Bartolomini
Bartolomini
O.-ban, ahol senkit sem neveztek a maga öröklött, becsületes nevén, fellengző vagy csúfolódó neveket osztogatván egymásnak – O.-ban, ahol a megyei útmestert Rigolettónak hívták, a tanító vizsláját Bismarcknak, nyerte nevét Bartolomini.
Mert burnótozott.
Még olyan jó világ volt O.-ban, hogy az embernek elég volt egyetlen lusta cselekedetet elkövetni, hogy egész életére híres ember legyen. Sokan még azt az egyetlen mozdulatot is elmulasztották, és jóformán névtelenül fejezték be életüket. Elegendő volt talián szakállt nevelni, megtette a magáét a vasúti stációnál a kugliverseny megnyerése, egy nóta, amelyet ünnepélyes alkalomkor elő lehetett adni… Bartolomini burnótozott, innen nyerte nevét.
Történt, hogy Bartolomini – egy jelentéktelen, zöld hajú és kappanhangú emberke, alsóbbrendű hivatalnok a dohánybeváltónál, irodai órák után két deci bort ivott, fokhagymás pirítóst evett az „Andalgó”-nál; mióta az emberek emlékezete terjed – nyert a lutrin. Közelebbi részleteket senki sem tudott, némelyek szerint nyolcezer, mások tudomásával csak nyolcszáz pengő forint ütötte markát Bartolomininek Budán. Még csak ez kellett Bartolomininek, hogy a nevezetesség tetőpontját elérje.
O.-ban odáig többnyire pipáztak, szivaroztak az emberek, de Bartolomini esete óta mások is mérettek maguknak a zsidónál a barna porból. Felszippantották a port, nagyot trüsszentettek, és könnyes szemmel mondogatták:
– Úgy látszik, igaza van a fránya Bartolomininek. A trüsszentés tisztítja az agy velőt, segíti az eszméket.
Tönkrement úriemberek, akik már se régi per befejezését, se örökséget nem várhattak, barnára kenték az orrlyukaikat. Talán meghozza a nyerő számokat egy jó trüsszentés.376
Bartolomini lassan fogyasztott, borospoharába nevetett. „Más is kell ahhoz, mint trüsszenteni! – mondogatta. – De már jó úton vagyunk, ha tubákolunk. Goethe is tubákot szippantott, mikor verseit írta.”
A kis kör, amely eleinte csak az „Andalgó”-ban gyülekezett Bartolomini körül, és elejtett szavait, valamint burnótozó módszerét leste, lassan növekedett.
Először természetesen azok csatlakoztak, akik Kneipp-kúrát tartottak az erdőn, mezítláb sétáltak a nedves fűben, mezítelenül tornásztak a fákon, öregurak, akik még sokáig akartak élni. Nemcsak egészség kell a hosszú élethez, hanem pénz is. Burnótot mérettek tehát. Két télderes, nyugalmazott tisztviselő várta hivatalos óra után Bartolominit az utcasarkon. Az erdőre csalogatták, vegyen részt a meztelen sétákban, hálából tán ád valamit Bartolomini a maga titkából.
De burnót barnult szőlőbirtokosok orrán is (akiket a filoxéra tönkretett), hátha megjavul a termés. Burnótozott az eladósodott állomásfőnök, a sokleányos telekkönyvvezető, Sóhaji, egy vad, verekedő, környékbeli birtokos, aki egyébként azért járt a városi kaszinóba, hogy onnan régi újságokat vigyen haza ablakai beragasztásához. Kibújt magányából az öreg „Napóleon”, akit kiflilopáson értek és megfigyeltek a sörházban, azóta visszavonult a világtól.
Valakinek eszébe jutott, hogy Bartolomini nőtlen ember. Eleinte csak tréfásan mondogatták, hogy kár volna Bartolomini fajtájának kiveszni. Nagy kutyák a férfiak. Igyekeznek olyan házasságokat létrehozni, ahol aztán a menyecskét prédának remélik. Későbben komolyan is beszélgettek az ügyről, különösen Bartolomini távollétében. „Kire marad a rengeteg vagyon, ha az öreget meglegyinti a guta? – kérdezgették. – Egész családot boldoggá tehet ilyen szolid, jóravaló, igénytelen sógor vagy vő. Az asszony is jól jár. Jámbor embert kap.”
A sokleányos telekkönyvvezető házánál kezdtek el komolyan foglalkozni az esti megbeszéléseken Bartolominivel, akit odáig persze észre sem vettek. A bölcs apa a lába nagyujját nézegette:
– A közös szenvedélyek szülik a szimpátiát – mondta lefekvés előtt. – Lányok, tanuljatok meg burnótozni.
Az atyai tekintély és a többi körülmények megtették a kívánt hatást.377 Bartolomini, midőn egyszer kötélen a telekkönyvvezetőékhez húzatott, barna orrlyukas kisasszonyokat talált a Nyírfa téri házban.
De nem hagyta magát az özvegy sem, aki O.-ban is, mint mindenütt a világon és Magyarországon: másodszor is férjhez szeretne menni. Eddig zongorajátékával csalogatta ablakai alá a nőtlen férfiakat, az új divat jöttével kihajolt az ablakon, és nagyot trüsszentett, midőn Bartolomini hazafelé ballagott.
A burnótozás híre és divatja O. környékére is elterjedt. A falusi kisasszonyok, akik ugyan lenézik az O.-i hölgyeket: körülbelül egy fél kiló tubákot hozattak a városból, amikor a farsang elkezdődött. A kántorkisasszonyok apjuk dohányos dobjából gyűjtötték össze a dohányport, és a legnagyobbakat trüsszentették a járásban.
Bartolomini, aki odáig nemigen merte a száját kinyitni az „Andalgó”-nál (a régi kuglibajnokok és a híres spriccerivók társaságában), olykor váratlanul, mintha gondolatait folytatná, hangosan megszólalt:
– Kneipp páter a hideg víz hasznosságára tanította az embereket. Csekélységem a tubákolás egészségességét hozta divatba. Nem veszik észre, hogy mostanában kevesebben halnak meg O.-ban?
Végre eljött a farsang, amikor az özvegy szokásos férfiestélyét megtartani szokta. Minden valamirevaló férfi hivatalos volt e mulatságra. Az özvegy ilyenkor sírta el életének szomorúságait régi és új ismerőseinek. És vacsora után megfelelő pipákkal kedveskedett a férfiaknak, amely pipák Barkóczy generális hagyatékából valók.
Most azonban a pipák elmaradtak. Bartolomini, aki az asztalfőn ült, meglepetten látta, hogy a vacsorai edények leszedése után senki sem gyújt rá. Az özvegy ünnepélyesen fölemelkedett, és a szomszéd szobából ezüsttálon a legfinomabb burnótot hozta elő, amelyet az asztal közepére helyezett. A jelenlevők hangosan felkiáltottak az örömtől, Bartolomini pedig önkéntelen varázslattól meglepve, térdre borult az özvegy előtt, és háromszor kezet csókolt.
Másnap O.-ban Bartolominit úgy emlegették, mint az özvegy vőlegényét. A hivatali feljebbvaló szerencsét kívánt, a telekkönyves kisasszonyok az utcán elfordították a fejüket, az „Andalgó”-ból korán hazatuszkolták Bartolominit. „Vőlegénynek otthon vagy a menyasszonyánál a helye.” Miután B. otthona kényelmetlen és szegényes volt, elment tehát a menyasszonyához, ahol estig tubákolt.378
Az esküvő után így szólt az özvegy:
– Eddig csak eltűrtem ezt az utálatos szenvedélyét, de ha még egyszer burnótot látok az orrában, búcsút vehet a kapufélfától.
Bartolomini tehát lemondott szenvedélyéről. Ő az egyetlen ember, aki nem burnótozik O.-ban és környékén.
(1922)379
