Francia négyes

Teljes szövegű keresés

Francia négyes
Ernő ifjú ember volt, szerette a strupflis fehér nadrágot, a színes derékövet és a verseket, amelyeket a ligetben hosszadalmasan tanulgatott, hogy majdan a kisvároska hölgyeinek elmondhassa. Ábrándos, búskomor és mellbeteg ifjú volt, csupán akkor volt boldog, ha fehér kamásliját fölvehette, zsebébe (aranymetszésben és finom bőrben) Reviczky verseskönyvét elhelyezte, és a Nussdorf kisasszonyokhoz elsétált.
Abban az időben még egy nevezetes, költészeti férfiú lakott a városkában, ahol még nemigen tudtak különbséget tenni a hivatott és hivatlan poéták között. Andercs hosszú hajú, libegő köpönyegű, bolondos járású ember volt, aki nyáron tánciskolát tartott a város végén, míg télen a disznóöléseket látta el. „Eperfától akácfáig!” – vezényelte nyáron a hármas lépést tanuló hölgyeket, iparoskisasszonyokat, varrónőket és a helybeli Bon marché két elárusítónőjét. A diákok már akkor sem tudtak mit csinálni a kezükkel és lábukkal, Andercs úr nélkül talán még ma sem tanulták volna meg, hogy a lábfejet kifelé kell fordítani, a sarkakat szorosan egymás mellé illeszteni, és a kezet világért sem szabad a mellényzsebbe dugni. Andercsnek kis, fakó bajuszka helyezkedett el az arcán, amely olyanszerű volt, mint a középkori bohócok arca. Csupán kék szemében lobogott valami titkos láng, amelyet őrültségnek vagy költői lángnak lehet nevezni. Ernő igen boldogtalan volt, hogy Anderccsel egy városban született, és gyakran szégyenkezett, midőn az alvégi kisasszonyok megkérdezték a versekről, amelyeket az eperfák alatt fülükbe sugdosott, hogy vajon Andercs úrtól tanulta-e a gyönyörű szavakat, ki tudvalevőleg művésze volt a beszédnek.
Ernő akkoriban még nem választott foglalkozást. Édesanyjának (egy mészárosmester özvegyének) meglehetős hitele volt a divatkereskedőnél és könyvárusnál. Ernő tehát még nem határozott, hogy megmarad-e a költői pályán, vagy szigorú nagybátyja kívánsága szerint belép a Kroján és Veleszta marhakereskedő cégbe? A marhakereskedők piactéri udvarán217 mindig szomorú, fehér ökrök álltak, és bús szemükkel kérdőleg pillantottak Ernőre, ha néha arra vitte útja. De nem. Minden kedve, ifjúsága és érzése lázadozott az ellen, hogy a szép állatok szőrére ráfesse a K és V betűket, s ez legyen élethivatása. Szívesebben ült a Nussdorf kisasszonyok kertjében, amely a liget árkáig ért, hisz külországban a Nussdorfok grófi koronát viselnek a fehérneműjükben, és bizonyosan az öreg Nussdorf úr egyik bogara volt csupán, hogy a kék uzsonnázóterítőbe nem hímeztette bele kilencgombos címerét. A kisasszonyok szívesen belehímezték volna.
Ó, a Nussdorf kisasszonyok még regényes rangjuk nélkül is előkelő és finom leányok voltak. A két nővér zongoraleckék tanításával foglalkozott, és eszük ágában sem volt a nagy mazurt Andercs úrnál megtanulni, pedig az egykori borbély, később hentes, fiatal korában a fővárosban tanulta a táncot. A kisvároska összes hölgyei – titokban vagy nyíltan, hisz Andercs úr napközben magánórákat is adott – az alvégi mestertől sajátították el, hogyan kell a francia négyeshez fölállani, és a mazurban a lépést betartani! A polonaise és a valcer a kisujjában volt Andercsnek, és valljuk be, Ernő titkon irigyelte az alvégi mestert, hogy a legkényesebb igényeket is kielégíti meghajlásával és finom fejtartásával. A rangjukat elhagyott Nussdorf kisasszonyok nélkül talán Ernő is beállott volna már az eperfás udvaron a kolónba, de gőgje és hiúsága nem engedte, hogy Andercstől a hármas lépést megtanulja, amiért előkelő ismerősei tán megvetnék.
Alkonyattal a kertben fölhangzott Nussdorf bácsi fuvolája; régi német románcokat fújt az elefántcsonton, mintha egy régi német kisvároson ábrándozott volna, ahol a csúcsos tetők fölött, a várhegyen romba dőlve áll a Nussdorfok régi kastélya. A flóta hangjai mint az álmok tarka felhői szálldostak a régi német város felől, és a hangverseny végén olajszaga volt Nussdorf bácsinak, mert a fuvolát bőven olajozta. És az érzelmektől meghatva titkon elosont a házból Juráss vendéglőjébe, ahol a kugli állott, és a lobogó tűzhelyről pirítós kenyér illata érzett. Gyakran reggelig tartott, amíg Nussdorf bácsi leküzdte a flóta által fölébresztett érzelmeket.
Amíg a nap a liget kék fái fölött megaranyozta a csúcsokat és varjúfészkeket, Ernő szorgalmasan olvasta a kézimunkázó hölgyeknek Anyégin-t vagy Childe Harold-ot – a nap azonban nem várta meg a költemény végét, és eltűnt a szarkafészkekről az utolsó sugár, a félhomályban a kis nyomtatott betűk elbújtanak Ernő vágyakozó szeme elől, és218 csupán emlékezetből mondta a következő sorokat, ami nem mindig történt a kellő pontossággal.
Aztán csend lett, a Nussdorf kisasszonyok halkan fölsóhajtottak, a tenyerükbe támasztották homlokukat, a faleveleket halkan ingatta a nap felügyelete alól felszabadult esti szellő, és a városkára leereszkedett csendben, messziről, az alvégről olykor föl-fölhangzott Andercs kis hegedűje, amint udvarán a táncos hölgyeket és urakat vidította. Máskor egy kacaj foszlányát lopta a csendes kertbe a bujdosó szelecske, aztán énekeltek az iparoskisasszonyok bús magyar dalokat, mert a mindentudó Andercs az énekművészetet is fölvette programjába. A messziről hangzó dalok elcsendesítették a máskor elég jókedvű Nussdorf kisasszonyokat, mintha bizonyos női álmok lopóztak volna lábujjhegyen a kerten keresztül, és meg-megállottak volna, ha az alvégen a Kék nefelejcs vagy a Hullámzó Balaton melódiája csengett a fiatal leányok torkából és szívéből. A Nussdorf kisasszonyok tán arra gondoltak, hogy miért is tette őket oly előkelővé végzetük!
Ernő búskomolyan hallgatott, mert hisz ő nem tudott egyebet mondani a nőknek, mint amire a költők tanították, és a sötétben sem a versek, sem a derekán viselt színes öve nem látszottak.
Egyszer, hosszú töprengés után, így szólott Ernő:
– Hölgyeim, engedjék meg, hogy egy különös indítvánnyal lépjek elő. Könyvkereskedőmnél egy kis füzet került a kezembe. A könyvecske címe: Francia négyes, és pontos utasítások foglaltatnak benne a négyes lejtéséről. Ha megengedik, holnap elhozom a könyvet.
Az idősebb Nussdorf kisasszony gúnyosan fölkacagott:
– Csak nem gondolja tán, uram, hogy az alvégi táncmester dolgát megirigyeltük, és táncolni akarunk az udvaron?
– Könyvből egyáltalán nem lehet táncolni tanulni – mondá az ifjabbik Nussdorf kisasszony, aki a keresztségben Anna nevet nyert, de jobban szerette magát Tatjánának vagy Júliának, Emmának vagy Perditának neveztetni, amint Ernő úr éppen a költőket olvasta.
Ernő bocsánatot kért – és tovább hallgatott az orgonabokor alatt, ahol már gyakran kísérelt meg öngyilkosságot a kisasszonyok hímzőtűjével, mert ez nemes és költői cselekedet lett volna.
– Elhozta a könyvet? – kérdezte másnap az idősebbik Nussdorf kisasszony.
– Elhoztam – felelte Ernő, és a kis füzet, amelyben a négyes vezérelveit szavakba foglalta egy tollforgató mester, a kisasszonyok kezébe219 került, és Ernő hiába nyitotta fel a hervadt virággal megjelölt lapot Himfy szerelmeiben.
– Érdekes – mondta az ifjabb kisasszony. – Gyermekkoromban egyszer… nevelőnőmmel belestünk a „Rózsakert” ablakán, ahol bál volt, és a francia négyest negyven pár lejtette… Egy vállszalagos fiatalember harsányan kiáltotta: Turdamé! – és a nők mint virágszálak előrelengettek.
– Azt olvastam egyszer – ábrándozott az idősebb kisasszony –, hogy a francia négyes a világ legszebb tánca. Voltaire írta, pedig filozófus volt.
Ernő legyintett:
– Voltaire nem írt ilyesmit. Talán Cherbuliez?
– Vagy Paul de Kock… Ó, be jó volna a gyönyörű táncot tudni, amelyben méltóságteljesen állanak az urak, a fehér kesztyűt húzogatják, és finomkodó, választékos nyelven beszélnek a karjukra hanyagul dűlő hölgyekkel! A lábak alig végeznek valamely mozgást, és unottan lépked a sorok között a báli rendező, és a világért sem vonná ütemre a lábát. Majd a hölgyek lábujjhegyen féloldalvást előremennek, és térdben keccsel meghajolnak. – Így szólt Nussdorf Emília.
– Próbáljuk meg – indítványozta Ernő úr. – A Nussdorf bácsi sétapálcáját a kerti fövénybe szúrjuk, és ő fogja helyettesíteni a hiányzó negyediket. Egy férfit.
– Bolondság – felelte az idősebb Nussdorf kisasszony, de már álmodozva fölállott, és ölében összekulcsolta kezét.
Az alvégről vígan hangzott a suszterkisasszonyok éneke, míg az előkelő kisasszonyok a Nussdorf bácsi vén sétabotja körül kimelegedve, lágyan mosolyogva lejtették a négyest, a figurákat hangosan olvasta Ernő.
Míg egy nap Nussdorf bácsi a kuglizóba homoki bort inni magával vitte pálcáját, és ezen az estén a lányok nem táncoltak.
(1913)220

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages