Régi pesti történet
Régi pesti történet
Húsz-harminc esztendő előtt nemigen akadt Pesten olyan ember, aki a belvárosi Gamauf házat ne ismerte volna. A Gamauf ház olyan fogalom volt, amelytől jobbra vagy balra, előtte vagy mögötte szoktak megtörténni a pesti események. Vérbeli pesti polgár bizonyosra vette, hogy a Gamauf házat a Szíriusz lakói is ösmerik, és tőle igazodnak a négy tájék felé. Azt lehetne mondani, hogy a központja volt a régi, egyemeletes, barna ház a világegyetemnek, pedig még a városnak a középpontjától is félreesett, az utca pedig, amelyben meghúzódott, olyan keskeny volt, hogy két kövér polgár se tudott benne kényelmesen kitérni, nem pedig négyes fogatok. A véletlen – amelynek éppen olyan része van a történetben, mint akár a való életben – rendezte azt, hogy a Gamauf ház minden szerénysége mellett nevezetessége legyen a városnak. Valamikor mindenki a Gamauf házról beszélt; és az öregek még ma is emlegetik, mintha tegnap történt volna… De ne vágjunk elébe a dolognak! Mondjunk el rendében mindent, ahogyan volt.
A Gamauf család a pesti honfoglaló családok egyike volt, és a polgárerények Gamauféknál éppen olyan bőségben voltak mindig, mint az ékszerek és tallérok. Néha több volt az erény, mint a tallér, de a Gamaufok büszkeségén az nem változtatott. Polgármesterek és szenátorok kerültek ki a családból, de a vámszedést sem vetették meg. A család ősi fészke az ódon, egyemeletes ház volt, amelynek pincéjében még ott volt a lakatosműhely, amelyben egy régi Gamauf munkálkodott. A rozsdás kalapácsok és lakatok gondosan félretéve várták, hogy az idők folyamán mikor támad egy Gamauf, akinek kedve lesz felkötni a bőrkötényt. Sőt a ház sarkáról sem vették le a nagy pléhből vert kulcsot, pedig több mint húsz esztendeje nem értenek a Gamaufok a lakatossághoz. Az ódon ház cifra vasrostélyaival és szélkatonáival az ereszek felett szinte az örökkévalóságnak568 látszék építve. Csupán a lakói változtak; a vatermörderes, szigorú tekintetű férfiak, a piros arcú, megtermett asszonyok, akik a vallásosságukról voltak híresek, valamint az étvágyukról. A merev magatartású, de mégis könnyen forgó szélkatonák a tetőn mindig egyforma hűséggel mutatták a szelek járását a kémények között, és sohasem kívánkoztak le a konyhába, ahonnan pedig a sültek füstje orrukat csiklandozta. Az asszonyok a szakácskönyvet örökölték, míg a férfiak a mentegombokat és a családi okmányokat.
De ezek a dolgok még mind kevesek ahhoz, hogy a Gamauf ház olyan híres legyen, mint amilyen lett. Utóvégre az asszonyok a szomszéd Kalap utcában is meggyóntak papjaiknak, valamint gondjuk volt a konyhára, a férfiak is szívesen hordták nagyapáik karneolgombjait… Egy Gamaufnak kellett jönni, hogy híressé, vagy talán hírhedtté tegye az addig csöndesen tisztelt nevet.
Ez a Gamauf volt Jeromos, Gamauf József és Berliner Mária egyetlen fia, foglalkozására nézve jegyző a városházán, tehát szenátorjelölt; már csupán arról volt szó, hogy a halántéka ezüstösödni kezdjen… Felesége is volt neki, Semmel Anna, az öreg Semmel városbírónak a leánya, nem kevésbé piros képű, jó étvágyú és vallásos, mint ebben az időben a pesti polgárasszonyok. És éppen e külsőre nézvést minden kifogást nélkülöző, megtermett, derék menyecske volt az okozója sok későbbi bánatnak és szomorúságnak. Vagy talán Gamauf Jeromosban keresendő a hiba? Meglehet, meglehet. Most már harag nélkül beszélhetünk az eseményekről: bizony Gamauf jegyző úr is elhibázta a dolgot, vajon minek kellett neki éjnek éjszakáin a háztetőkön, kémények között járni, mint valami kísértetnek! … De ne vágjunk elébe a dolgok rendjének.
Már mondtam, hogy Gamaufné, született Semmel Anna vallásos, derék asszonyka volt, de hajh, egy gonosz tulajdonságáról megfeledkeztem: makacs volt, akár az apja, aki többé sohasem ment át Budára, miután mint nyugalomba vonult városbíró a vámpénz nem fizetési kedvezményt nem élvezhette. Bizony Anna se ment volna Budára, de neki ott különben sem volt semmi keresnivalója. Tett ahelyett egyebet. Olykor, ha összezördült férjével, hat hónapig sem békült ki vele.
Minden famíliában vannak villámlások, mennydörgések, hisz már a nagy természet is erre tanítja az embereket. De ha a vihar elmúlik, jótékony csend honol a természeten. Nem úgy Gamauféknál. Ha egyet villámlott569 a Gamauf házban, hat hónapig mennydörgött utána: Anna nem engedett férje kérlelésének, amíg a szokásos hónapok el nem múltanak, s akkor megbocsátott felhívás nélkül.
