KILENCEDIK ÉJSZAKA amelyben szóbeszéd történik annak az asszonynak az álmairól, aki életében és házasságában megcsalódott, és mos…
KILENCEDIK ÉJSZAKA
amelyben szóbeszéd történik annak az asszonynak az álmairól, aki életében és házasságában megcsalódott, és most már csak álmaiban él
amelyben szóbeszéd történik annak az asszonynak az álmairól, aki életében és házasságában megcsalódott, és most már csak álmaiban él
Külön megbeszélést érdemel álom-magyarázatainkban az az asszony, aki a takarójára kénytelen hímezni azt, hogy „Jó éjszakát”, mert egyébként senki se mondja már azt neki. Ez az asszony gyakran visszajárogat a kakasszó előtti álmokban azokhoz a kertekhez, amelyekben boldognak képzelt leányságában megfordult. Nagyon szeret labdázni például zárdakertekben, amelyek magas kőfallal vannak elkerítve a világtól. A kis városból csak a torony hegye látszik be a kerítésen. És ez a torony álomban néha különös hangon csalogatja kifelé a kertből a labdázó leányt. Mintha egy szépséges herceg vagy egy bőbeszédű színész ment volna fel a toronyba a harangozó helyett. Ilyenkor aztán hiába illatoznak az ibolyák, hódítanak a fehér violák – sőt még a mosolygó szemű apácák is hasztalan vigyáznak az álmodóra. Ő mindig csak arra a hangra felel, amelyet a toronyból vél hallani. Így álmodik az asszony, akinek senki se mondja: „Jó éjszakát.”
Máskor ugyancsak a megcsalódott asszony színpadon találja magát, és olyan rövid a ruhája, hogy szinte szégyenkezik, mert a színpad előtt sok különböző korú és arculatú férfi áll, aki mind őt nézi a bika vagy a kos szemével. De a szégyenkezés érzetét csakhamar felváltja az öröm érzete, amikor a nagydobos belevág, és ő, bár egyébként nem szokott táncolni, olyan táncot lejt, hogy attól mindenki, öreg és fiatal el van ragadtatva. Addig táncol, amíg ömleni kezd róla a verejték, felbomlik a haja, a földre csúszik a fejkötője, és megreped a sarkáig érő hálóinge, amikor is kábultan felébred, és homlokára szorítva kezét, tűnődve kérdezi: Istenem, hol jártam az éjszaka?
Ugyanez az asszony, különösen az esős éjszakákon, amelyek rendszerint a legcsalfább álmokat hozzák: nemzeti szalagos házasságkötőt616 lát maga előtt. Szép kövér ember az eskető, paragrafus alakjában van kipödörve a bajusza, és az ujján nagy pecsétgyűrűt visel. Sajnos, a férfira, akivel az anyakönyves előtt megjelent: már sehogy sem bír visszaemlékezni.
Az álmok különféleségükben jelentkeznek annál az asszonynál, aki megcsalatkozva érzi magát életében. Így nagyon gyakran álmodja azt, hogy ő valamely nagy műhelynek a tulajdonosnője, aki legalábbis annyi munkás felett rendelkezik, mint valaha az egyiptomi királyok. Ezek a munkások követ törnek, állatokat nyúznak, és csizmákat varrnak az állatok bőréből. A tulajdonosnő szabja meg, hogy melyik csizmára kell sarkantyút verni. Dolgozni, reggeltől estig keményen dolgozni: ez annak az asszonynak az egyik álma, aki magát boldogtalannak véli. Ismét csak verejtékezve ébred, mint máskor a táncból.
A boldogtalan asszony álmaiban van jelentőségük azoknak a bábuknak, amelyek a ruhakereskedők kirakataiban állnak, a szépen pödört férfiaknak, akik a fodrászok boltjait díszítik, a különböző szoborműveknek, amelyek a város sétaterein állnak. A boldogtalan asszonyt szokta például megszólítani Vörösmarty Mihály, amikor álmában előtte elhalad – ugyancsak az ez asszony látja megelevenedni a Víg Hajóshoz címzett kocsma cégérét, azt a borozgató hajósembert.
De van egy felejthetetlen álma a csalódott asszonynak. Ezt pedig ilyenformán írta le nekem egy sokat szenvedett nő, aki velem magyaráztatta meg álmait:
„Nagy sivatagban jártam, körülöttem sárga homok minden a végtelenségig. Közvetlen a látóhatár alatt egy sárga homok alagút nyílása. Fáradtan vánszorgok tovább. Hirtelen éles sivítással jön az alagútból egy végeláthatatlan tehervonat, csupa nyitott kocsival. Őrült gyorsasággal jön felém, most látom, hogy a vonat csak egy sínen fut, s bár egyenes vonalban jöhetne, mégis óriási kanyarodókat tesz. Már mellettem robog – a mozdonyon nincs senki –, teljes gőzzel rohan, sok üres kocsi elhagyott, mikor az egyikből egy kar nyúl értem, felránt magához a nyitott teherkocsiba, a kézen hosszú, hajlott körmök vannak, s a kéz folytatása maga a Sátán.617 (Szép szabályszerűen kiöltözve.) Nem féltem, és nem voltam meglepve a rablóm kiléte miatt, csak hihetetlenül szorongó érzés tartott fogva – az egy vágányért. Az erős kanyarodóknál ide-oda estünk, egyébként a szomszédság nem bántott.
Végre hosszú utazás után egy gyönyörű színű zöld folt töri meg a sárga egyhangúságot. Mellé érünk, egy vaskerítéssel elzárt, rendesnél nagyobb sír, földje tiszta, egyenes, felette fehér márványtábla (üresen), és a kerítésen belül egy tiszta fehér, gyönyörű ló legel. Udvariatlan mentorom, amint közvetlenül a sírhoz érünk: egy erélyes gesztussal kiejt, közvetlen a sír közepére, a vonat nagy sípolással tovább megy, magam pedig ijedten felébredtem.
Jó Szindbádom, nagyon késő van, mesémnek vége szakadt. Jó éjszakát.”618
