ELŐHANG A MÁSODIK KIADÁSHOZ
ELŐHANG A MÁSODIK KIADÁSHOZ
Amikor ezeket a sorokat írom könyvemhez, a kakukk kiáltozik a Margitszigeten; kétszer-háromszor szól, akármint figyelem útjában. Vajon nekem kiáltott vagy pedig annak a tarfejű kertásónak, aki minden tavasszal felássa a kertet, de kincsek helyett legfeljebb régi koponyákat talál a föld alatt.
Mindenesetre jó dolog tisztában lenni a feladatokkal, amelyek még hátra vannak: amikor a kakukk így takarékoskodik a hangjával. Itt van például ez a könyvem, amely évek óta elfogyott a könyvesboltok polcairól, most aztán valami különös szeszély folytán ismét megkezdi utazását az olvasók között, holott már olyan fáradtnak látszott, mint a Calderoni cég gazdája, aki tudvalevőleg legtöbbet utazott Magyarországon.
Utazó könyv. Benne van egy pillantás a régi Magyarországból, amelyet manapság némelyek már Szent Magyarországnak is neveznek, mint az elbujdosott oroszok az ő régi hazájukat.
Nemcsak Alvinczi Eduárd halt meg azóta – a bécsi lóversenytéren, ahol diadalait és bukásait aratta –, hanem sokan meghaltak, akiknek neve, alakja előfordul ebben a regényben. Itt-ott úgy tűnik fel a lapozgatásakor, mintha az naplója volna a régi Budapestnek, annak a gyönyörű Pestnek, amelyet Bárczy István építgetett a háború előtt; mily elmondhatatlan kár, hogy nem fejezte be nagy művét! Más helyen valami csodálatos jóslatok buggyantak ki az író tollából, amely jóslatok a könyv megjelenése (1916) óta, sajnos, szomorúsággal valóra váltak. Más lapokon érezni hölgyi illatokat, amelyeket többé nem érezhetünk, mert azok a parfőmök kimentek a divatból; ismét másutt olyan szenvedélyes hangok csapnak fülünkbe, mintha valami elvarázsolt erdőben járnánk, ahol a falombok folyton boldogtalan szerelemről panaszkodnak. Igen, igen, szerelem áll a könyvben, mégpedig oly félreismerhetetlenül, mint akár a vetőkártyában, mint a nap az égboltozaton, mielőtt lenyugodnék. Bűvös hölgy bűvölő arca nézeget ki a könyv lapjai közül… Nem is tudjuk, hogy éltünk, hogyan éreztünk azelőtt, pedig még tíz esztendő sem múlott el azóta, hogy ezt a regényt éjszakánként a Royal szálloda egyik harmadik emeleti szobácskájában írogattam, és néha még az íróasztalnál találtak azok a könnyed léptek, amelyek kegyelmesen felkerestek magányosságomban.
Hát szép volt utazni a vörös postakocsin, bár még egyszer útra kelhetnék azokra157 a tündéri tájakra, drágalátos emberek közé, akiket valaha a kocsi ablakából láttam. Folyamok hömpölyögtek el, mint a békés örökkévalóság, fák álltak mozdulatlanul, mint akár a hegyek, a nők szinte a másvilági határig megtanulták szerelmi esküvésüket, a városban se érhette nagyobb baleset az embert, mert a polgármester mindenható és bölcs volt. Csak a bolond ember csatázott az élettel, legfeljebb néhány izgága nem fért a bőrében, egyébként keresztet vetettünk az estélyi harangszóra. Tudtuk, hogy Bécsben most fekszik le Ferenc József, de itt Pesten ébren marad Bárczy polgármester.
Ebből a korszakból való ez a könyv. Most, amikor a második kiadáshoz rendezgetem a köntösét, úgy érzem, hogy egy özvegyasszony lakodalmán vagyok, aki második házasságában fátyolt borít egész múltjára.
Krúdy Gyula
Szent Margitszigeten, 1924-ben, tavaszkor158
