Költözködik a papucs
Költözködik a papucs
A papucs, amely ez ideig Verőn néni ágya mellett állott, és piros, de már kissé megdőlt sarkával végigkopogott minden akaraton és szándékon, amely a ház férfitagjainak fejében megfordult: egy reggelen Jolánka ágya alatt ébredt fel, és így beszélt a nyújtózkodó kisasszonyhoz:
– Tegnap múltál tizenhat esztendős, és holnap már utána hajítasz engem Lajos bácsinak, aki a hajadban szeret turkálni. Miska úrnak, aki a hátadat veregeti, mint a paripájáét. Bánatosi urambátyámnak, a szomszédnak, aki a zsalugáter alatt úgy szörtyögteti pipáját, hogy kidagadnak az erek a homlokán, miközben te a vasárnapi miséhez öltözködöl.
– Csak dobj bátran, mert az jólesik nekik, ha eltalálod őket a papuccsal. Jólesik nekik, mint a fiatal fűzfának simogató levelei jólesnek a rozsdamart arcoknak; mint a forrás vize gyógyítja a vén szarvas sebesült lábát, ahol a forrás üdén felbugyog az erdőségben; mint a reggeli napsugár arany hídján jön be a megváltás a rabokhoz a börtönökbe, a betegekhez a fülledt ágyakba, a kancsal öregekhez, akik a Halált is szeretik szenvedélyes cigánylánynak vagy fojtogató csókú szűznek elgondolni.
– Csak dobj… Nem változtathatsz azon, hogy mától fogva a falusi fiatalemberek nem nézhetnek a kis kertedre anélkül, hogy eszükbe ne jutnál. Azon sem, hogy a katonák a banda trombitarecsegésében a hangodat hallják, a polgármesterrel felfigyeljenek a székesegyház karzatára; vajon nem te énekelsz ott a pünkösdi zenés misén? És ha lesütöd a szemed; a királyi vadászok akkor is a bokádnak a pörgését látják a tavaszi eső pattogó hulldogálásában, amikor elmélázva ülnek a tanya eresze alatt. Ha csak holdfénynél mosod az inged, és hajnaltiszta szellőjével szárítod: gondolkoznak a szív tájékára hímezett monogramon öreg gyapjúkereskedők, piros nadrágos404 költők a ligetben és rablók a tömlöcben. Ha a nagymama kötötte harisnyádat, miközben csak annyi utat tett meg, amely a kemencétől a hályogos szemű, téli ablakig ér: akkor is megtanulják lábaid a vándorlást mindenhová, ahol édesded zene peng, ahol hajósok vonják a küzdelmes evezőt a vészes tengeren, ahol a szentek életéről tartanak tanítást nagy szakállú remeték, és ahol oly magányos lelkek élnek, amilyen magányosan úszik a hulla a folyam mélyében.
– Viselhetsz szoknyácskádba varrva a kincsásók füvéből, amely megóv a gonosztól: szoknyád minden ráncocskájának, fodrocskájának annyi neve lesz, mint ahány név van az álmokban, amelyeket az emberek a világ kezdete óta összeálmodtak. Óbudán egy öreg kertész Princesse de Bretagne-nak nevezi szoknyádat, még ha Salamon kocsikenőcsszagú boltocskájából került is ki. Falun széna illata leng együtt szoknyáddal a szélben, hogy a hím barmok felbődüljenek a távolban. A város piacán, ahol piros fejű kakasok között cifra, festett dámák kényeskedve emelgetik a ruhájukat, a te szoknyácskád olyan vakító színt vet, hogy a templom küszöbe alatt megmozdulnak az öregek, akik pedig azért temetkeztek ide, hogy védelmezve legyenek az izgalmaktól. És a kertek fölött, amely kertekben szoknyácskád ellengedezik, mint széltől űzött lepke, megáll az ősz király tekintete, holott az előbb éppen azt forgatta fejében, hogy háborút indít a szomszédja ellen.
– A földről régen elköltözött tündérek neveiről hívják kezedet, mert az még nem tanulta meg a virágnyelvet, amely nyelven a tanult asszonyságok és tanulékony férfiak kezei érintkeznek egymással. Solymászó lovagnők tartásához hasonlítják derekad tartását, mert te is egy férfiút vársz vissza a Szentföldről. Királynőinek mondják lábadat, mintha az mindig csak a koronázási oltárhoz lépkedne föl, nem pedig az ügyvédi vagy gyári irodába. Röpke hajadból amulettet kérnek hamiskártyások és háborúba menő vitézek, ajkad gyümölcsére megszólal a vakok hárfája, a hazugok igazat mondanak, és a becsületes emberek nem félnek a másvilágtól, midőn hazudozni kezdenek. Kerek kis válladra bazilikát építenek hatalmas gondolatú férfiak, térded hajtásával megállítod a tolvajokat a kéménylyukban, kitárt két karoddal boldoggá teheted az elítéltet is a siralomházban. Foszforos fényű kis hullámka vagy az élet szürke folyamában, amely hullámocskát a halak vetnek holdfényes éjszakán.405
Fenséges szakállba font gyöngyszem vagy. Rejtett forrás vagy a föld alatt, amelyet emberszem nem látott, és hívod a varázsvesszőt, amely kiszabadítson. Álmodban káposztát eszel, amelynek sohasem érzett tündéri íze van. Nem röppen fel előtted a porból a szakállas veréb, hanem bevár. Kutyaszemű lett mától fogva minden férfiismerősöd. Tizenhat esztendős vagy.
(1923)406