Legyünk akár keresztények, akár pogányok, a szegény Gamauf Jeromosnak a helyzete nem volt irigylendő állapot. Harminc esztendős volt Gamauf, és áhítozott az asszonyi kegyekre, mint hasonló korabeli férfiúhoz az illik. Házas volt, és mégse volt házas. Pirospozsgás felesége volt, és mégse volt felesége. Óvakodjunk a makacs asszonyoktól, mert mint a Gamauf esete is bizonyítja, a legnagyobb bajok okozói a makacs asszonyok.
… Egy reggelen Kriskó, a városi őrtorony őre, aki egyébként aludni szokott éjszaka, a következő jelentéssel nyitott be a kapitányhoz:
Éjféltájban, midőn szemeit körüljártatta az alvó város felett, a belváros lomha háztetőin egy emberi alakot látott tovasompolyogni a kémények és szélkakasok között. Eleinte azt hitte az éber Kriskó, hogy az álom tréfálkozik vele, de később mind bizonyosabb lett, hogy az emberi alak nem a képzelet szülötte, hanem igenis élő, mozgó férfi, akinek alakját alaposan megvilágította a budai hegyek felett úszó holdvilág. A férfi, ha tévedés nincs a dologban, minden gonosz szándék nélkül végezte éjjeli kóborlását, csupán olykor tűnt el egyik-másik padláslyukban, de bizonyos idő múltával megjelent, és semmit sem hozott magával. Majd végleg nyoma veszett a Gamauf ház irányába…
A kapitány végighallgatta Kriskó jelentését, megdicsérte éberségéért, és újabb éberségre serkentve, elbocsátotta.
Kriskó pedig ettől a naptól fogva többé nem tudott aludni olyan nyugodtan, mint addig. Az éjjeliőröknek is van fantáziájuk, és szeretnek megfejthetetlen rejtvényekkel foglalkozni. Kriskó, az őrtorony lakója csaknem szemrehányást tett magának azért, hogy ki tudja mióta kóborol a titokzatos férfiú éjjente a tetőkön, és ő csak most vett tudomást róla. Ezentúl alaposan vigyázta a gyanús háztetőket, és nemsokára, néhány nap elmúltával ismét megpillantotta a férfiút felbukkanni egy kémény mögött a Kalap utca irányában. A környékbeli tetők szélkatonái, vén esőcsatornái szinte ismerősként üdvözölték az éjjeli vendéget, aki gyakorlott léptekkel haladt el közöttük, és eltűnt a Lacfy-Brudermann-féle ház padlásablakában. Ebben a házban a szép Brudermann Eszter egyedül lakott, Kriskónak tehát nem nagyon kellett megerőltetni az eszét, hogy némi világosság gyulladjon agyának homályában… De alighogy fellobbant ott a mécses, nyomban el is aludt, mert ím a férfiú már bújik is kifelé a570 padlásablakon, holott igazság szerint azt még nem lett volna szabad megtennie.
Kriskó ámul és bámul. Az éjjeli ember továbbmegy a háztetőkön… Lehetett pedig kilenc óra az idő ekkor.
Most átlép a Simkovics-féle ház merev, franciás tetőjére, és mint aki otthon van, nyugodtan búvik be egy ablakon.
Ej, haj – gondolta magában a városi őrtorony éber szolgája. – Simkovicsné tehát ezért jár gyónni minden szombaton!
De a mécses lángja megint hamarosan elaludt az őr fejében, az éjjel vándora már ismét a tetőket járja. Három-négy házban tűnik még el, majd mire a barátok tornyában az óra az éjfelet kongatja, megelégeli a vándorlást, és nyomtalanul eltűnik.
Kriskó nem tudja behunyni szemét, és átkozza hivatalát, hogy ilyen titokzatos dolgokkal kell foglalkoznia.
… S ettől a naptól fogva a belvárosi háztetők éjjeli vándoráról folyik a szó egész Pesten, és a gyanúba fogott asszonyságok és leányok vörösre sírják a szemüket, s nem győzik ártatlanságukat hangoztatni. A titokzatos eset felkavarja a polgárházak békéjét, és Flórián atya, a barátok híres szónoka vasárnap a templomban az erkölcstelenségek ellen mennydörög a szószékről. Forrong, morajlik a közvélemény. Diabolikus feltevések hangzanak el. A sánta ördög esete elevenedik fel az olvasott elmékben, és mindenki szeretne a titok nyitjára jönni.
A pokoli esetet végre az érdemes kéményseprőcéh fejtette meg. Több éjjelen álltak lesben mesterek és legények a gyanús háztetőkön, és végre siker koronázta fáradozásukat. Elcsípték az éji vándort Gamauf Jeromos városi jegyző személyében. Megkötözve vitték a város börtönébe, és a közvéleményt az a kérdés kezdte most izgatni, hogy miért vándorolt az érdemes jegyző éjfélkor a háztetőkön, mikor otthon fekhetett volna kényelmes ágyában!
A kérdésre sohasem kapott világos feleletet a kíváncsi világ. Meg kellett nyugodniok abban, amit Gamauf uram hozott fel védelmére, ti. mindennek makacs felesége az oka. Éjjelente unatkozott, és azért kóborolt a háztetőkön. Meg aztán kíváncsi volt más polgárok hálószobáira, és a kulcslyukak megmutatták azokat neki. Ami nem is utolsó mulatság. Ha nem kellene érte a háztetőkre mászni, más, tisztes, éltes keresztény polgárok sem vetnék meg e szórakozást.
Lassan megbocsátottak Gamauf Jeromosnak, sőt a megemlített hölgyek is mosolyogtak a dolgon öregasszony korukban. Vagy talán már előbb is.
(1908)571
