1

Teljes szövegű keresés

1
Változnak az idők, és a jövendő mindig tele van meglepetésekkel. Egyik napról a másikra olyan eseményekre virradunk, amelyekről addig nem is álmodtunk. Azért van jó dolga a hithű kálvinistának, semmi meglepetés nem érheti, hisz bizonyosan tízezer esztendő előtt intézkedett a többek között a végzet például a Tokaji Ábris sorsáról is… Tass vármegye főispánjának a sorsa meg volt előre írva a csillagokban, hogy majd egyszer nem lesz főispán.
– Ki hitte volna? – mondogatták az emberek. – Csupa szenzáció az új század. Az oroszokat megveri a kis japán, és Tokaji Abris nem főispán többé.
Tudni kell, hogy ki volt Tokaji Ábrahám, hogy megérthessük a dolgokat. Tokaji Ábrahám azon legendás nagyurak közül való volt, akikről nemsokára már csupán a krónikában olvasunk. Ahogy kiveszett a bölény, és tünedezőben van a kócsag, úgy tűnnek el azok a híres nagyurak is a történelemből, akik bár sohase tartoztak a főnemesek közé, semmiféle ivadékuk nem volt gróf vagy báró, mégis hatalmasabbak és előkelőbbek voltak sok mágnásnál. A Tokajiak századok óta örökös főispánjai voltak Tass vármegyének, és kétségen kívül egyike voltak azon néhány honfoglaló családnak, amelynek legelső őse lóháton jött Ázsiából.
A család legősibb jussa: Nyerges. Ezen a darab földön ezer esztendő óta Tokajiak gazdálkodtak. Csak a kezüket kellett volna kinyújtani a grófi koronáért, de nem kellett nekik. Hazaszerető, kemény kurucok voltak, akiket a nemzeti fölkelések mindig első helyen találtak. A kamarásságot is csak azért fogadták el a család férfitagjai, mert elég jussuk volt, mint akár a főispánsághoz. Nagy család, nagy dinasztia volt. Az idő forgott felettük, s egyszer nagyon gazdagok voltak, másszor csupán Nyergesen húzták meg magukat. Az asszonyok – természetesen itt is az asszonyok – igazgatták a család szerencsecsillagát. Néha fejedelmi vagyonokat hoztak a famíliába, máskor elvertek mindent. De még a politikába399 is beleavatkoztak az asszonyok. A régi vármegyeház visszhangos folyosóján, ahol az egykori főispánok arcképcsarnoka van, egynémelyik kuruc hajviseletű, kemény tekintetű férfiú mellett ott van a felesége képe is. Amíg a férje úton volt, vagy aludt, ő viselte a főispáni kalpagot. A Mária Terézia külsejű asszonyok még a pallosjoggal is éltek, és éppen Tokaji Mihályné volt az, aki hűtlen udvarlójának fejét vétette… No de ez a krónikára tartozik. Most csak annyit, hogy Tokaji Ábrahám huszonhét esztendei főispánkodás után otthagyta a megyeházat, amelyről pedig teljes bizonyossággal azt sem lehetett tudni, hogy vajon a megye vagy a Tokaji család tulajdona (nem pörösködtek, hisz úgyis mindig Tokaji lakott benne), és elköltözött Nyergesre.
Az emberek súgtak-búgtak, s a főispánnak, aki huszonöt esztendős jubileumán nagy rábeszélésre elfogadta a titkos tanácsosságot, heves jelenete volt a miniszterrel. A megyei kaszinóban, ahonnan minden pletyka elindult, azt is tudták, hogy az egész dolog egy nyomorult kút miatt esett meg. Hja, a nagy események kulisszái mögött néha ilyen furcsaságokra lehet bukkanni.
Simonkay, a főispán keresztfia hozta a legelső hírt:
– Az artézi kútba bukott bele Ábris bácsi.
(Ilyen a világ. A legzordonabb visszavonulást is bukásnak bélyegzi.)
A kaszinóban senki sem csudálkozott a dolgon. Hja, az az artézi kút! Sok kellemetlenségnek volt már az okozója. Mintha csak az ördög fundálta volna ki az egész kutat, hogy egy nagy úr megüsse benne a lábát.
Homokos, puha talajon épült a székváros, ahol víznek híre-hamva se volt. Ha a város alatt folyó ér kiszáradt nyári időben, akár borban mosakodhattak az emberek, mert bor az volt elég. A város hát nekifogott a kútfúrásnak. Legyen a városnak kútja, ahonnan még nyári időben is lehet vizet meríteni.
A vármegye – született ellensége a gazdagodó, növekedő székvárosnak – gondolkozóba esett. A városnak lesz kútja, a megyének pedig nem. Vajon honnan látják el vízzel a megyeházát akkor? A városi kútra csak nem mehetnek a megye cselédjei vízért! Tokaji Ábrahám azzal vetett véget a kétségeknek, hogy kimondta: kutat fúrnak a megyeház udvarán. Legyen a megyének külön kútja, amelyből a megye táplálkozik, amelyhez a városiaknak semmi közük.
A kútfúrás e homokos talajon hazárdjáték. Néha esztendőkig hiába400 halad lefelé a fúró, hiába hatol keresztül sziklarétegeken, az óhajtva várt víz csak nem akar jelentkezni.
A szűk megyeházi udvaron nem sok tere volt a kísérletezésnek. A megye mindig csak lefelé kereshette a vizet, de a városiak négy-öt felé is próbálkoztak, és hamarább találták meg a vizet. Volt erre ujjongás, öröm a városban. Talán még ki is világítottak volna, ha nem sajnálják a költséget. A víz vígan bugyborékolt felfelé, nem volt olyan ember a városban, aki napjában legalább egyszer ne mosakodott volna. A polgármesternek, Berzenczey Sámuelnek ezüst tintatartót vettek, és a kút körül mindig álldogált néhány városi úr, aki önérzetesen nézte a vizet. A kút éppen ott volt a megyeháza előtti térségen. Tokaji Ábrahám sötét arccal nézte az ablakból a kutat, és a keze ökölbe szorult.
– Fúrunk tovább, ha a föld közepéig is. Valahol csak találunk vizet – mormogta.
A fúró újra megindult az udvaron, a kerekek, szerkezetek egyhangú zaja töltötte be a házat. A városiak kárörvendezve hallgatták a hiábavaló munka zaját.
És amikor így küzdött volna a vármegye a balszerencse ellen, történt, hogy a minisztériumból a megye költségvetése visszaérkezett. A kútfúrásra szánt költségeket vastag kék ceruza húzta keresztül, a margóra pedig odaírta valaki:
– „Kútra pedig nincs szükség. Ott a városi kút.”
Tokaji Ábrahám megismerte a miniszter keze írását.
– A szatócs! – kiáltott fel haraggal, és utazott Budapestre.
A kis Simonkay azt is tudta, hogy a miniszter sehogy sem akarta megérteni a kút dolgát, és váltig azt emlegette, hogy a vármegye területéről emberemlékezet óta csupa ellenzéki képviselő kerül a parlamentbe.
– Ugyan, mi köze van ennek a körülménynek a kúthoz? – kiáltották a kaszinóban. – Bolondokat beszélsz, Simonkay.
– Nagyon is nagy köze van a kúthoz. Mert a múlt esztendőben Berzenczey uram a vejét ellenzéki programmal választatta meg a székvárosban. Hát ezért nem kell kút a vármegyének. Küldjön a megye kormánypárti követeket, és kap annyi kutat, amennyit akar. Ezt mondta volna a miniszter.
És így történt, hogy Tass vármegyében megesett az a nagy csoda, hogy nem Tokaji volt a főispán. Pedig már az iskolás gyerekek is tudták, hogy az úristen örök, és Tokaji a főispán. A nagy úr duzzogva, elkeseredve költözött el a megyeháztól. Nini, be csendes lett ott egyszerre401 minden. A fényes, díszruhás huszárok hová lettek? A hintók, agarak és toporzékoló paripák eltűntek, és a világraszóló nagy ebédeknek mindörökre vége lett.
Akkor tűnt ki csak, hogy Tokaji Ábrahám az évi jövedelmét ráfizette a főispáni méltóságra, a kiskirályságra. Voltak örökös vendégei, és a tárcája mindig nyitva állott. A híres evő, Tahi Mihály, aki pompás étvágya miatt mindennap együtt ebédelt a kegyelmes úrral, fájdalmasan törülgette könnyező két szemét:
– Tokaji Ábrahám volt az utolsó főispán!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem