Az utolsó vendég

Teljes szövegű keresés

Az utolsó vendég
Sirontai Gábor, Nagylelkű Fülöp württembergi herceg huszárezredének nyugalmazott főhadnagya, egyebekben pedig, mint manapság mondanák, a hadiérem tulajdonosa, megyei bizottsági tag, a nyergesbuzinkai h. é. vasút igazgatósági tagja stb. stb. fölemelte a kupát, és ivott az új pár egészségére…
Sirontai főhadnagy körülbelül tíz-egynéhány ezerszer megtette már életében, azazhogy egyebet sem tett, mint mindig az új pár egészségére ivott. Igaz, néha, ha éppen sehol se lakodalmaztak a Felső-Tisza mentén vagy a lankás sárosi, gömöri tájakon, ahol hegynek fel, völgynek le jár naphosszant a szekér, és talán, mert ebbe nagyon belefárad, nyikorog olyan keservesen, mint sehol máshol az országban (vagy talán azon kesereg, hogy napról napra fogy azon vadszőlőleveles, napfényes tornácú úri porták száma e vidéken, ahol megpihenni lehet és hallgatni a zöld hasú kancsóból kiszűrődő kotyogó hangokat?), mondom, ha lagzi nem volt édes hazánk északnyugati részeiben, Sirontai főhadnagy akkor felkereste a torokat is, sőt még a keresztelőkig is leereszkedett.
Sajátságos, mennyi volt azelőtt a lakodalom meg az ezzel járó mulatság! Mintha apáink háromszor-négyszer házasodtak volna, ha pedig öregemberek álmodozó szavát hallgatjuk, azt kell hinnünk, őseink egyebet sem tettek, mint folyton házasodtak. Az országutakon minduntalan pántlikás, selyemkendős szekérsorral találkoztunk, a kackiás násznagyok, vőfélyek táncoltatták paripájukat, és a menyasszony fehér fátylát incselkedve kapta el a szél, hogy megmutassa szemérmesen piruló, szende orcáját. A hátulsó szekerén pedig a cigányok oly ügybuzgósággal muzsikáltak, mintha éppen ez volna az utolsó lakodalom a világon. Mehettél akármerre Mária országában, a kémények mindenfelé vígan füstölögtek, és az aprójószág megriadva menekült a tágas udvarokban, ha szekérzörgés hallatszott a faluvég felől. De még a malacok is visítottak mindenütt, amerre Sirontai Gábor hetyke homokfutója feltünedezett, a bárányok205 búsan bégettek, és a borjak utolsó órájuk közeledését érezték. Még a hegyaljai szőlőhegyek is belepirultak az izgalomba, ha alkonyatkor a Sirontai lovainak csengői csördültek meg a Tisza tájékán; mintha összesúgtak volna a vén hegyek: jön a nagy bajuszú főhadnagy úr, nehogy megecetesedjenek a borok az idevaló pincékben.
Álom, álom; mintha bizony manapság nem lakodalmaznának az emberek? Dehogyisnem. Csak a kémények nem füstölnek már olyan vígan, és a tyúkok, a soványak, valamint a ludak, kacsák vakmerőbbek lettek. Hihetetlen bátorsággal várják a vendég érkezését, és a bárányoknak sohasem jut eszükbe a mulandóság. Tán még Sirontai is levette a csengőt lovai nyakáról?…
Ez az időses, szálas katona volt tán az utolsó vidékünkön azok között, akiknek nem volt egyéb dolguk a világon, mint az örökös vendégeskedés. Régi írók krónikáiban sűrűn bukkanunk Sirontaiakra, akiknek kocsijukon, lovukon kívül semmi egyebük nem volt, de ismerősük, barátjuk volt százezer. Az írók maguk is ilyen vándorló vendégek voltak, és a régi költők éppen úgy tudták a különböző névnapokat, mint a poétikát. A híres Lisznyay palócos szűre még idevirít színes rózsáival; ezt a szűrt ismerték a Dunától a Tiszáig, de tán még messzebb is. Azonban térjünk vissza a főhadnagyhoz, aki már elég öreg legény volt, mikor én megismertem. Lecsüngő, deresedő, nagy bajuszán mintha mindig borcseppek fityegnének, rézvörös, napégette arcán mély barázdákat vont a letűnt idő. Széles, hatalmas válla tán arra predesztinálta volna, hogy hegyeket emeljen ki töveikből, de még a vármegye berozsdásodott kapuszárnyait sem bírta kiemelni, pedig emelgette azt ő is, mint sokan mások abban az időben, mikor friss szelek kezdtek fújdogálni. Öblös, döngő hangja végigzúgott a vármegyei gyűléseken, a hajdúk odakünn a bolthajtásos folyosókon ijedten kaptak a sarkantyújukhoz, hogy az ne csilingeljen, a beteges alispánné megrémülve kiáltott le az udvarba, hogy ne verje már Szirnyák várnagy a gondjaira bízott rabokat, mert megölik a bömbölésükkel – csak odabenn a gyűlésteremben súgtak össze nevetve az urak:
– Patti megirigyelhetné a hangját – mormogta a tudákos Boronkai uram az alispán fülébe.
Öreg alispánunk mosolyogva pödörte meg a bajszát:
– Nono, öcsémuram, talán mégse egészen. Az asszonyfélének bolondok a kívánságai, de hát ezt a hangot tán mégse kívánná.
Dongott, dongott a Sirontai hangja a nagy, félhomályos teremben. De hát senki sem figyelt rá, hacsak azok az olajfestésű, aranyrámás képek206 nem, amelyek régi alispánokat, főispánokat ábrázolnak a gyűlésterem falán. Azokat riasztotta fel szendergésükből. Nini, Kállay Emánuel, ott, Mária Terézia korabeli gárdista ruhájában, mintha haragosan ráncolná össze fehér homlokát, mellette a testvéröccse, Lőrinc, hideg gőggel mélyeszti vállát bő vatermörderjébe, és a tekintete ott kalandozik valahol a Sirontai uram feje felett. Csak Gencsy Ábrahám, akit Martinovics miatt nóta-pörbe fogtak, hajtja elgondolkozva jobb kezére fejét, és merengő tekintete azt látszik mondani: „Sohasem árt egy kis forradalom, ha bolond is az a forradalom.” De hát a képek nem beszélhetnek. Az élők pedig nem törődtek azzal, amit Sirontai Gábor mondott. Hogyan is törődhettek volna vele, mikor nem lakodalmi köszöntő, de még névnapi áldomás sem volt az, amit mondott. Csak éppen a tabi rövid gubás kurtanemesek közül jegyezte meg valamelyik a terem sarkában:
– Jól szaval a koma!
De már régi dolog, hogy a tabiak aludni járnak be a gyűlésekre. Annyira elalusznak ott a kényelmes bőrszékekben, hogy egyszer a nagy pipás Kapolnyaki bácsi, rövid gubája alatt becsempészve égő pipáját, csaknem felgyújtotta az egész nemes gyülekezetet. Már füstölögtek javában a gubák, mikor az elnöklő főispán a tabiak felé bökött az ujjával:
– Iam ardet Ucalegon…
Azóta Szirnyák uram, a várnagy, vizsgálódó szemmel nézeget be a gyűlésterem ajtajában a tabi gubák alá. És a tabiaknak sincs szavuk a tanácskozásnál.
De hát hiszen mindegy is az, hogy mit beszél Sirontai uram, de még az is mindegy, ha más beszél. A kandi asszonyfejek eltűntek a karzatról, akik valamikor csillogó szemmel fordultak a terem felé, ha odalenn az urak tülekedtek. Az volt aztán a nemes torna! Mostanság az alispán guvernántja ül ott a kisleányokkal. Az pedig szegény öreg, és egy kukkot sem ért honi nyelvünkből. Sőt spiritiszta és álomidéző kisasszony. Otthon nagy örömmel újságolja az asszonyának:
– Nagy nehezen sikerült hatalmamba keríteni azt a rettenetes embert. Addig hipnotizáltam a karzatról, amíg delejes álomba merült, elhallgatván.
Tán a tabiakat is a kisasszony altatta el úgy, hogy gyűlés után a söprögető hajdúknak kell felkölteni a nemes atyafiakat? Dehogyis. Az „Arany Szarvas” bora, amit előtte való éjszaka iszogattak.
De hát Sirontai uram már abbahagyta a beszédet, nagy, gömbölyű szemét megelégedetten járatja körül az embereken, a főnótárius széke felől halk mormogás hallatszik: elindult útjára a tanácskozás, a hajdúk207 pengethetik sarkantyújukat, Sirontai uram pedig végigmegy a gyűléstermen. Mindenkihez odamegy, mindenkivel kezet ráz, mindenkinek sugdos a fülébe. A spiritiszta guvernánt a karzatról tán azt gondolja, hogy az imént eldörgött szpícsről folytat odalenn eszmecserét a szónok? Dehogyis. Bory Bélához, a keszteri földesúrhoz, nevetve szól Sirontai Gábor:
– Hallom, kedves Bélám, hogy már megépítetted az új borházat. Ott leszek a felszentelésénél.
Bory tunyán vállat von:
– Ha egyéb dolgod nincs…
– Nono, hisz tudod, hogy a kedvedért minden dolgom elmulasztanám … De mégis szeretném tudni biztosan a napot. Nem akarok alkalmatlan időben érkezni.
Bory mond valami dátumot, amit Sirontai pontosan bejegyez a jegyzőkönyvecskéjébe.
Mindjárt ott ül a szomszéd székben a kis Csetneki Rudi. Nemrégen múlott el feje felől az a nagy török átok, amit a fiatalurak gondnokságnak hívnak.
– Szervusz, brúderkám – kiált fel Sirontai. – Csakhogy jó egészségben láthatlak!
Rázza a fiatalúr kezét, aki kedvetlenül mosolyog, és zavartan hebegi:
– Nem szabad veled barátkozni, bátyám, agyonüt a néni, ha megtudja.
Sirontai nevet:
– Eh, mit törődsz most már a vén koporsószeggel. Miénk a világ. Azazhogy a tied. Láttam a kocsidon azt a foltos német vizslát. Majd megtanítjuk apportírozni. Mostanában már nem tudnak úgy kutyát apportíroztatni, mint az én időmben.
A jegyzőkönyv ismét előkerül, csak azért, hogy eltűnjön a következő pillanatban, mert ott az asztal végéről felemelkedett a vörös arcú Zathureczky Gyula, és osonna az ajtó felé.
– Hohó – dörmögi Sirontai –, a vén kópé csak egyedül szereti a bort.
De a következő pillanatban már el is kapja a kabátját.
– Urambátyám, ne siessen úgy abba a „Szarvas”-ba ebédelni, mérget etetnek ott az emberrel.
Az öregúr hümmögve néz a Sirontai arcába.
– Bolondokat beszélsz, amice.
– Dehogy. Én csak tudom. Üljön le még egy kicsit, aztán megyünk együtt ebédelni. Csak üljön le még…208
Titkolózva integet a habozó öregúr felé, amíg az csendesen visszaereszkedik a székébe.
Sirontai pedig jár tovább a gyűlésteremben. A tabi atyafiakra rá se néz; már miért nézne rájuk, mikor szegényeknek maguknak sincs mit enni? A hosszú zöld asztalnál le-lebuknak a fejek, amerre a Sirontai tekintete kalandozik. De hiába rejtőzködnek, olyan szeme van, mint a sasnak. Mindenkit észrevesz. A bölcs Bodó Sámuel azonban már messziről int neki:
– Gyere, öcsém, hozzám szüretelni. Mit csináljunk veled? Gyere hozzám szüretelni – mormogja szomorúan az öreg. Aztán hozzáfűzi: – Csak azt sajnálom, amikor látlak, hogy miért nem lettél te képviselő. Ott könnyebben megéltél volna…
Sirontai ajkába harap. Tovább akar menni, és keze kotorász a jegyzőkönyv után, de ebben a pillanatban lép elé a főispán huszárja. A legény összeüti a sarkantyúját:
– A méltóságos úr szívesen látja ebédre a tekintetes urat.
Sirontai fél szemmel Bodó uramra pillantott. Mintha azt mondta volna:
„No látod, nem magam kerestem…”
A legényhez pedig így szól:
– Lehetséges, hogy elmegyek… Mindenesetre köszönöm a méltóságos úr meghívását. Te meg, bátyám – fordult Bodóhoz – hívj mást szüretelni. Én nem megyek hozzád.
S így a gyűlésnek is vége lett lassan.
 
A két almásszürke pedig vitte-vitte Sirontai uramat sok esztendeig. Lehetséges, hogy azelőtt sem csináltak egyebet, de valószínű, hogy több pihenésük volt, mint az én időmben. Hetekig, hónapokig sehol sem tanyáztak. Mostanában már az ebédek is olyan rövidek lettek, hogy az ember jóformán észre sem veszi, mikor már végük is van. Mondják, hogy Tabon lakott volna Sirontai uram, de az nem egészen bizonyos. Némelyek szerint egy öreg nagynénjénél, Vencsellőn húzta meg magát, ha már sehová sem tudott menni. De vajon ki tudna bizonyosat állítani róla? Annyi valóság, hogy az almásszürkék is megvénültek egyszer, és a hetyke kis homokfutóból rozoga cséza lett, amely úgy nyikorgott végig a nyírségi országúton, mintha folyton-folyvást alamizsnát kérne a faluvégi kovácsoktól. Tán már a szürkéknek se volt igazi a farkuk, a sörényük,209 ahogy Sirontai uram is hajat, fogat cserélt az idők folyamán. A kocsisai megszökdöstek tőle, de hát Sirontai uram azzal nem sokat törődött. Csak járt-járt kocsiján, és lassan megszokta, hogy néhol becsukták a kaput előtte, máshol meg teremtett lelket sem talált odahaza. Hogy a padláson rejtezik a háznép, azt talán nem is tudta. De ha tudta volna, akkor sem mehetett utánuk. Mikor már nagyon öreg volt, azt csinálta, hogy a városi fogadóban tanyázott, és arra lesett, hogy merre indul el esténkint a cigánybanda. Szépen a cigányok után kullogott, és így elvetődött a paraszti házakhoz is, ahol bömbölő hangjáért nagyon szerették, és áldomásait méltányolták. Az idő pedig múlván, lassan odajutottunk, hogy Sirontai uram rájött: vármegyénkben a lányok nem mennek férjhez, a férfiak nem házasodnak, és neve napja pedig senkinek sincs. De a legsajátosabb az volt, hogy gyerekek sem születtek (legalábbis nem keresztelték meg őket), a halotti torok elmaradása pedig azt bizonyította, hogy már az öregek meg se halnak.
– Nem maradok ebben a gyalázatos tartományban! – mondogatta.
S egyszer igazán eltűnt a vidékről.
(1904)210

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages