NYOLCADIK FEJEZET • „Fischerin, die Kleine...”

Teljes szövegű keresés

NYOLCADIK FEJEZET • „Fischerin, die Kleine...”
Érdekes, hogy éppen Gyöngyi, ez a huszonnégy óráig sem tartó ismeretség (szerelmi vihar) jött elő a múlt időkből elsőnek a sok szenvedélyes, hosszadalmas és valóban lelket és gondolatot kínzó szerelmek közül…
(Talán éppen azért, mert jó volt, mint egy húsvéti bárány, egyetlenegyszer esketett meg, hogy örökké fogom szeretni, nem mint a legtöbb asszonyság, aki életre-halálra vette a dolgokat, és minden délután meg kellett esküdni egyik-másik előtt. – „Ó, én gazember” – gondoltam, és a halálomat kívántam, mint ami mindent jóvá tesz.)
„Fischerin, die Kleine” egy olyan éjszakán jött, amikor Zöldné méltatlankodva ordítozott éjféltájban ágyam körül, hogy a gyomrába rúgtam, s ezzel nagy fájdalmat okoztam neki.
– No – mondtam magamban elég világos ésszel –, azért az áldozatért, mert Erzsébetfalváról vagy Kispestről idejár éjszakánként aludni az ágyam mellé, nem is érdemel többet, mint egy hasonrúgást! (Holott soha életemben nem rúgtam meg senkit, még egy kutyát se.) De nem így Zöldné és később Pista bácsi, akit talpra állított bő magyar gatyájában a kanapéról, ahol horkolni szokott…
Törvényszéki tárgyalást tartottak felettem az ápoló és az ápolóné, miközben a hajamnál fogva végighúzogattak néhányszor a szanatóriumi szobán, majd a tárgyalás végén Pista bácsi kijelentette,752 hogy az ilyen gazember, aki ápolóit nem hagyja aludni, nem érdemel egyebet, mint azt, hogy egy hosszú szeget verjenek a feje búbjába, a haja alá, ahonnan nem látszik ki a szeg feje.
De Pista bácsi még be sem fejezte a kispesti és erzsébetfalvai ápolók és ápolónők nevében mondott szónoklatát – miközben egy nehéz vasdarabot tett a lábamra, hogy azt többé nem mozdíthattam –, midőn már félálomban, kínjaim és megaláztatásaim közepette megjelent „Fischerin, die Kleine...” olyan közelről, hogy csaknem elérhettem.
Most is vöröses szőke, kék szemű és hallatlanul ábrándos, mindig az ábrándok kellős közepén úszó dáma volt, mint mindig az életben. Kistermetű volt, és a lila színeket kedvelte kalapban, ruházkodásban, cipőben és tintában, amelybe néha tollat mártva levelet írt. Talán a legfinomabb nő volt, akit valaha ismertem, soha egy köznapi, másokéval is megegyező gondolata. Egy testmozdulata sem volt hasonló egyéb hölgyekéhez, akik mégiscsak életízűek, életszagúak, életverejtékesek voltak néha-néha a szerelem óráiban… Fischerin mindig olyan volt, mint egy kottafej a hangverseny-énekesnő kottafüzetéből. Zendült, mint a csiga, amelyet a szalonasztalról bármikor felveszünk, és a fülünkhöz tartunk. Zene volt a vére lüktetésében és az utcai lépésében is.
Tehát ez a nagyon finom, szalonjában is zongora mellett, új és régi zenedarabjai között élő énekesnő jött el megvigasztalni a testileg és lelkileg megalázó jelenet után… Mikor vele voltam ismeretségben, tetőtől talpig selyemben jártam. Nemcsak frakkomat, mellényemet béleltettem a legfinomabb selyemmel, hanem még nadrágszíjaimat is, amiről beszélni ugyan illetlen, de meg kell magyarázni, ki volt Fischerin, die Kleine, aki a nehezen elviselhető, becstelen percekben elémbe lépett a falból.
– A cselédség nem számít, majd kirúgjuk! – mond minden hosszadalmasabb vigasztalás helyett a betegszoba falából, ahol titkon valamely kis lyukat fúrt, hogy velem társaloghasson (mint akár doktor Cipész a mennyezetbe, hogy a fölöttem levő szobájából szemmel tarthasson).
– Hogy került ide? – kérdeztem kínjaim között.753
– Nagyon egyszerűen. Maga ugyan már évek óta nem törődött velem, mint akár a keresztes lovag elfelejti a mór nőt, akivel hajdanában dolga volt. Aki talán életét mentette meg a lovagnak…
(– Igen – suttogtam – egyszer… )
Könnyelműségem miatt zavarban voltam, és az énekesnő abbahagyta a nagyoperák áriáinak éneklését, s az ékszerét tette értem zálogba… Különös időszak volt, amely valóban csak egy életre-halálra elszánt lovag életében fordulhat elő – hogy a fene egyen meg érte.
– Hogy került ide? – kérdeztem ellágyulva.
– Kibéreltem az önével szomszédos szobát a szanatóriumban, és most már mindig magánál leszek, ha szenved.
Így felelt a hang a tragikusnak indult éjszakán.
Mielőtt a szokásos mély álmomba (eszméletlenségbe) merültem volna, teljes pontossággal hallottam a Fischerin, die Kleine című német dal zenéjét, amelyet mintha hallhatatlan cimbalomhurokkal ellátott hangszeren játszottak volna rövid ujjú, kis kezek (amilyen Fischerin, die Kleinéé volt), és énekelt hozzá egy szoprán hang, mint a hajnal ébredése (amilyen hangja ugyancsak Fischerin, die Kleinének volt).
Hát eljött a legzavarodottabb, legfurcsább, legérthetetlenebb azok közül, akiket ismerni szerencsém volt. Csak gyermekeire való állandó hivatkozással lehetett őt visszatartani attól jó darab ideig (egy vagy két évig), hogy meg ne öljön engem és magát, mert a teljes egyesülést csak így tudta elképzelni.
Fischerin, die Kleine… kopogott a falból, és halkan dalolt egész éjszakán, mert másképpen nem tudta az életemet megmenteni.754

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages