ELSŐ FEJEZET • Az esték

Teljes szövegű keresés

ELSŐ FEJEZET • Az esték
Akkoriban nagyon beteg voltam, és egy elmeorvossal volt a legtöbb bajom, valamint a legyekkel – kezdte Szindbád, élettörténetének egyik részletét mesélgetve, meglehetősen szárazon, mint egy statisztikai jelentést: nyugodtan, fásultan és megcsendesedve, mint szent Antal, akin a kísértések többé nem fognak.
Az elmeorvos lakóhelyét a szobám fölé helyezte, ahonnan különböző, mennyezetbe fúrt lyukakon át kihallgatta mondanivalóimat, amelyeket magányos szobámban olyan hangosan recitáltam, hogy csaknem megrepedt a dobhártyám. Elbeszéltem múltamat, valamint történeteimet – de főleg azokat a dolgokat, amelyek sohase történtek meg, csak tervbe vettem őket, kivitelre sohase került a sor.
Az elmeorvos – egy különben sem szimpatikus külsejű, a polgári arcvonásait hóhérképűvé maszkírozott elmeorvos – a falba fúrt lyukakon át hallgatta folyamatos igazmondásaimat, de főleg hazugságaimat.
Mikor észrevettem tetszését hazugságaim fölött, természetesen állandóan hazudozni kezdtem, hogy ellenségeimet ilyenformán lefegyverezzem. Ezt az elmeorvost véletlenül Cipésznek hívták… Természetesen én megjátszottam a játékot az orvos nevével.
– Cipész egy jó versenyló volt a maga idejében, de emberi formájában a Cipész maradjon a maga mesterségénél.
Ez volt például az igazmondásom, amelyért az elmeorvos úr méltán megorrolhatott. S így nem csodálkoztam, amikor mindenféle csendzavaró instrumentumokat szólaltatott meg a fejem fölött, hogy öklömmel kezdtem verni a falat, de a szerkezetek ellen ez nem segített.
Kedves szerkezetei közé tartozott az éneklő gramofon és az éneklő rádió, mégpedig egyszerre – amit úgy képzeltem el, hogy a főorvos egyik fülére a rádió kagylóját helyezi, a másik fülét a gramofon733 tölcsérére hajtja –, s így muzsikáltatott magának: bort iszik szolyvai vízzel, hogy az intézetben lakó betegeket egye meg a fene.
Ezenkívül voltak ébresztő órái, madárfüttyös sípjai, különböző hangú csengői és rézmozsarai, amelyeket nagy passzióval megszólaltatott, mikor fetrengtem kínomban.
Nekem semmi hangszerem, még egy árva harmonikám se volt, hogy a főorvos úrnak megfelelő választ adhassak.
Az a válaszadás, hogy néha-néha a szolgálatomra rendelt klinikai edényekkel bezúztam az ablakot, nem bizonyult elég hatékonynak a felettem lakó főorvos ellen.
– Majd megfázik – kiáltott le valamelyik agyafúrt lyukon, a mennyezeten át, mint a propellerkapitányok kiáltoznak le gépészeiknek a mélybe.
Ugyanakkor, hogy a mulatság tökéletesebb legyen: a pincéből kardok csattogtatása hallatszott. Csak az angyalok és ördögök harcának vélhettem a pincéből hangzó kardcsattogtatást – akik az én lelkemért küzdenek egymással. Többnyire az ördögök győztek, mert életben maradtam.
Csak később derült ki, hogy a betegápoló intézet, ahol napjaimat töltöttem a hóhérképű főorvos felügyelete alatt, pincehelyiségeit valamely csatározó klub csatározó tagjainak adta bérletbe, akik a pincében esténként a kardvívóleckéiket tartották. Valóban kedvemre való mulatság volt esténként az ifjú kereskedőjelöltek és más sportbarátok kardcsattogtatásait hallgatni, és találgatni, vajon az angyalok (akik égbe visznek) vagy az ördögök (akik a pokolban vannak) győznek a viaskodásban?
Rendszerint hóhérom, doktor Cipész győzött, mert esténként kiadta rendelkezéseit:
– Tekintettel a beteg nyugtalanságaira, két pokrócba kell tenni éjszakára, és két ápoló legyen mellette. (Úgyis megfizetik a költséget a hozzátartozók.)734

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages