkon az öreg éjjeliőrbe botlottam. Bizony majd felborítottuk egymást, siettünk mind a ketten. Ekkor az arcába pillantottam. Az éjjeliőr felsikoltott, mint egy nő, és két tenyerével elfödte arcát, futni kezdett. Köpenyegét felkapta futás közben, mint a szoknyát. Utánanéztem109 egy percig, és azt gondoltam, hogy az öreg Gutenakt milyen jó fogást csinálhatott volna most.
A régi falak között ugyanolyan szívek dobognak, mint száz esztendőkkel ezelőtt.
(1903)110

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages